2013. július 21. vasárnap

júl. 21
16:36
Halálos vonatbaleset a Sopron-Győr vonalon (Infostart)
Két ember meghalt, amikor a Sopronból Győr felé tartó személyvonat személyautóval ütközött a kópházi vasúti átjáróban vasárnap délután - közölte Dobos Viktória hadnagy, a Győr- Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.
júl. 21
16:42
Vizes vb: győzelemmel rajtolt az olimpiai bajnok amerikai női vízilabdacsapat (Sport365)
Az olimpiai bajnok amerikai női vízilabda-válogatott vasárnap négy góllal nyert a görög csapat ellen a barcelonai vizes világbajnokságon.
júl. 21
16:44
Tenisz: Serena Williams 53. trófeáját is begyüjtötte (Sport365)
A világelső amerikai Serena Williams nyerte meg a 235 ezer dollár (53 millió forint) összdíjazású svédországi salakpályás női tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben magabiztosan verte a hazai közönség előtt szereplő Johanna Larssont.
júl. 21
16:48
A férfiak 43 éves korukra nőnek fel, a nők 11 évvel előbb (ProfitLine)
A férfiak 43 éves korukra érnek felnőtté, 11 évvel később, mint a nők egy brit felmérés szerint.
júl. 21
16:54
1 milliárd kell a bajnoki címhez (Blikk)
Budapest - „A csőd felé halad a magyar foci, 2012-ben eddig nem látott méretűre nyílt az olló a kiadások és a bevételek között" – fogalmazott a közelmúltban Muszbek Mihály (58) sportközgazdász, kiemelve a 4 milliárd forintot is meghaladja az élvonalbeli fociklubok vesztesége.
júl. 21
16:57
Bezár az IMF-iroda (Gondola)
A budapesti IMF-iroda bezárása kapcsán a Századvég Gazdaságkutató és a Nézőpont Intézet elemzőit kérdezte a Vasárnapi újság.
júl. 21
17:00
Leomló hegyoldal terrorizálta a turistákat (Kripto Akadémia)
Egy turista meghalt, 18 megsérült, amikor vasárnap az északnyugat-kínai Senhszi tartományban megcsúszott egy hegyoldal és sziklák zuhantak a mélybe - jelentette a helyi illetékesekre hivatkozva a kínai média.
júl. 21
17:00
Csányi Sándor visszavonul? - Az OTP cáfol! (Portfolio)
Visszavonulásra készül az OTP Bank elnök-vezérigazgatója - írta vasárnap délutáni cikkében saját értesüléseire hivatkozva a Magyar Nemzet Online. A portál úgy tudja, hogy Csányi Sándor döntésének...
júl. 21
17:03
Halálra gázolták Antonellit (Blikk)
Moszkva - Szörnyű baleset miatt törölték a superbike-világbajnokság moszkvai futamát. A szupersport kategóriában induló olasz Andrea Antonelli (†25) elesett, egyik riválisa, Lorenzo Zanetti (25) pedig áthajtott rajta.
júl. 21
17:12
Két baleset miatt lassabb a haladás az M7-esen (Infostart)
Két baleset történt az M7-es 67-70 kilométerszakaszon, lassabb haladásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t vasárnap.
júl. 21
17:12
Luis Enrique az élre tör! Kivásárolja őt a Barcelona? (Agroinform)
A pénteki őrület után kicsit nyugodtabb hangnemben folyik a diskurzus arról, hogy ki lehet a Barcelona új vezetőedzője.
júl. 21
17:14
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
júl. 21
17:15
Chisora vitatott sikere (Blikk)
London - A leginkább a balhéiról ismert Dereck Chisora (29) elvette Malik Scott (32) veretlenségét. Az angol profi ökölvívó a WBO betöltetlen nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért csapott össze a találkozóig veretlen amerikai riválisával.
