Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - írja a szombati Magyar Nemzet.
Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - írja a szombati Magyar Nemzet.
Az utóbbi években számos kérdés merült fel a Közösségen belüli értékesítések adómentességével, illetve ezen belül elsősorban a termék más tagállamba történő kiszállításának igazolásának módjával, a kiszállítás tényét igazoló elfogadható bizonyítékok körével és az értékesítést végző adóalany igazolási kötelezettségének terjedelmével kapcsolatban. A VGD összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Fóliasátrakban termesztett indiai kendert barátnője szüleinek tanyáján egy nagymágocsi férfi - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
A brit Andy Murray mérkőzhet meg vasárnap Novak Djokoviccsal a wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi egyesének döntőjében, mivel a pénteki második elődöntőben négy játszmában legyőzte a lengyel Jerzy Janowiczot.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az ausztriai Red Bull Ringen folytatódik ezen a hétvégén a Kamion Európa-bajnokság sorozata. Kiss Norbert, az OXXO Trucktace Team pilótája a pénteki szabadedzéseken jól teljesített.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Újabb összecsapások voltak szombatra virradó éjjel az egyiptomi Alexandria városában a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatói és a volt elnök ellen tüntetők között. A hadsereg által leváltott államfő hívei szombatra újabb tiltakozó akciókra szólítottak fel.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására folyamatosan küldi vissza a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) a trafikpályázaton veszteseknek a pályázati anyagukat - írja a szombati Népszabadság.
A brit Andy Murray mérkőzhet meg vasárnap Novak Djokoviccsal a wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi egyesének döntőjében, mivel a pénteki második elődöntőben négy játszmában legyőzte a lengyel Jerzy Janowiczot.
Ismét arattak a Bors-nyertesek: míg Eszter és családja adriai útra mehet, addig Ilona végre megveheti a hőn áhított heverőt. Ödönék konyhai edénykészletéből az egész családnak jut majd. Önre is vár egy nyeremény!
Állatkínzás miatt kell felelnie annak a 15 éves fiúnak, aki légpuskával lőtt fejen egy kutyát a Nógrád megyei Becskében. Az állat elpusztult - értesült a HavariaPress
A balatoni komp forgalma 2,4 százalékkal, a személyhajóké 5,4 százalékkal nőtt az elmúlt éve azonos időszakához képest. A Balaton legnagyobb településén, Siófokon a vendégéjszakák száma is emelkedett.
A legfrissebb hírek szerint javult Jules Bianchi egészségi állapota a tegnapi naphoz képest, így versenyezhet a Német-Nagydíjon. Marussia jelenti, Bianchi jól van, ő ül az MR02-be a továbbiakban
Az amerikai Joey Chestnutt túlszárnyalta saját korábbi teljesítményét, és egymás után hatvankilenc hot dogot evett meg, így továbbra is ő a világcsúcstartó.
Kairó - Újabb összecsapások voltak szombatra virradó éjjel az egyiptomi Alexandria városában a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatói és a volt elnök ellen tüntetők között. A hadsereg által leváltott államfő hívei szombatra újabb tiltakozó akciókra szólítottak fel.
Jelentősen nőtt Győr idegenforgalma: tavaly kétszer annyi vendégéjszakát töltöttek a kisalföldi megyeszékhelyen, mint 2008-ban, és a városba érkezők tovább is maradnak - mondta el Simon Róbert Balázs (Fidesz) alpolgármester.
14 határsértőt fedeztek fel egy kamion röntgenes átvilágításakor a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen. A szállítmány között megbújt szír állampolgárokkal szemben idegenrendészeti eljárás indult, a török kamionsofőrt embercsempészéssel gyanúsítják - értesült a HavariaPress.
A tervek szerint ősszel elkezdődik a szegedi lézerközpont építése, a beruházás első ütemének 2015 nyarára kell elkészülnie - közölte Lehrner Lóránt, a beruházást irányító ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Egyesült Államokban kémkedéssel vádolt Edward Snowden amerikai informatikus újabb hat országtól kért menedéket - közölte pénteken a WikiLeaks kiszivárogtató portál.
Gólerős csatár igazolásáról pletykálnak a Ferencváros csapatánál. A zöld-fehér alakulat támadót szeretne igazolni, a magyar sajtó pedig már el is kezdte a találgatásokat.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a kormány képviseletében többéves elszámolási vita után megállapodott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök), valamint a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) nevű szervezettel annak érdekében, hogy a holokauszt magyar származású, ám külföldön élő túlélői a lehető leggyorsabban hozzájussanak kárpótlásukhoz…
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a kormány képviseletében többéves elszámolási vita után megállapodott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök), valamint a Conference on Jewish Material Claims Against Germany (Claims Conference) nevű szervezettel annak érdekében, hogy a holokauszt magyar származású, ám külföldön élő túlélői a lehető leggyorsabban hozzájussanak kárpótlásukhoz…
Az Aluinvent Zrt. elindította kísérleti alumíniumhab gyártóüzemét Miskolc mellett a felsőzsolcai DBH Innovációs Központban. A tavaly alakult cég immár 10 magasan kvalifikált szakembernek ad munkalehetőséget.
Kialakult a legcsúnyább kutya versenyünk mezőnye, a Bors és gazdáik is büszkén mutatják be Magyarország legmeghökkentőbb ábrázatú ebeit. Az első négy kutyára már szavazhatnak a borsonline-on.
Az LMP-s Schiffer András határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány év végéig alkossa meg az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó törvényjavaslatot és terjessze azt az Országgyűlés elé.