2013. szeptember 16. hétfő

szept. 16
9:57
Újabb 700 ember kell a dán multinak (Privátbankár)
Az üzletbe az állam is beszáll, kétmilliárd forinttal.
szept. 16
9:57
Lendületesen indult a kereskedés (ProfitLine)
Lendületes indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapír piacokon. A londoni FTSE 100 index 0,87 százalék, a frankfurti DAX index 1,10 százalék, a párizsi CAC 40 index 0,79 százalék emelkedést mutatott a kereskedés kezdetén, míg az euróövezeti vállalati gyűjtőindexek közül az EU Stoxx 50 index 0,72 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,70 százalékkal emelkedett.
szept. 16
9:59
Évtizeddel vethetik vissza a különadók az élelmiszeripart? (Privátbankár)
Az elmúlt három évben a különféle extraadók, több tízmilliárd forintos többletköltséget okoztak a szektornak. A csökkenő fogyasztás és a növekvő állami elvonások a szükséges beruházások elmaradását, vállalkozások csődjét és munkahelyek megszűnését okozták.
szept. 16
10:12
Ildikó: köszi, Bors, végre utazunk! (BorsOnline)
Az asszony 300 ezer forintos IBUSZ-utazást nyert. Férjével évek óta nem nyaralt: ­utoljá­ra akkor voltak a Balatonon, amikor még kicsik voltak a gyerekeik.
szept. 16
10:12
Heten haltak meg az ország közútjain (Blikk)
szept. 16
10:12
Meghökkentő és nevetséges lakásárak - Legek az ingatlanpiacon (Portfolio)
Az ingatlanpiacon jelenleg is találunk 2 millió forint fölötti négyzetméteráron kínált lakást - természetesen fővárosi, dunai panorámával. Erre az elmúlt évek piaci tendenciái fényében már...
szept. 16
10:12
300 alá bukott az euró (Pénzcentrum)
A forint a jelentős hangulatjavulást csak korlátozottan érezte meg eddig, hiszen az euróval szembeni jegyzések a péntek esti 300,5-ről 299,5-ig ereszkedtek....
szept. 16
10:12
Demokrácia Nap: emeljék fel a hangjukat az emberek (ATV)
Fel kell emelni a hangunkat a demokráciáért, de közben tisztelni kell az ellenfelet, el kell utasítani az erőszakot, és hinni kell a párbeszédben – ez az üzenete az ENSZ által életre hívott Nemzetközi Demokrácia Napnak.
szept. 16
10:14
700 új munkahely jön létre a Coloplast jóvoltából (Portfolio)
Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke hétfői...
szept. 16
10:15
Rezsiharc: az a jó profit, amit az emberek szeretnek (Privátbankár)
"A nonprofit irány még nem került a kormány elé", az erről szóló felvetés azt tartalmazza, hogy a lakossági közműszolgáltatások váljanak nonprofit jellegűvé - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
szept. 16
10:17
Türelmes a piac, szerdáig biztosan (Privátbankár)
Minden azon múlik, hogy az Egyesült Államok elzárja-e a pénzcsapot vagy sem.
szept. 16
10:18
Veszélyeztetik az élelmiszeripart a különadók (Adózóna)
Versenyhátrányba kerülhet a magyarországi élelmiszeripar az ágazatot sújtó különadók miatt - tudatja közleményében az Agrár Európa Kft. tanulmányára hivatkozva az Elelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége.
szept. 16
10:20
Bírság szárított dohánnyal üzletelőkre (Adózóna)
Több mint ötven kilogramm vágott, szárított dohányt találtak a rendőrök és a pénzügyőrök Lentiben egy házban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
szept. 16
10:27
Krónikus orvoshiány: nincs elég sebész és altatóorvos (HR Portál)
Nincs elég aneszteziológus, nincs elég sebész - egyre több műtétet kell elhalasztani a hiányzó orvosok miatt. A hiányszakmákban megállíthatatlannak tűnik az elvándorlás, írja a Világgazdaság.
szept. 16
10:27
Győri kosarasok balesete - Hogyan történik a trauma feldolgozása? (WebBeteg)
Több hétig tartó folyamat is lehet, amíg feldolgozzák a tragikus eseményt, és újra pályára lépnek a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapat múlt héten balesetet szenvedett tagjai. Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze egy személyautóval a csapatot a soproni mérkőzésre szállító autóbusz. A balesetben ketten meghaltak, többen megsérültek.
szept. 16
10:27
Videó: fantasztikus pokollá varázsolták a stadiont a Samp-szurkolók a városi derbin (Sport365)
Szenzációs élőképpel és hangulattal fogadta a Sampdoria szurkolótábora a városi rivális Genoát a két csapat vasárnap esti, 3-0-s Genoa-sikerrel végződő derbijén.