júl. 21
17:15
Tenisz: Meusburger megszerezte első trófeáját (Sport365)
A hazai közönség előtt szereplő Yvonne Meusburger nyerte meg a 235 ezer dollár (53 millió forint)összdíjazású női tenisztornát az ausztriai Bad Gasteinben, miután a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte a cseh Andrea Hlavackovát.
júl. 21
17:17
Magyar érmek az ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokságon (Sport365)
A Lakatos Tamás, Szudi Ádám kettős aranyérmet szerzett a csehországi Ostravában rendezett ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság férfi páros küzdelmeiben.
júl. 21
17:18
Iszonyú kánikula aszalja az országot jövő héten (Alternatív Energia)
Hétfőn az ország nagy részén derült időre számíthatunk, gomolyfelhő-képződés hétfőn csak északkeleten zavarhatja helyenként a napsütést. Csapadék nem lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 28, 32 fok között várható. A kánikula szerdán köszönt be.
júl. 21
17:21
Lewis Hamilton a zenébe menekül (Blikk)
Monte Carlo - Dalban mondja el érzéseit Lewis Hamilton (28)? A Forma–1 2008-as világbajnoka az autóversenyzés mellett a zenébe menekül, miután szakított Nicole Scherzingerrel (35).
júl. 21
17:30
Chisora vitatott sikere (Blikk)
London - A leginkább a balhéiról ismert Dereck Chisora (29) elvette Malik Scott (32) veretlenségét. Az angol profi ökölvívó a WBO betöltetlen nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért csapott össze a találkozóig veretlen amerikai riválisával.
júl. 21
17:32
Szalai nevét gyakorolják a németek (Blikk)
Gelsenkirchen — „So-lo-i" – magyar nyelvlecke, német focirajongóknak. A Sport Bild című német hetilap próbál útmutatót adni a szurkolóknak, hogyan kell ejteni Szalai Ádám (25) nevét.
júl. 21
17:36
A pápának nem kellenek a "steril" imák (Kripto Akadémia)
A riói ifjúsági világtalálkozón résztvevő fiatalokhoz és az egyházhoz is szólt Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, azt hangoztatva, hogy az imának tettel kell párosulnia.
júl. 21
17:48
Soma mamája az igazi mamagésa (Blikk)
Hajdúnánás - Csak kevesen tudják, hogy mindössze néhány év korkülönbség van Soma (47) fia, Lázár (22) és testvére, Norbi (26) között.
júl. 21
17:48
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség nem büntetik eléggé a doppingoló sportolókat (Sport365)
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alelnöke szerint vissza kellene állítani, hogy az először doppingvétségen ért sportolókat négy évre tiltják el, ugyanis a mostani, kétéves büntetésnek nincs elrettentő ereje.
júl. 21
17:54
Férfimulatság: Késsel estek egymásnak a horgászok (Alternatív Energia)
Összeverekedett két, horgászokból álló társaság a Komárom-Esztergom megyei Szomódon, egy tónál. Az agresszívabb társaságból valaki kést rántott, majd dulakodás után társaival elmenekült.
júl. 21
17:54
A kormány mézesmadzagot lenget a lakosság előtt (ProfitLine)
Az MSZP szerint a kormány mézesmadzagot lenget a lakosság előtt és hangulatjavító intézkedéseken töri a fejét, miközben a költségek jelentősen emelkednek, a devizahitelesek problémájára pedig nem született valódi megoldás.
júl. 21
18:03
Burgenlandi vállalkozók: vannak még kihasználatlan lehetőségek Magyarországon (Infostart)
A burgenlandi vállalkozók számára Magyarországon kínálkozó lehetőségekről írt a Kurier című osztrák lap.Peter Nemeth, a burgenlandi gazdasági kamara elnöke, tiszteletbeli magyar konzul szerint vannak még kihasználatlan lehetőségek Magyarországon, de a burgenlandi vállalkozók nem ismerik eléggé ezt a piacot. "Nemcsak figyelemmel kell kísérnünk, hanem el is kell fogadnunk és használnunk kell az…
júl. 21
18:06
Fotóssal harcolt Kanye West (Blikk)
LOS ANGELES - Kanye West (36) rátámadt egy fotósra! Kim Kardashian kedvese úgy tűnik, nem bírja sokáig balhé nélkül, ugyanis míg éppen egy hete a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren hatalmas patáliát csapott, ezúttal ugyanazon a repülőtéren nekiesett egy őt felvenni fényképező fotósnak.
