2013. szeptember 11. szerda

szept. 11
6:38
Obama: Az Egyesült Államok nem fogja eltűrni a vegyi fegyverek bevetését (hirado.hu)
Az elnök azt kérte a kongresszus tagjaitól, hogy halasszák el döntésüket a Szíria elleni katonai fellépés jóváhagyásáról.
szept. 11
6:54
Ági telefonon beszélte le a robbantással fenyegetőt (BorsOnline)
Önmaga felrobbantásával fenyegetőzött tegnap csepeli lakásában egy 38 éves férfi. P. Károlyt másfél órán keresztül győzködte a BRFK ügyeletén dolgozó Belényiné Pigler Ágnes, sikerrel.
szept. 11
6:54
Folytatódik az ötödik alkotmánymódosítás tárgyalása (Infostart)
Az Országgyűlés mai ülésén a módosító indítványok értékelésével folytatja az ötödik alkotmánymódosítás tárgyalását, emellett vita kezdődhet arról a kormányzati javaslatról, amelynek alapján az önkormányzatok egyes közterületekről kitilthatják a hajléktalanokat.
szept. 11
6:54
Vásáry Tamás a Bóta Caféban (Spa Trend Online)
A világot járt Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, Vásáry Tamás a Bóta Café vendége ma, szeptember 11-én, szerda este 9 órától a Fix Tévén. Csodagyerekként indult a pályája, már 14-évesen megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját.
szept. 11
6:54
9/11: a Külügy tiszteleg az áldozatok előtt (hirado.hu)
Az évforduló alkalmával Magyarország megerősíti elkötelezettségét a szabadság és a demokrácia értékei mellett - fogalmaz a közlemény.
szept. 11
6:55
A héten 600 milliárdnyi uniós forrás érkezik (ATV)
Ezen a héten 600 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezik Magyarországra az Európai Bizottságtól - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 Az Este című műsorában.
szept. 11
6:56
14 millós bírság: szexért, káromkodásért fizet az RTL Klub (BorsOnline)
Csúnya beszéd, szexuális utalás – ez az Éjjel-nappal Budapest bűnlajstroma, megtoldva azzal, hogy a fiataloknak nem ad követendő példát. Az ezért kirótt 14,3 milliós büntetés nem kirívó, az már inkább, hogy a sorozat későbbi vetítését ajánlják.
szept. 11
6:56
Juhász Ferencet köszöntötték (Spa Trend Online)
A 85 éves Juhász Ferenc Kossuth- és Prima Primissima-díjas költőt köszöntötték tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeumban barátai, tisztelői, kollégái.
szept. 11
6:57
Lemondott a brit parlament alsóházi alelnöke: szexuális erőszakkal vádolják (ATV)
Bejelentette lemondását szerda hajnalban a brit parlament alsóházának alelnöke, aki ellen nem sokkal korábban szexuális bűncselekmények címén vádat emeltek.
szept. 11
6:58
Múzem+ a design jegyében (Spa Trend Online)
A jó design feltűnő - A tökéletes design láthatatlan címmel tartják meg csütörtökön Múzeum+ eseményt a Szépművészeti Múzeumban este 6 órától 10-ig. A rendezvénysorozaton Sütő Tünde: Otthon, édes otthon, Mácsay Krisztina: Magánterek és közkincsek tart tárlatvezetést. Előadást tart Somlai Tibor belsőépítész és Losonczi Áron építészmérnök, a fényáteresztő beton feltalálója. Folyamatosan látogatható a…
szept. 11
6:59
Egyre többen ítélik jónak az ország helyzetét (ATV)
A két évvel ezelőtti állapotokhoz képest 21-ről 26 százalékra növekedett azoknak a száma Magyarországon, akik jónak ítélik az ország helyzetét, személyes helyzetüket pedig jobbnak tartják a magyarok, mint az országét - közölte az Allianz Hungária Biztosító az MTI-vel.
szept. 11
7:00
Csúfosat bukott a Diana-film (Spa Trend Online)
Ilyen kegyetlen sajtó fogadtatást angol film már nagyon régen kapott, mint a londoni premieren vetített Diana-sztori, a volt walesi hercegnő életének utolsó két esztendejéről. A rendező Oliver Hirschbiegel hiába teríttetett vörös szőnyeget a filmszínház elé, hogy fogadja a brit lappiac sztárkritikusait, a fogadtatás minden rossz várakozást fölülmúlón is botrányos volt.
