Horvátország szigorítja a rokkantnyugdíjasok ellenőrzését. A következő héttől 300 ezer embernek a jogosultságát vizsgálják meg, hogy kiszűrjék azokat, akik illetéktelenül jutnak rokkantnyugdíjhoz. A horvát kormány ezzel a lépéssel akarja demonstrálni az Európai Unió felé, hogy fellép a korrupcióval szemben és küzd az államháztartási hiány növekedése ellen is.
A közmédia kiemelten foglalkozik a hétfőn kezdődő budapesti birkózó világbajnoksággal, amelyen hét nap alatt több mint 120 ország legjobbjai 21 súlycsoportban mérik össze tudásukat.
A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet előrelépve 30. a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet változatlanul a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.
Négy, főként Vas megyében tevékenykedő kábítószer-kereskedőt fogtak el csütörtökre virradóan a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai - értesült a HavariaPress.
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, de a döntést nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem Oroszország javaslata befolyásolta - közölte a szíriai elnök.
Hiába szólították már háromszor is szerkesztő úrnak, nem tartja magát újságírónak – mondta el az ATV Start-ban Somogyi Zoltán, akit az ATV nézői immár a megújult Fórum műsorvezetőjeként is ismerhetnek.
Nyáron se jött rendbe Joni Pitkanennek, az NHL-ben szereplő Carolina Hurricanes finn védőjének saroksérülése, amire rámehet az északi bekk teljes szezonja.
Madrid – Íme egy 58,3 milliárdos pacsi! Ennyibe került összesen a Real Madrid két jelenlegi sztárja, az aranylabdás Cristiano Ronaldo (28), valamint a walesi Gareth Bale (24).
Az aranyszínű sárgaság fitoplazma (grapevine flavescence dorée phytoplasma, phytoplasma vitis) a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, amely Európa számos országában már megtelepedett.
Győr - A labda pattog tovább, a tragikus buszbaleset után egy játékossal „folytatta” edzéseit a Győr női együttese. Dannielle Diamant (23) volt a gárda egyetlen kosarasa, aki nem tartózkodott múlt szombaton a csapatbuszon a végzetes ütközés pillanatában.
A Generali-Providencia Biztosító, a Genertel Biztosító valamint az Európai Utazási Biztosító alkotta magyarországi Generali csoport 59,1 milliárd forintos korrigált díjbevétellel piacvezető lett - mondta Erdős Mihály, a Generali-Providencia elnök-vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
A Fidesz véleménye szerint két csepp helyett kétezer milliárd forintos segítséget jelent a hazai vállalkozásoknak a növekedési hitelprogram bővítése - reagált a kormánypárt a szocialista Józsa István szavaira.
Az MSZP szerint a kormányoldal mindössze saját holdudvarát teszi még fizetőképesebbé a jegybank folytatódó növekedési hitelprogramjával, amely a kis- és középvállalkozók összességének nem jelent valódi segítséget.
Növekedési pályára állt a zöldenergia ágazat, a felhasznált alternatív energiák aránya Magyarország éves energiafogyasztásában közelíti a tíz százalékot.
Elhúzódhat a bukaresti parlamenti vita a verespataki ciántechnológiás bányaberuházással kapcsolatos törvénytervezetről, miután a kormányzó Szociálliberális Szövetség USL társelnökei csütörtökön abban állapodtak meg, hogy a törvényhozás mégsem sürgősségi eljárással tárgyalja a tervezetet.
A szőlő egyik legveszélyesebb kórokozóját fedezték fel Lenti határában. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriumában kimutatott fertőzés csökkenti a szőlőtőkék terméshozamát, néhány év alatt pedig kipusztulást okoz.
BUDAPEST– Százezer forintra büntették Fekete Pákó (37) gyermekének anyját, Ágicát! Ugyan még nem ért véget a gyermekelhelyezési hercehurca, azonban a didikirály egykori kedvesét pénzbírság megfizetésére ítélték, amiért folyamatosan meghiúsítja, hogy Pákó láthassa kisfiát, Bencét (5).
Lengyelország a magyar magánnyugdíjpénztár államosításhoz hasonló lépést tesz. Vojnits Tamás szerint a szövetkezeti átalakítás szakmai körökben szinte teljes egyetértést élvez. Vidnyánszky Attila pedig a nézőkre bízná, tetszik-e nekik az általa elképzelt színház.
Londoni stratégiai elemzők szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök valószínűleg elszámította magát az augusztus 21-én végrehajtott, több mint 1400 emberéletet kioltó damaszkuszi vegyifegyver-támadással.
Annak ellenére, hogy európai és amerikai makroadatok is érkeztek a csütörtöki kereskedésben, a vezető nemzetközi indexek szinte meg sem mozdultak a tegnapi záróértékekhez képest. A befektetők újabb...
Mészáros Norbert és Bódi Ádám a debreceni Hunyadi János Általános Iskolában járt népszerűsítve a DVSC csapatát, s jegyeket osztva a hétvégi Videoton elleni rangadóra.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indíthat a románok ellen szurkolói pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésen tanúsított magyarellenes megnyilvánulásai miatt a ziare.com című román hírportál szerint.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indíthat a románok ellen szurkolói pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésen tanúsított magyarellenes megnyilvánulásai miatt a ziare.com című román hírportál szerint.
A két férfi múlt pénteken a "royal wedding" (királyi esküvő) feliratot karcolták a betonba az előtt a templom előtt, ahol másnap a miniszterelnök lányának esküvőjét tartották.
A LeasePlan nem csak a hazai, az európai, hanem a globális piacon is meghatározó szerepet tölt be a flottakezelés, autópark üzemeltetés területén. Komplex szolgáltatásait 1963 óta folyamatosan...
Részben eredménytelenül zárult a második trafiktender: 1425 koncesszióból 549 talált gazdára, ezért 876 településen újabb tendert írnak ki - közölte Légrádi Petra, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
A Fidesz véleménye szerint két csepp helyett kétezer milliárd forintos segítséget jelent a hazai vállalkozásoknak a növekedési hitelprogram bővítése - reagált a kormánypárt csütörtöki közleményében a szocialista Józsa István szavaira.
Könyvelőként dolgozott a 25 éves nő, míg egy súlyos betegség nem várt fordulatot hozott az életébe. Agyalapi mirigy rákja miatt megdöbbentő változáson esett át.
BUDAPEST - A főszerepben Osvárt Andrea (34), magyar hangja Huszárik Kata (41). Ez az érdekes ellentmondás jellemzi A szállító című sorozatot, amelyet hamarosan vetít az RTL Klub.
Apeldoorn – Vilmos Sándor holland király (46) és Beatrix holland anyakirálynő (75) is ott lesz egy fiatal magyar ügyvédnő, Cservenyák Viktória (31) esküvőjén az apeldoorni katolikus templomban. Ez nem is csoda, hiszen Viktória – az olimpiai bajnok vízilabdázó Cservenyák Tibor (65) lánya – október 5-én az uralkodó unokatestvéréhez, Jaime herceghez (40) megy feleségül.