júl. 21
18:06
Az OTP cáfolja a Csányi Sándor visszavonulásáról szóló értesülést (Infostart)
Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről - így reagált a bank sajtófőnöke az MTI-nek vasárnap az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.
júl. 21
18:06
Gascoigne-nak bíróság elé kell állnia, ha addig életben marad (Agroinform)
Garázdaság miatt vádat emeltek a korábbi angol futballista, az alkoholizmussal küzdő Paul Gascoigne ellen.
júl. 21
18:12
Versenypályára lép a Renault Clio RS - íme, a Clio Cup (Auto Pult)
A Renault Clio RS nagy várakozásokat követően már bemutatkozott, azonban a duplakuplungos automataváltó okán számos kritikában részesült mind a nemzetközi, mind a hazai sajtó oldaláról. Egyelőre kézi váltós verzióról nincs hír, az erősebb, versenypályához alakított változat azonban már megérkezett.
júl. 21
18:24
Tina Turner (73) férjhez ment! (Blikk)
Zürich - A zürichi tó egy részét a svájci rendőrség már lezárta, amikor a hat teherautó begördült a 70 ezer vörös és sárga rózsával Tina Turner (73) és Ervin Bach (57) villájának 5500 négyzetméteres kertjébe.
júl. 21
18:24
Videó: Így tanul vezetni a Jóban rosszban Lindája! (Blikk)
júl. 21
18:24
A Dortmund nincs csúcsformában, de a Hamburgot legyűrte (Agroinform)
Egygólos győzelmet aratott a Borussia Dortmund a Hamburg ellen a Telekom Kupa felkészülési torna bronzmérkőzésén.
júl. 21
18:30
Csányi visszaszólt: Nem megy el az OTP éléről (Alternatív Energia)
Csányi Sándor nem fontolgatja távozást az OTP Bank éléről, így reagált a bank sajtófőnöke az MNO.hu értesülésére, amely szerint az OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulásra készül.
júl. 21
18:42
Hihetetlen! Szexműzli reggelire (Blikk)
London - Hiánypótló termék lehet az egészséges élelmiszerek piacán – nyilatkozta Peter Ehrlich, a Sexcereal atyja.
júl. 21
18:42
108 milliót csalt ki a nem létező sérülésére (Blikk)
Boston - Szörnyű, hogy vannak emberek, akik képesek pénzt lopni a tragikus kimenetelű maratonfutást túlélő áldozatok kárára – háborodott fel Thomas M. Menino bostoni polgármester, de Audrea ­Gau­se (26) alattomos ügyeskedése nem csak őt, hanem egész Amerikát megdöbbentette.
júl. 21
18:45
Hihetetlen! Szexműzli reggelire (Blikk)
London - Hiánypótló termék lehet az egészséges élelmiszerek piacán – nyilatkozta Peter Ehrlich, a Sexcereal atyja.
júl. 21
18:47
Feloszlatták a tiltakozó násznépet a rendőrök (Blikk)
Isztambul - Könnygázas-vízágyús rendőrségi oszlatásba torkollt Nuray Cokol (32) és Özgür Kaya (34) esküvője.
júl. 21
18:48
Meghátrált a Fidesz kommunikációs igazgatója: Bocsánatot kért Harangozó Tamástól (Alternatív Energia)
Elnézést kért a fideszes Kocsis Máté a szocialista Harangozó Tamástól, amiért pontatlanul idézte őt.