szept. 11
7:01
A hajléktalanok kitiltásáról vitáznak a parlamentben (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén a módosító indítványok értékelésével folytatja az ötödik alkotmánymódosítás tárgyalását, emellett vita kezdődhet arról a kormányzati javaslatról, amelynek alapján az önkormányzatok egyes közterületekről kitilthatják a hajléktalanokat.
szept. 11
7:03
6 forinttal csökkent a benzin, 2-vel a gázolaj ára (ATV)
Csökkentette bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin, illetve emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.
szept. 11
7:12
Kosaras busztragédia: fél lábbal is apját vigasztalja Natasa (BorsOnline)
Édesanyját sokkolta a hír, ápolásra szorul, az apja is a könnyeivel küszködik. Hihetetlen, de a kisalföldi buszbalesetben egyik lábát elvesztő Natasa Kovacsevics tartja a lelket a családjában.
szept. 11
7:12
Online igényelhető a pótútlevél (Metropol)
Már nem kell órákat tölteni az okmányirodában az eltűnt vagy megsemmisült útlevél pótlása miatt.
szept. 11
7:12
Kövér: Gyakrabban számoltassa be a parlament a kormányt! (hirado.hu)
Érdemes lenne a parlamentnek nagyobb mozgásteret hagyni a kormánynak, és nagyobb részben a végrehajtó hatalom ellenőrzésére fordítani az energiáit - mondta.
szept. 11
7:12
9/11: Fokozottan védi külföldi létesítményeit Amerika (ATV)
Az Egyesült Államok elővigyázatossági lépéseket rendelt el külföldi létesítményei számára a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 12. évfordulója előtt, hogy megvédje azokat egy esetleges újabb támadástól - közölte kedden a Fehér Ház.
szept. 11
7:14
Újra elhalasztották a döntést Berlusconiról (hirado.hu)
Az olasz felsőház mentelmi bizottságának tagjai kedd éjjel újra elhalasztották a döntést az adócsalás miatt elítélt Silvio Berlusconi szenátori mandátumának visszavonásáról.
szept. 11
7:14
Bankszövetség: a kormánynak is meg kell hajolni a realitások előtt (ATV)
A bankszövetség elnöke biztos benne, hogy lesz megoldás a devizahitelesek ügyében, de november elsejéig véleménye szerint képtelenség megoldani az összes problémát, a kapkodás pedig drámai forintgyengüléssel és az importtermékek, például a benzin árának megugrásával járna, ezért a forintosításra csak fokozatosan, néhány év alatt, tervezetten, 10-15 részletben lát lehetőséget.
szept. 11
7:15
Videó: Kubica ismét ralibalesetet szenvedett egy futamon (Sport365)
A lengyel Robert Kubica ezúttal a hazájában, a Lengyel Ralin bukott. Az autója gyakorlatilag rommá tört. A lengyel ex forma-1-es versenyző szerencsével megúszta a balesetet.
szept. 11
7:16
Szeptember 11: a Fehér Ház biztonsági intézkedéseket tesz (hirado.hu)
Az Egyesült Államok elővigyázatossági lépéseket rendelt el külföldi létesítményei számára a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 12. évfordulója előtt, hogy megvédje azokat egy esetleges újabb támadástól - közölte kedden a Fehér Ház.
szept. 11
7:16
20 milliós kártérítést kér a volt főrendőr (ATV)
Őrizetbe vételéig visszamenőleg elmaradt béréért és egyéb juttatásaiért, valamint a szerinte szabálytalan és jogszerűtlen elbocsátásáért kártérítési pert indított a tavaly nyáron nyilvánosságra került rendőrségi vesztegetési botrányban érintett egyik volt főrendőr - írta a Népszabadság szerdán.
szept. 11
7:27
Egy nap velem - Kaszás Helga, az Eurest HR-igazgatója (HR Portál)
Hogyan zajlik a HR-vezető egy napja? - sorozatunk újabb részében Kaszás Helga, az Eurest HR-igazgatója számol be egy munkanapja történetéről. A kötetlen beszámoló személyes hangvétele az ember és a szakember összhangjába enged bepillantást. Megtudhatjuk, mi zajlik a "kulisszák mögött".
