Magyarország győzött? A Panasonic 500 dolgozóját bocsátja el a közeljövőben, a posta ugyanennyi embert tett utcára néhány hét alatt. Ez sikerült. Valamint az, hogy az ipari termelés 2,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - olvasható az MSZP közleményében.
Az MSZP szerint a Fidesz kivezeti Magyarországot Európából, a DK úgy látja, a határozat a sértett Orbán Viktorról szól, a Jobbik hangsúlyozza: egy nemzeti pártnak meg kell védenie az országot.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont gyengülés kezdődött a német és a francia piacon a...
Újabb taggal bővül az Union Investment Real Estate tulajdonában lévő Krisztina Palace irodaház bérlői köre. A Johnson & Johnson magyarországi vállalatai júliusban, 4000 négyzetméterre költöznek be a...
A rendőrség a Budapest Pride rendezvényt a megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítja - közölte az MTI érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője pénteken.
Leállították az orosz Proton típusú hordozórakéták fellövését, amíg véget nem ér a keddi baleset okainak kivizsgálása - közölte pénteken Dmitrij Rogozin űrkutatásért és űriparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes.
Egyre népszerűbbek a spanyolországi nyaralók a közel-keleti vásárlók körében. A külföldi befektetők számára csábító lehet a közeljövőben bevezetésre kerülő "aranyvízum", ami letelepedési engedélyt...
Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer helyzetét, a betegellátás színvonalát és biztonságát alapvetően az elmúlt évtizedek szinte folyamatos belpolitikai mellőzöttsége, alulfinanszírozottsága határozza meg.
A Kossuth tér rekonstrukciójára létrehozott program vezetője, továbbá a fővállalkozó és a mélyépítő munkákat végző családi cég képviselője rakta le a felújítás alapkövét pénteken Budapesten.
A Kossuth tér rekonstrukciójára létrehozott program vezetője, továbbá a fővállalkozó és a mélyépítő munkákat végző családi cég képviselője rakta le a felújítás alapkövét Budapesten.
Az állami adóhatóság a tudomására jutott ingyenes vagyonszerzések után megállapítja, hogy az ajándék az ajándékozási illeték tárgyát képezi-e. Az ajándékozási illeték hatálya alá eső vagyonszerzések esetén a NAV megvizsgálja, hogy alkalmazható-e valamely ajándékozási illetékkedvezményi, illetékmentességi rendelkezés, és ettől függően bocsátja ki – az ajándékozási illetékfizetési kötelezettségről…
Mindenki értetlenül áll a kétéves kisfiú ritka és ismeretlen betegsége előtt. Aidan Jackoviak Smith koraszülöttként jött világra rendellenes arccal és három hetes kora óta rendszeres görcsök gyötrik, amelyek agykárosodást okoznak. Orvosai a ritka Cloves-szindrómára gyanakodnak, ami véredény, bőr és gerinc rendellenességet okoz.
Ismét kerékpárra ül a doppingbotránya miatt eltiltott Lance Armstrong. Az egykori nagymenő egy tömegsportrendezvényen áll rajthoz, és számol a kritikus versenytársakkal.
A hit erejéről, de a világot sújtó társadalmi és kulturális válságról is szól Ferenc pápának a Vatikánban pénteken bemutatott Lumen fidei (A hit fénye) című első enciklikája,
A Fidesz-többség által megszavazott magyar országgyűlési határozat sértés az Európai Parlamenttel (EP) szemben - hangsúlyozta Brüsszelben közzétett nyilatkozatában Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának osztrák elnöke.
Ma jött ki a hír, miszerint bezárja magyarországi napelemgyárát a Panasonic. A társaság magyarországi részlegének vezetője ezt követően úgy nyilatkozott, az eredetileg jelzett 500-nál is több embert...
Csontváryt a maga korában különcnek, sőt egyenesen bolondnak tartották, ma azonban a magyar piktúra legnagyobbjai között tartják számon, akinek képeiért hatalmas összegeket fizetnek az árveréseken.
A Volkswagen már korábban is meglobogtatta a legerősebb kisautó címére pályázó Polo R WRC-t, s túlvagyunk már a hivatalos premieren is - ezúttal mesés fotókon mutatja meg magát a szegmens legerősebbike. A Ford Fiesta ST és a Renault Clio RS, és a Peugeot 208 GTi reszkethet, ahogyan az Opel Corsa OPC, sőt, még a Nürburgring kiadás sem hajthatja nyugodtan álomra a fejét. Kétliteres turbómotorjával a…
Lassított a magyar ipar, de a szakértők szerint nem kell aggódnunk - elfogadta a módosított takarékszövetkezeti törvényt az Országgyűlés - komoly bírságot kapott a UPC - Nézze meg itt >> -
Edward Snowden, a titkos amerikai adatgyűjtés kiszivárogtatása miatt kémkedéssel és hazaárulással vádolt informatikus kész megfontolni Anna Chapman, a hírhedt orosz kémnő házassági ajánlatát, hogy menedékjogot kaphasson Oroszországban - írta az Interfax orosz hírügynökség.
Csalódást keltett a német ipar. Az ipari cikkek rendelésállományának a havi változása -1,3 százalék volt májusban. Az előző havi adatok sem voltak túl kedvezőek az ország számára, akkor -2,2...
Julio Grondona, az argentin szövetség elnöke szerint a 2030-as, centenáriumi labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát Uruguaynak és Argentínának adná a nemzetközi szövetség.