Az amerikai nagybankok figyelmeztetnek: az újonnan elfogadott tőkemegfelelési szabályok tönkretehetik a 7 ezer milliárd dolláros repópiacot, amelyen a pénzintézetek állampapírok ellenében szereznek...
Első külföldi államfőként Vlagyimir Putyin orosz elnök tesz látogatást beiktatása után az új iráni elnöknél, Haszan Róhánínál - jelentette szerdán a Kommerszant című orosz napilap.
A tegnapi MNB-bejelentésekre bekövetkezett forintgyengülést ma délelőtt újabb hullám követte, amely azt eredményezte, hogy új egyhavi forintmélypontról beszélhessünk az euróval szemben. Mindez...
Ma öntheti végső formába a kormány a demográfiai programot, melynek keretében a keveset kereső sokgyerekesek is ki tudnák használni a családi adókedvezményt, írja az origo.
A második helyen kiemelt Samantha Stosur már a nyolcaddöntőben búcsúzott a kaliforniai Stanfordban zajló, 795 707 dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei negyven bejelentés nélkül foglalkoztatott mezőgazdasági munkást találtak Bács-Kiskun megye több településén tartott ellenőrzések során – tájékoztatta a NAV vám- és jövedéki szóvivője szerdán az MTI-t.
A július 12-én közzétett előzetes számokhoz képest nem okozott igazán nagy meglepetést a Daimler a ma közzétett negyedéves gyorsjelentésében. A társaság személyi autóértékesítései rekord magasságba...
A Forma-1-es gumibotrányt is túlélt, számos világbajnoki címmel büszkélkedő Pirelli ezúttal új feladatot kapott, méghozzá az Audi szeretne különleges abroncsokat modelljeire az olasz gyártótól. A Pirelli állítása szerint a korábbi gumikhoz képest mintegy 50 százalékkal alacsonyabb gördülési zajt produkáló abroncsokat készített a négykarikások számára.
Visszavonja az Európai Bizottság azokat a kereseteket, amelyeket Magyarországgal, illetve Spanyolországgal szemben nyújtott be korábban az Európai Bírósághoz a távközlési szektorra kivetett különadókkal kapcsolatban - közölte az uniós végrehajtó testület.
Rendszeresen előfordul, hogy magán fordítóirodák ügyfeleiket szándékosan megtévesztve hiteles fordításként árulják szolgáltatásaikat, miközben erre nem jogosultak. Az ügyfél csak akkor szembesül ezzel a ténnyel, ha az így készült ál-okiratot nem fogadja el a hivatal - olvasható az OFFI sajtóközleményében.
A NAV összefoglalta azoknak a külföldi gazdálkodóknak az áfa kötelezettségeit, akik alkalmanként vásárokra, kiállításokra, piacokra, vagy ezekhez hasonló rendezvényekre érkeznek Magyarországra a célból, hogy termékeiket itt értékesítsék.
Egymásra utaltak a közép-európai országok, amelyek összefogva hatékonyabban tudnak részt venni az európai válság kezelésében - mondta Németh Zsolt szerdán a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.
Rekordösszegű - 12 millió eurós (3,5 milliárd forintnyi) - óvadék ellenében szabadlábra helyezték Miroslav Miskovicot, Szerbia leggazdagabb emberét, aki ellen sikkasztás és adócsalás vádjával folyik eljárás - közölte a Delta Holding, a milliárdos oligarcha vállalata kedden.
HR Szubjektív rovatunkban Kurucz Balázs, a Coach Akadémia társtulajdonosa és oktatója, a Hős Útja szakmai közösség coacha kérdez, miután Molnár Zita, a Tetra Pak kommunikációs igazgatója kérdésére válaszol.
Szigorú ellenőrzéssorozatot indít a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt - jelentette be Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A Budapest Honvéd és a Debrecen közül utóbbi van valamivel könnyebb helyzetben a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének csütörtöki visszavágói előtt, ugyanis amíg a fővárosiaknak kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a szerb Vojvodinával szemben, addig Kondás Elemér együttese döntetlenről indul a norvég Strömsgodset elleni hazai találkozón.
A mexikói biztonsági erők és a fegyveres bandák között az ország délnyugati részén kirobbant összecsapásokban 22 ember vesztette életét helyi idő szerint kedden. A hatósági fellépés előzménye az volt, hogy fegyveresek autópályákat zártak le Michoacán szövetségi államban.
Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy, ráadásul milliós bírságot is kockáztat az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezőket személyiségteszttel vagy közösségi médiás profiljaik elemzésével szűri – hívja fel a figyelmet a BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda.
Ismét felreppent az M3-as metró meghosszabbításának terve. A 4,5 kilométeres új szakasz egy felszín alatti és négy felszíni állomás megépítését jelentené - írja a Napi Gazdaság. Újra napirendre...
Jelenleg 20 olyan bevallási közreműködő cég szerepel jelenleg a HU-GO rendszerében, amelynek tevékenységét az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. auditált - közölte az utdijhirek.hu szerdán az MTI-vel...
Bár a Richmondi Fed index csalódást okozott a piaci szereplőknek, a Dow Jones történelmi zárócsúcsán fejezte be a tegnapi kereskedést. Ázsiában azonban esett a tőzsdemutatók többsége, miután a HSBC...
A kamaránál önbevallás alapján határozzák meg a díjat, amit az előző év árbevételéből számolnak ki a tagok. Befizetni augusztus végéig kell. A kamara azt ígéri, a befizetéseknél nagyobb értékű szolgáltatásokkal akarják segíteni a gazdálkodókat és a többi piaci szereplőt.
Mindenki feszülten várja, hogy milyen bejelentés érkezik a szerdai nap folyamán a kormányülésről, ahol a devizahitelesek megsegítése is napirenden szerepel. Délelőtt olyan hírek jelentek meg, hogy ma...
A budapestiek egynegyede él létminimum alatt, a nagyvárosiak egyharmada, a kisvárosiak közel fele, a falvakban, községekben élők 57 százaléka – erről Korózs Lajos beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Forma-1-es gumibotrányt is túlélt, számos világbajnoki címmel büszkélkedő Pirelli ezúttal új feladatot kapott, méghozzá az Audi szeretne különleges abroncsokat modelljeire az olasz gyártótól. A Pirelli állítása szerint a korábbi gumikhoz képest mintegy 50 százalékkal alacsonyabb gördülési zajt produkáló abroncsokat készített a négykarikások számára.