szept. 11
7:27
Pénztárgépek - A BKIK, az OKISZ és a KISOSZ hatósági fix adatátviteli díjat szeretne (ProfitLine)
A BKIK, az OKISZ és a KISOSZ hatósági fix adatátviteli díjat szeretne, ezért tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal - közölték a szervezetek kedden az MTI-vel.
szept. 11
7:29
Magasabb szintű tudásra lesz igény a munkaerőpiacon (HR Portál)
Ahogy a világ az ipari termeléstől egyre inkább a tudásalapú gazdaság felé fordul, az egyes állások úgy követelnek egyre magasabb képzettséget. A középiskolai érettségi is kevés lesz, a képzetlenekre munkanélküliség vár, a bérolló tovább tágul. Mindeközben a magasan kvalifikált mérnökök, matematikusok, műszaki végzettségűek hiánya komoly veszteséget fog eredményezni.
szept. 11
7:29
Az NHP folytatásáról tart ma az MNB sajtótájékoztatót (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) ma sajtótájékoztatót tartanak a növekedési hitelprogram folytatásáról. A programot június 1-jétől, három hónapos próbaidőre vezették be.
szept. 11
7:30
Hosszú Katinka levette jegygyűrűjét (BorsOnline)
Máris lekerült a gyűrű a frissiben férjhez ment Hosszú Katinka ujjáról. Persze az úszónő nem veszett össze edző-férjével, csak éppen zavarja az úszásban a számára amúgy oly fontos ékszer.
szept. 11
7:30
Amerika küszködik 9/11 kísérteteivel (Kripto Akadémia)
Idén a függőben lévő szíriai beavatkozás árnyékában emlékeznek az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadásra. Az amerikai földön végrehajtott első terrorcsapás sokkja máig rányomja bélyegét Washington külpolitikájára. Barack Obamának alighanem azért olyan nehéz döntésre jutnia a Szíria elleni büntetőcsapás elrendeléséről, mert kormányzata máig küszködik 9/11 kísérteteivel.
szept. 11
7:30
Az EUFOR katonáit mindenki elfogadja Bosznia-Hercegovinában (hirado.hu)
A bonyolult politikai viszonyok között Bosznia-Hercegovinában minden párt, minden etnikum elfogadja az EUFOR katonáit - közölte Dieter Heidecker vezérőrnagy, az European Union Force, az Európai Tanács felügyelete alatt működő nemzetközi haderő parancsnoka.
szept. 11
7:30
Fidesz-közeli bankokat hozna helyzetbe a kormány? (ATV)
A devizahitelekkel kapcsolatban adott kormányzati ultimátum végső soron a jelenlegi piaci szereplők gyengítését célozza, ami megágyazhat újabb, a Fideszhez közelebb álló intézmények helyzetbe hozásának.
szept. 11
7:31
Szünetel az elbocsátás a Dunaferrnél (HR Portál)
Néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és a cégvezető kedden Dunaújvárosban.
szept. 11
7:32
Visszatért az ISS három űrhajósa (hirado.hu)
Öt és fél hónapig voltak a Nemzetközi Űrállomáson, a kazahsztáni sztyeppe kijelölt körzetében landoltak, és jól vannak.
szept. 11
7:32
Ázsia: minden negyedik férfi követett már el nemi erőszakot (ATV)
Négy férfit bűnösnek találtak az India fővárosában történt, halálos kimenetelű csoportos nemi erőszakban. Ezzel párhuzamosan sokkoló jelentést publikált az ENSZ: Ázsiában a férfiak mintegy 25 százaléka beismeri, hogy követett már el nemi erőszakot.
szept. 11
7:33
Új szolgáltató központ nyílt Budapesten (HR Portál)
Szolgáltató központot nyitott Budapesten az ipari csomagolások és szolgáltatások területén működő Greif BSC Europe Ltd. Egyelőre 17 munkavállalójuk van, de további 20-30 ember felvételét tervezik.
szept. 11
7:34
Halak, remek lehetőségek adódnak! - napi horoszkóp (hirado.hu)
Bármilyen nehézkesen is kezdődik ez a nap estére minden a helyére kerül, csak nyugalom!