szept. 16
10:29
Látványosan lassul az építőipar menetelése (HR Portál)
2013 júliusában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A második negyedéves GDP növekedésében fontos szerepet játszó építőipar úgy tűnik, lelassult, hiszen májusban és júniusban 10 százalék feletti növekedést láthattunk éves alapon.
szept. 16
10:29
Videó: rongybabaként csapódott a betonba a versenyző a motorbaleset után (Sport365)
Komoly versenybalesetet szenvedett a Moto3 vasárnapi, misanói futamán Jonas Folger. A német pilóta egy kanyarban vesztette el uralmát motorja felett, majd a levegőbe repülve rongybabaként vágódott földhöz.
szept. 16
10:30
Recept: Krémsajtos göngyölt karaj (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 szelet karaj csont nélkül A töltelékhez: 2 szál újhagyma 1 db piros színű paprika /kaliforniai, pritamin vagy kápia/ 1 db zöld színű paprika /kaliforniai vagy hegyes erős / 1 db sárga színű paprika 20 dkg krémsajt só 20 dkg szeletelt bacon
szept. 16
10:30
Meg fog maradni az Iphone-osok ujja (Kreatív Online)
Az ujjlenyomat szkenneléséhez élő szövet szükséges.
szept. 16
10:30
Erősödött a forint (Blikk)
szept. 16
10:30
Az első kétszázmilliós ölelés (Metropol)
Jöjjön, „drága” Ronaldo. Jövök, „drága” Bale.
szept. 16
10:30
Tűz ütött ki egy orosz atom-tengeralattjárón (Kripto Akadémia)
Tűz ütött ki egy orosz atommeghajtású tengeralattjárón hétfőn javítási munkálatok közben. Senki nem sérült meg, radioaktív szivárgás nem történt - jelentette az orosz média.
szept. 16
10:30
Lépfenével fertőzött állatok Jászladányban (Portfolio)
Helyi zárlatot és forgalmi korlátozást rendeltek el...
szept. 16
10:30
A különadók a magyar élelmiszerek jövőjét fenyegetik (ProfitLine)
Évtizedes versenyképességi lemaradásba kerülhet a hazai élelmiszeripar az ágazatot sújtó különadók miatt. Az ágazatot az elmúlt három évben egyre növekvő mértékben terhelték a különféle extraadók, összesen ötvenmilliárdos többletköltséget okozva a szektornak. Az évek óta csökkenő fogyasztás és az egyre növekvő állami elvonások a szükséges beruházások elmaradását, vállalkozások csődjét és 3200…
szept. 16
10:31
700 munkahelyet teremt a Coloplast (HR Portál)
Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke hétfői megbeszélésük után az Országházban.
szept. 16
10:32
Recept: Kecskesajtos töltött gomba (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 4 db nagy csiperkegomba 20 dkg kecskesajt 1 dl tejföl 4 szelet bacon 4 db paradicsom 8 db kicsi újkrumpli 1 kis csokor petrezselyem 1 kis csokor snidling 1 szál újhagyma szárával só őrölt feketebors kakukkfű olívaolaj
szept. 16
10:32
Összeomlott a legnagyobb indiai gyógyszercég árfolyama (Portfolio)
Mélyrepülésbe kezdtek az indiai gyógyszergyártó óriás, a Ranbaxy Laboratories részvényei a mai kereskedésben, miután az Amerikai Gyógyszerfelügyelet (FDA) negatív véleményt fogalmazott meg az egyik...
szept. 16
10:32
Bővít Magyarországon a Coloplast, 700 új munkahely jön létre (ProfitLine)
Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke hétfői megbeszélésük után az Országházban.
szept. 16
10:33
Devizapiac - Erősödött a forint (Infostart)
Javuló nemzetközi befektetői bizalom közepette a régiós devizákkal együtt erősödött a forint hétfő délelőtt.
szept. 16
10:33
Csökkentené a zöldségek és gyümölcsök áfáját az agrárkamara (Privátbankár)
A szervezet szerint nem csökkennének az adóbevételek.
szept. 16
10:34
Újabb globális IT ügyfélszolgálati iroda lép piacra Budapesten (Portfolio)
A CEE régióban Budapesten elsőként nyit globális IT ügyfélszolgálati irodát a Computacenter Services Kft. Az iroda 2013 októberében kezdi meg tevékenységét az IMMOFINANZ Group tulajdonában lévő...
szept. 16
10:35
Váratlan fordulat erősíti a forintot - új utakat rendelt az állam (Privátbankár)
A sztrádaépítések pörgethetik föl a magyar építőipart - váratlan fordulat Ben Bernanke utódlása körül - gyengül a dollár erősödik a forint - 700 új munkahelyet jelentett be Orbán Viktor - 1,4 millió magyar nem fizeti rendesen a számláit - Nézze meg itt >>
szept. 16
10:48
Costa Concordia: most minden rejtély kiderül - élő (BorsOnline)
Pár órás késéssel ugyan, de megkezdték a világ eddigi legnagyobb hajóroncsának kiemelését. Két holttestet még keresnek. Kövesse élőben!