júl. 21
18:50
MSZP-Együtt 2014: Még nem biztos a közös lista (Alternatív Energia)
Ezen a héten elkezdődhetnek az egyeztetések az MSZP és az Együtt-PM között a 106 egyéni választókörzet közös jelöltjeiről - értesült lapunk. Forrásaink szerint Budapesten 3-4 körzetre számíthat a Bajnai Gordon vezette szövetség, de juthat két hely a Demokratikus Koalíciónak (DK) is. A névsort, akár a lehetséges közös listát, illetve a közös miniszterelnök-jelöltet a szocialisták őszi kongresszusa…
júl. 21
18:54
Cselgáncs Vk: Joó Abigél aranyérmes a moszkvai Grand Slam-versenyen (Sport365)
Joó Abigél aranyérmet nyert vasárnap a cselgáncs Világkupa-sorozat 150 ezer dollár összdíjazású, moszkvai Grand Slam-versenyén a 78 kilogrammos súlycsoportban.
júl. 21
18:56
Kamionos gyorsulási versenyt rendeztek Szegeden (Sport365)
Kamionok dübörgésétől volt hangos vasárnap Szeged belvárosa, de nem a Balkán felé tartó tranzitforgalom tért vissza a csongrádi megyeszékhelyre, hanem kamionos gyorsulási versenyt tartottak a Huszár Mátyás rakparton.
júl. 21
18:58
Central European Tour - Lovassy Krisztián győzött a Budapest Nagydíjon (Sport365)
Lovassy Krisztián nyerte a kerékpáros Central European Tour vasárnapi versenyét, amelyet a Budapest Nagydíjért rendeztek.
júl. 21
19:00
Japán figyelmeztetés Londonnak (ProfitLine)
Japán cégek által Nagy-Britanniában fenntartott állások tízezreit sodorhatná veszélybe a brit EU-tagság esetleges megszűnése - vasárnapi sajtóértesülések szerint erre figyelmeztette alig burkoltan a japán kormány Londont.
júl. 21
19:03
Cáfol az OTP - Csányi nem vonul vissza (Blikk)
júl. 21
19:18
Hónapokra Indiába megy Varga Viktor (Blikk)
Varga Viktor (25) Indiába készül! Az énekes élete az utóbbi időben fenekestül felfordult, hiszen szakított menedzsmentjével, barátnőjével, Cinthya Dictatorral összebútorozott és külsejét is megváltoztatta. Viktor úgy gondolta, hogy a teljes változáshoz a lelki átalakulás is kell, ezért több hónapra az ázsiai országba utazik.
júl. 21
19:18
Nehéz volt a biztonságiak dolga Gerrardék melbourne-i landolásakor - videó (Agroinform)
Óriási tömeg fogadta a története során először Ausztráliába látogató Liverpool együttesét.
júl. 21
19:20
Megégette magát a műsorvezető (Blikk)
Budapest — Felgyújtották a Music FM műsorvezetőjét. Horváth Szilárdot nem terrortámadás érte, hanem kollégái egy tűzálló ruhát teszteltek rajta, olyat, amilyet az autóversenyzők is viselni szoktak.
júl. 21
19:27
Az első bajnoki után menesztették a bolgár bajnok trénerét (Sport365)
Már az első forduló után menesztették posztjáról Ivailo Petevet, a bolgár bajnok Ludogorec labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
júl. 21
19:36
Már biztonságban a Himalája-mászó Zsolt (Blikk)
Nanga Parbat - Sikeresen leereszkedett a biztonságot jelentő 6800 méteren lévő hármas táborig az aradi Török Zsolt vezette expedíció. A csapat több mint nyolcórás mászás után pénteken hódította meg a 8125 méteres Nanga Parbatot.
júl. 21
19:38
Futni hagyták a vétkeseket! (Blikk)
Grosetto - Az igaz­ság nem győzött – állítja Fehér Róbert, röviden summázva a Costa Concordia luxushajó tragédiája kapcsán hozott ítéleteket. Róbert személyesen ment el a tárgyalásra, hisz bátyja, Sándor (†38) a hajón vesztette életét.

Keresés