szept. 11
7:35
Újraindulhat a termelés a Zalai Baromfifeldolgozóban (HR Portál)
Érvényes vételi ajánlat érkezett a Zalai Baromfifeldolgozó értékesítését meghirdető pályázatra, a szakmai befektető mielőbb újraindítaná a pacsai üzemet - közölte kedden a felszámoló TM-Line Zrt. vezérigazgatója.
szept. 11
7:36
Enyhén erősödött a forint reggelre (hirado.hu)
Az euró 299,38 forint a kedd esti 299,62 után.
szept. 11
7:37
Megjárnák a britek, ha korlátoznák a bevándorlást (HR Portál)
Nagyon sokba kerülne a brit gazdaságnak, ha a kormány korlátozná a munkavállalók bevándorlását a többi EU-tagállamból - közölték kedden ismertetett átfogó elemzésükben két nagy londoni pénzügyi intézet szakértői.
szept. 11
7:38
Róháni folytatni akarja a tárgyalást az iráni atomprogramról (hirado.hu)
Nincs sok idő az iráni nukleáris programmal kapcsolatos vita megoldására - figyelmeztetett Haszán Róháni elnök.
szept. 11
7:39
Bizakodó a nemzetközi munkaerő-piaci hangulat (HR Portál)
A 65 ezer munkaadó megkérdezésével készült nemzetközi felmérés eredménye szerint az általános munkaerő-piaci várakozások többnyire pozitívak, 42 ország és terület munkaadói közül 29-ben a munkaerőpiac bővülését várják 2013 utolsó negyedévében - szerepelt a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató közleményében.
szept. 11
7:48
Olcsóbb a benzin, drágább a gázolaj (Privátbankár)
Egy hét alatt kétszer változott az üzemanyagok ára, most nem olyan brutális a drágulás.
szept. 11
7:48
Egységes közműtörvény készül - lapszemle (Infostart)
A kormány a közműszolgáltatások színvonalának egységesítése érdekében új közműtörvényt készít - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint szakmailag indokolt lenne bevezetni az egységes árakat valamennyi gyógyszerkörben.
szept. 11
7:48
Obama Amerika támogatását kérte a Szíria elleni katonai csapáshoz (ATV)
Az amerikai elnök szerint az oroszok kezdeményezésében benne van a lehetőség, hogy erő alkalmazása nélkül eltüntessék a szíriai vegyi fegyvereket. A két ország külügyminisztere Genfben egyeztet.
szept. 11
7:48
LOL: amikor a játékos elesik a szögletzászlóban - videó (Sport365)
Briliáns poént hozott az örmény - dán világbajnoki selejtező. Aras Ozbiliz egy szöglet elvégzése közben elesett a szögletzászlóban.
szept. 11
7:50
Martonyi: Nem érnek véget, de elcsendesednek a viták az unióval (Infostart)
A külügyminiszter továbbra is számít vitákra, ugyanis szerinte az eddigi intézkedések érdeksérelmekkel járnak. Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az európai pártcsaládok valószínűleg a jövő májusi európai parlamenti választások előtt is kiélezik majd a magyar kérdéskört.
szept. 11
8:00
Patai: lesz megoldás a devizahitelesek ügyében, de... (ProfitLine)
A bankszövetség elnöke biztos benne, hogy lesz megoldás a devizahitelesek ügyében, de november elsejéig véleménye szerint képtelenség megoldani az összes problémát, a kapkodás pedig drámai forintgyengüléssel és az importtermékek, például a benzin árának megugrásával járna, ezért a forintosításra csak fokozatosan, néhány év alatt, tervezetten, 10-15 részletben lát lehetőséget.
szept. 11
8:02
Obama beszéde után lassult az olaj árfolyamának esése (ProfitLine)
Barack Obama amerikai elnök keddi, amerikaiakhoz intézett televíziós beszédét követően ugyan lassult, de nem állt meg az olaj árfolyamának esése.
szept. 11
8:06
Bankszövetség: tarthatatlan a novemberi határidő, évek kellenek a devizahitelek forintosításához (Privátbankár)
A szövetség elnöke szerint kapkodni nem érdemes, mert forintgyengülés, a benzin árának megugrása, bankcsőd jöhet.
szept. 11
8:06
Tanulás helyett inkább énekel Hien (BorsOnline)
Hien válogathatna az egyetemek között, mert több külföldi felsőoktatási intézménybe is felvették. Mégsem lesz diák, mert az ösztöneire hallgatva.

Keresés