Orbán Viktornak nem kell megvédenie az Európai Uniótól (EU) Magyarországot, Orbántól kell megvédeni Magyarországot - kommentálta a Tavares-jelentést és annak hatását az MSZP elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila szerint "Orbán Viktor szégyenben maradt" amikor a jelentés strasbourgi vitájában a fejére olvasták, hogyan rombolja szét a demokráciát.
Ferenc pápa hétfőn az Afrikához legközelebbi európai szigetre, a dél-olaszországi Lampedusára utazik, hogy az itt élőkkel és az ide érkező bevándorlókkal találkozzon, valamint a tengerbe veszett ezrekért imádkozzon.
Objektivitás ide vagy oda, a Maserati és köztem idestova 10 éve tart a szerelem. 2004-ben történt ugyanis, hogy gimnáziumi harmadosztályos diákként egy átlagos szürke iskolai nap után épp a KRESZ tanfolyamra battyogtam néhány osztálytársammal egyetemben várva-várt jogosítványunk mielőbbi megszerzése céljából, amikor is hirtelen ördögi üvöltésre lettünk figyelmesek.
Paul Allen az éjszakát még biztosan a koblenzi kórházban tölti, miután két bordája és a kulcscsontja is eltörött, mikor Mark Webber elszabadult jobb hátsó kereke hátulról telibe találta a bokszutcában a Német Nagydíjon. Tovább »
A kislányának nemrég életet adó sztár most először hagyta el a házat szülése óta, és rögtön egy malibui partira ment. Természetesen vitte magával a babát is, hiszen a a celebéletet nem lehet elég korán kezdeni.
Japánban megkezdődött a "visszaszámlálás" a fukusimai atombaleset után 2011-ben leállított 48 atomreaktor egy részének újraindításához - írja a Bloomberg hírügynökség hírportálja.
A Balatonnál az év egyik legnagyobb vízparti beruházásának számít Balatonfűzfő Fövenyes strandjának újjáépítése, az első ütemben, mintegy kétszáz millió forintból elkészült fejlesztést vasárnap adták át.
Québec kanadai tartományban vasárnap még mindig égett két vagon abból az elszabadult szerelvényből, amely előző nap kisiklott és felrobbant Lac-Mégantic kisvárosban.
A 11 éves kislányt feltehetően édesapja ölte meg, aki ezután súlyos balesetet szenvedett és kórházba került. A gyerek testét végül vidékről hazatérő anyja fedezte fel.
Dzsudzsák Balázs az ukrán focilegendával, Andrij Sevcsenkóval is összefutott a Dinamo Moszkva edzőtáborában, erről pedig Facebook-oldalára feltöltött fényképe tanúskodik.
Gazdasági növekedést gátló hatása miatt bírálta az Egyesült Államok költségvetési kiadáscsökkentéseit Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója egy dél-franciaországi gazdasági konferencián,...
Fernando Alonso az utolsó kört hét tizedes hátrányban kezdte meg az előtte haladó Romain Grosjeannal szemben, így sokan azt gondolták, hogy a spanyol megszerezheti a harmadik helyet, azonban végül majd két másodperces lemaradásban futott be a negyedik helyen a Német GP-n. Tovább »
A FOM két operatőre is benne volt a bokszutcában történt incidensben a Német Nagydíjon, mikor Mark Webber jobb hátsó abroncsa elszabadult és egyiküket, a másik földön hagyott kameráján felpattanva, hátba vágta. Tovább »
A leállított atomerőművek egy részének újraindítására készülnek Japánban. A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, a 48 reaktor üzemeltetője holnaptól (hétf) küldheti el az újraindítási kérelmeket a nukleáris felügyeletnek.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Telt ház előtt adott jubileumi koncertet a 40 éve alakult Skorpió együttes a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpadon, amelyet a zenekarvezető Frenreisz Károly (66) bátyjáról, a négy éve elhunyt színművészről neveztek el.
13 belga állampolgárt kellett kimenteni helikopterrel a viharos Balatonból. A társaság saját készítésű tutajukkal sodródott a vízen, kerti lapátokkal próbáltak meg evezni, miközben már másodfokú viharjelzés volt érvényben.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az utóbbi idők helyreállításai során volt néhány építészeti iroda, amely mindig szerepet kapott a munkálatokban - mondta sajtóhírekre hivatkozva az MTI-nek vasárnap Szabó Zoltán.