A hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket a jászladányi lépfene-fertőzés felszámolására, a fertőzés forrását elkülönítették, fertőtlenítenek, és a fertőzésre fogékony állatállományt beoltják - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel.
Nyolc millió dollárra büntették meg azt a pókerjátékost, aki azt állítja: már pedig ő nem csalt. A férfi saját bevallása szerint egy speciális technikával tudta megjegyezni, melyik lap micsoda.
Egy támadó életét vesztette, kettő pedig szökésben lehet, miután hétfőn tűzharc tört ki amerikai haditengerészet washingtoni logisztikai parancsnokságán (NAVSEA). Az incidensnek sajtóhírek szerint legkevesebb hat halálos áldozata van és többen megsebesültek.
Elfogadta a parlament a 2012. január 1-je óta hatályos alaptörvény ötödik módosítását, amely a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) bízza meg a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével, és törli a bírósági ügyáthelyezések lehetőségét. A képviselők határoztak arról is, hogy a kereskedelmi médiumok ingyen közölhetnek kampányhirdetéseket.
Éves szinten 16,1 százalékkal emelkedett a Szlovákiába látogató külföldi turisták száma az első hat hónapban - közölte a közlekedésügyi és régiófejlesztési tárca adataira hivatkozva a TASR közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Az európai piacokon látott kedvező hangulat a nyitást követően az amerikai tőzsdékre is átragadt, a vezető indexek közül az S&P 1% körüli pluszban tartózkodik, néhány pontra az augusztus 2-án...
A következő hetekben lépésről lépésre rekonstruálja a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) a Kelenföldnél egymással szemben megálló vonatok esetét, a mozdonyvezetők és a forgalmi személyzet tevékenységét, majd ennek alapján azt, hogy az érvényben lévő szabályok az ilyen esetek kockázatát megfelelő mértékben csökkentik-e - közölte a szervezet hétfőn az MTI megkeresésére.
Többségi véleménnyé vált a globális intézményi befektetői közösségen belül, hogy a Fed a héten esedékes monetáris ülésén hozzákezd az eszközvásárlások csökkentéséhez. Londoni elemzői vélemények...
A magyar állam és a magyar nemzet presztízse nőtt az elmúlt évben, ehhez azonban irányváltásra volt szükség a támogatáspolitikában - mondta a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a tavalyi év eleje óta hatályos alaptörvény ötödik módosítását, amely a Magyar Nemzeti Bankot bízza meg a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével, lehetőséget adva a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására.
A bedfordshire-i Meppershall Otthonban az idős és beteg lakókat hónapokra szobáikba zárták, éheztették őket, nem kaptak inni sem, ráadásul ágyneműt sem cseréltek alattuk, így a szerencsétlen, sok esetben demenciás öregek saját fekáliájukban, iszonyatos szenvedések között éltek.
Budapest - Nem számolt a térfigyelő kamerával az a férfi, aki szombat délután egy népszerű Király utcai étteremben kirabolta Kárász Róbertet, majd a megszerzett pénztárcában talált névjegykártya alapján pofátlanul fel is hívta a TV2 műsorvezetőjét.
Budapest — Papp Gergőnek (40) végre elárulta eredeti nevét Bódi Guszti (54). Pimasz úr csak egy éjszakát töltött a zenész családjánál, de követnie kellett a roma szokásokat. Így aztán még a feleségével sem ebédelhetett egy asztalnál.
Budapest - Szatírok gyűjtőhelyévé vált a Margitsziget! Kettőt elkaptak közülük a hétvégén, ám a kocogók szerint még legalább kettő szabadon garázdálkodik. Akiket elfogtak, biztosan mutogatósok.
A legjobb férfialakítás díját vihette haza Besenczi Árpád (48) a hét végén a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Üveganya című produkciójában nyújtott teljesítményéért.
Budapest — Sebestyén Balázst (36) mint műsorvezetőt nap mint nap láthatjuk a televízió képernyőjén. Eddig azonban stylistok által válogatott, kifogástalan öltözékben jelent meg a nézők előtt.
A parlamentben hétfőn elfogadott ötödik alkotmánymódosítás szerint kampányhirdetéseket nem csak a közmédia sugározhat majd, a kereskedelmi televíziók és rádiók azonos feltételekkel, ingyen közölhetik a pártreklámokat.
Többségi véleménnyé vált a globális intézményi befektetői közösségen belül, hogy a Fed a héten esedékes monetáris ülésén hozzákezd az eszközvásárlások csökkentéséhez. Londoni elemzői vélemények...
Elfogadta a parlament a 2012. január 1-je óta hatályos alaptörvény ötödik módosítását, amely a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) bízza meg a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével, és törli a bírósági ügyáthelyezések lehetőségét. A képviselők határoztak arról is, hogy a kereskedelmi médiumok ingyen közölhetnek kampányhirdetéseket.
A Ford igazán komolyan veszi az elektromos forradalmat: a gyártó már most is a második helyet foglalja el a hibridautók szegmensében, továbbá már összességében közel 50 ezer elektromos autó értékesítésén van túl a tengerentúlon, ám az öreg kontinensen mindeddig háttérbe szorultak a Ford elektromos illetve hibrid autói – ám ez rövidesen megváltozik.
Különösen nagy érdeklődés mellett indult hétfőn Szlovákiában az állami számlalottó, amelynek bevezetésétől az adóbevételek növekedését várja a kormány.
Egyedi módon ütötte el unalmát egy szurkoló egy amerikai focimeccsen. A Seattle Seahawks drukkere esőkabátja takarásában magával volt elfoglalva a pályán történtek helyett, pechjére ezt a TV-kamera is kiszúrta.
A török légierő lelőtt egy szíriai katonai helikoptert, mert megsértette a török légteret - jelentette be hétfőn Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes Ankarában.
Napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok versenyeznek szombaton a budapesti Széchenyi téren a III. MVM Energia Futamon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,69 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 18 627,37 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
BUDAPEST — Tetemes tartozás miatt fájhat a feje Karsai Katának (23). Az X-Faktor második válogatóadásában, szombaton feltűnt lány ugyanis, szállásadói állítása szerint, a télen úgy lakott egy albérletben, hogy azért egy fillért nem fizetett.
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői megállapították, hogy Damaszkusznál augusztus 21-én vegyi fegyvert, nevezetesen szarint vetettek be - közölte hétfőn több hírügynökség egy, a világszervezet által hétfőn kibocsátott fotóra hivatkozva.
Még mindig a részvénypiacok kínálják a befektetőknek a legjobb relatív hozamlehetőségeket - közölte a CNBC-nek adott interjújában a Goldman Sachs részvénypiaci stratégája. A szakértő szerint a...