szept. 16
10:48
17. gyerekével várandós az anya! (Blikk)
Morecambe - Tizenhetedik gyermekét várja egy nő Nagy-Britanniában – ezzel övé a legnagyobb család a szigetországban.
szept. 16
10:48
Recept: Krémes kosárka (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csomag kész leveles tészta 3 evőkanál étkezési keményítő 5 dl tej 2 csomag vaníliás cukor cukor ízlés szerint 2 tojás
szept. 16
10:48
Újabb sztrájkok és tüntetések Görögországban a leépítések miatt (Infostart)
A "nyári szünet" után hétfőtől folytatódott a közszférában dolgozók sztrájkja Görögországban az Antonisz Szamarasz miniszterelnök kormánya által tervezett elbocsátások ellen. Hétfőn mintegy 300 iskolai alkalmazott tüntetésen is tiltakozott a kormányzati reformokért felelős minisztérium épülete előtt Athénban.
szept. 16
10:48
Tűz ütött ki egy orosz atom-tengeralattjárón (Metropol)
A reaktort még az úszódokkba való érkezés előtt leállították, radioaktív szivárgás veszélye így nem áll fenn.
szept. 16
10:48
Megsérült Triscsuk arca (Metropol)
Arccsont- és szemsérüléssel kezelik Triscsuk Krisztinát, az Érd válogatott kézilabdázóját.
szept. 16
10:48
Izraelnek is tiltottak lesznek a vegyi fegyverek? (Kripto Akadémia)
Szíria után Izraelt is arra kényszeríthetik, hogy csatlakozzon a vegyi fegyverek tilalmáról szóló nemzetközi egyezményhez (CWC) - vélekedtek a helyi hírközlő eszközök kommentátorai.
szept. 16
10:48
Tovább adják az aranyat (Portfolio)
Nem vállalja a Fed-elnökséget Lawrence Summers. A bejelentést pozitívan fogadták a piaci szereplők. A részvénypiacok emelkedéssel, a dollár pedig eséssel reagált a hírre, az arany és az ezüst azonban...
szept. 16
10:48
Giroud-nak semmi baja, játszhat Marseille-ben (Agroinform)
Aggasztó hírek keringtek az Arsenal háza táján a szombati a Sunderland elleni sikert követően.
szept. 16
10:50
Recept: Fűszeres paradicsomos padlizsán (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma kockára vágva 3 gerezd fokhagyma összezúzva 1 nagyobb padlizsán kockára vágva 1 doboz konzerv paradicsom só bors chili cukor római kömény garam masala koriander
szept. 16
10:50
Triscsuknak az arccsontja és a szeme sérült meg (Agroinform)
Arccsont- és szemsérüléssel kezelik Triscsuk Krisztinát, az Érd válogatott kézilabdázóját.
szept. 16
11:00
Új értékesítési igazgató a Siemens PSE Kft.-nél (HR Portál)
A Siemens PSE Kft. értékesítési igazgatói pozícióját szeptember tizenötödikével Schönleber Zoltán veszi át. Személyében a vállalat egy tapasztalt, több idegen nyelvet beszélő, a hazai és külföldi piacot egyaránt mélyrehatóan ismerő szakemberrel erősödött, írja a cég közleményében.
szept. 16
11:00
Babos egyesben és párosban is javított a világranglistán (Sport365)
Babos Tímea legjobb magyarként a 105. helyen áll a női teniszezők világranglistáján.
szept. 16
11:02
Litván, venezuelai és japán ellenfeleket kaptak a magyarok a birkózó vb-n (Sport365)
Az 55 kg-ban érdekelt Kardos Róbert litván, a 66 kg-os Wöller Gergő venezuelai, míg a 96 kg-ban szereplő Szmik Attila japán ellenféllel kezd a budapesti birkózó-világbajnokság első napján.
szept. 16
11:03
Markáns erősödéssel kezdi a hetet a forint (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
szept. 16
11:06
Kieshet az élvonalból a Harrach (BorsOnline)
Szurkolna ön a Harrach Unitednak? Vagy hallgatná a texasi The Orbans zenekart? Esetleg kihívná csatornázni a Hiller-céget? Meglepő furcsaságra bukkantunk a Facebookon, ahol ismert politikusaink neve meglepően sokszor felfedezhető.
szept. 16
11:06
Recept: Tejszínes-gombás-kukoricás csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé 15 dkg bacon 1 fej vöröshagyma 20 dkg morzsolt kukorica /fagyasztott vagy konzerv/ 25 dkg gomba 2 dl főzőtejszín só őrölt fehérbors ételízesítő

Keresés