Egyelőre csak a nagyra törő tervekről hallani az újonnan induló magyar légitársaság, a Sólyom Airlines kapcsán, konkrétumokról keveset - mondta a Napi Gazdaság főmunkatársa. Diószegi József szerint hosszú folyamat egy ilyen céget, illetve üzletet felépíteni, így bizonytalannak tűnik a nyár végi indulás.
Menedékjogot kapott Franciaországban Inna Sevcsenko, a nők jogaiért küzdő Femen nevű szervezet ukrán vezetője. Erről maga az érintett számolt be hétfőn.
Az elmúlt hetekben rekordösszegű tőkekivonásra került sor a feltörekvő piacokon, amit a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság, valamint a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos...
Büntetőeljárást indítana Petr Necas bukott cseh kormányfő ellen az államügyészség. Ivo Istvan államügyész ezért hétfő délelőtt hivatalos kéréssel fordult Miroslava Nemcovához, az alsóház elnökéhez, hogy a testület az üggyel kapcsolatban vonja meg a képviselői mentességet Necastól.
A Növekedési Hitelprogramhoz kapcsolódó, június elején elindult jegybanki swaptenderek keretében ma 100 millió eurónyi forrást igényeltek a 30 hónapos kamatswap (CIRS) lehetőség keretében - tette...
Szerdától négy forinttal emelkedik az üzemanyagok átlagára Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 411-412 forintos, a gázolajat pedig 422-423 forintos literenkénti áron tankolhatják majd az autósok....
Az előkelő negyedik helyen zárta a Selyemút Rally első napját a Sandlander csapata a kategóriájában, a teljes autós mezőnyben pedig 16 helyet jött előre a hibamentes napon.
Igen nehezen viselték a mexikói szurkolók, hogy válogatottjuk 2-1-re kikapott a jóval esélytelenebbnek tartott Panama együttesétől az Arany Kupán. A vereségnek Chapo De La Torre szövetségi kapitány itt ameg a levét.
Nincs egyetlen konkrét meghatározása a vezetésnek. Nincsenek örök érvényű tulajdonságok vagy elengedhetetlen képességek, amit a vezetőnek mindenféleképpen birtokolni kell. Helyette a vezetés egy életteli folyamat, amit befolyásol a véletlen, az idő, a hely, és a konkrét körülmények, csakúgy, mint a vezető egyedülálló személyisége. Híres, elismert vezérek azért kerültek be a történelemkönyvbe, mert…
A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz, és ezzel megkárosítja a vállalkozókat - jelentette be Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.
Óriási gólt rúgott szabadrúgásból Alexander Kamitsky, a fehérorosz Gomel játékosa a Torpedo elleni mérkőzésen saját térfele közepéről. A találathoz kellett a vendégkapus elbambulása is.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt a nőt, aki június 23-án szívtapaszokat ragasztott gyermekei testére, majd nagyobb mennyiségű vérnyomáscsökkentőt vett be. Az ügyben emberölési kísérlet miatt nyomoznak - értesült a HavariaPress.
A magyar női vízilabda-válogatott az Egyesült Államok felett aratott diadal (12-5) után második mérkőzésén is simán nyert az Universiadén: a hétfői összecsapáson Ausztrália legjobbjaira mért négygólos vereséget.
Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében a felsőoktatás hallgatóinak - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A korábbi hónapokra jellemző 60-80 milliárd forint után júniusban visszafogottabb ütemben, 37,8 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapírok forgalomban lévő állománya - tette közzé ma az...
Júniusban a kifejezetten lakosság számára értékesített állampapírok állománya közel 38 milliárd forinttal emelkedett. A teljes mennyiség jelenleg 1321 milliárd forint....
A távol-keleti befektetők kínai növekedéssel kapcsolatos aggodalma nincs hatással az európai és az amerikai piacok teljesítményére, így az irányadó nyugati indexek rendkívül jól szerepelnek. Az...
A válság több iparágat is átalakított, a gyenge vállalatok elhullottak, az életben maradt cégek pedig sok esetben ma már erősebbek, mint 2007 előtt. Jó példa erre az amerikai autókölcsönző szektor,...
Az Országgyűlés által elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény mind a szövetkezeti hitelintézetek betétesei, mind azok tulajdonosai számára a jelenleginél biztonságosabb és versenyképesebb szövetkezeti integrációs rendszer létrejöttét szolgálja.
Csütörtöktől a mozikban is látható lesz a vívó-világbajnokság hivatalos kampányfilmje - hangzott el az augusztus 5-én kezdődő rendezvény sajtótájékoztatóján.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) befejezte a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban szereplő varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása intézkedésre benyújtott kérelmek bírálatát, így már július második hetében megkezdi az összesen 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését az arra jogosult 6 597 méhész-gazdálkodó részére - olvasható az MVH sajtóközleményében.
Emelkedéssel kezdték a hétfői kereskedést a legfontosabb New York-i részvényindexek. A 30 ipari vállalat DJIA mutatója 0,46 százalékos, az S&P 500 0,55 százalékos, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,45 százalékos többlettel állt a nyitás utáni percben.
Zseniális gólt szerezhetett volna Xherdan Shaqiri, a Bayern München fiatal svájci sztárja a bajorok hétvégi edzőmeccsén. A szélsőt centik választották el a tökéletes befejezéstől.