2013. július 4. csütörtök

júl. 4
6:50
Pintér Béla darabja kínai folyóiratban (Spa Trend Online)
Shen Lin, a The Drama Journal, Kína vezető színházi folyóiratának főszerkesztője, az idei színházi showcase-en, Budapesten látta Pintér Béla és Társulata Szutyok című előadását,amely után a következőket nyilatkozta:"A Szutyok egy nagyszerű élmény volt számomra! Nagyon nehéz a benyomásaimat szavakba önteni, de az biztos, hogy az egyik legfontosabb előadás, amit az utóbbi években láttam."
júl. 4
6:52
A Szentivánéji álom ősszel Győrben (Spa Trend Online)
A Győri Balett őszi premierjén a Szentivánéji álom című táncjátékot viszi színre Mendelssohn zenéjére. A világhírű magyar származású koreográfus, Vámos (Youri) György kompozíciójának próbái már megkezdődtek, a darabot október 19-én mutatja be az együttes.
júl. 4
6:54
Kérdéses Vidnyánszky újabb pozíciója (Spa Trend Online)
Lesz művészeti rektorhelyettes a Kaposvári Egyetemen, de csak erről döntöttek, a poszt betöltőjének a személyéről nem - közölte az egyetem arra reagálva, hogy a Színház.hu értesülései szerint Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját művészeti rektorhelyettessé nevezte ki az intézmény vezetése.
júl. 4
7:06
VV Éva: prostivá akartak tenni Athénban (BorsOnline)
Prostit akartak belőle csinálni – állítja VV Éva, vádjait az érintett határozottan visszautasította. A lány, akit botrányai miatt a hotelből is kidobtak, ma érhet haza a görög szépségversenyről.
júl. 4
7:06
Megmaradhat a portugál koalíció (hirado.hu)
A kisebbik portugál kormánypárt hajlandó fenntartani a válságba jutott koalíciót, de ennek az a feltétele, hogy "meghallgassák a hangját".
júl. 4
7:08
Amerikai karrier miatt vetkőzött Zimány Linda - fotóval (BorsOnline)
Amerikai karrierjéhez kért segítséget magyar barátaitól Zimány Linda. A szexi modellt egy sminkes és egy fotós vette a kezelésbe, hogy trendi képekkel bizonyíthassa tehetségét a tengerentúlon.
júl. 4
7:08
Kövér Amerikában élő magyar származású fiatalokat fogadott (hirado.hu)
Az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyar származású fiatalokat fogadott Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Parlamentben.
júl. 4
7:10
Horn özvegye lemaradt a 1,5 milliós nyugdíjról (BorsOnline)
Nem kap kiemelt özvegyi nyugdíjat Horn Gyula özvegye. Annak ellenére, hogy az elhunyt kormányfők feleségeinek javadalmazását egy tavalyi törvény rendezte.
júl. 4
7:15
Még egyeztetnek a reformmenzáról - lapszemle (Infostart)
Nyár végéig lezárulhat az egyeztetés a közétkeztetésről - írja a Magyar Nemzet. Furcsaság a benzin- és gázolajforgalom növekedése körül - olvasható a Napi Gazdaságban.
júl. 4
7:15
Szakképzési hozzájárulás évközbeni visszaigénylése - példával (Adózóna)
Olvasói kérdés kapcsán elemezzük a túlfizetett szakképzési hozzájárulás évközbeni visszaigénylésének lehetőségeit.
júl. 4
7:18
Kyle Korver marad Atlantában (Agroinform)
Kyle Korver is úgy döntött, hogy korábbi csapatánál folytatja.
júl. 4
7:21
Puccs Egyiptomban: házi őrizetben a megbuktatott államfő (Blikk)
Az egyiptomi katonai hatóságok csütörtökre virradó éjjel házi őrizetbe helyezték a megbuktatott államfőt, Mohamed Murszit. Az Egyesült Államok, az ENSZ és az Európai Unió mielőbbi választások kiírására és az alapvető jogok tiszteletben tartására szólította fel a hatalmat előző nap átvevő egyiptomi hadsereget.
júl. 4
7:24
Kínában kivégeztek egy Fülöp-szigeteki drogfutárt (Metropol)
A nőt 2011-ben kapták rajta férfi unokatestvére társaságában, amint heroint próbált Kínába csempészni.
júl. 4
7:24
Meghalt a számítógépes egér feltalálója (Metropol)
A 88 éves korában elhunyt Doug Engelbart az 1960-as években fejlesztette ki az akkor még fa házas, két fém keréken gördülő egeret.
júl. 4
7:24
A család fontosságát hangsúlyozta Tarlós (Metropol)
Az Európai Egyházak Konferenciája 14. nagygyűlésén mondott beszédet a főpolgármester.
júl. 4
7:24
Egyiptomi fordulat - Hague: "veszélyes a helyzet" (Kripto Akadémia)
"Egyértelműen veszélyes" helyzet alakult ki Egyiptomban a hadsereg fellépése nyomán - mondta szerda éjjeli nyilatkozatában William Hague brit külügyminiszter.
júl. 4
7:24
Anekdotázó útikönyvvet írt Horvát János (hirado.hu)
Könyvet írt szerelméről, Kubáról az ismert televíziós újságíró, Horvát János.
júl. 4
7:26
A traffipaxban van most is kamera, de nem használják (Metropol)
65 új fix pontból álló ellenőrző rendszert tervez a rendőrség: akár átlagsebességet is mérhetnének vele.
júl. 4
7:26
Egyiptomi fordulat - Franciaország tudomásul vette az előrehozott választások bejelentését (Kripto Akadémia)
Franciaország "tudomásul veszi", hogy Egyiptomban bejelentették: egy átmeneti időszak után új elnökválasztást tartanak - közölte szerda este a francia külügyminiszter.
júl. 4
7:26
Forrásra vár a balatoni kiemelt közbiztonsági program (hirado.hu)
Az unió által elvárt magyar zárolások feloldása esetén még a nyáron 40 millió forintos támogatáshoz juthat.
júl. 4
7:28
Oroszlán, a ködösítés nem jön be! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Bika kissé ingerült és szétszórt, a Rákot balsejtelmek gyötrik, a Mérleg szabad óráit munkahelyi bonyodalom kuszálja össze.
júl. 4
7:30
A gazdasági növekedés segíthetne a fiatalok munkanélküliségén (HR Portál)
A fiatalok magas munkanélküliségi rátája nem a nemzedék hibája, annak a gyenge növekedés az oka, tehát csak tünet. A megoldáshoz átfogóbb intézkedés kell, mint a fiatalok munkához segítése - írja a Világgazdaság Online.
júl. 4
7:32
Megválasztották Kína legjobb cégvezetőjét (HR Portál)
Kína legjobb cégvezetője a legnagyobb magántulajdonban lévő bank első embere lett a Forbes China frissen közzétett 2013-as összeállítása szerint.
júl. 4
7:33
Matolcsy bónusz helyett fizetést emel (Privátbankár)
A költségtakarékosság és a hatékonyság-növelés érdekében megújul a bérstruktúra és a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) a jegybankban: egyebek mellett 25 százalékkal csökken a felsővezetői pozíciók száma, kivezetik a bónusz rendszert, a bérezési rendszer átalakítása pedig az eddiginél nagyobb anyagi biztonságot jelent a munkavállalóknak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
júl. 4
7:33
Magyarországon is aggódhatnak az agresszív adótervezéssel élők (ProfitLine)
Az adóhatóságok egyre inkább vizsgálják az adóstruktúrák mögött lévő valóságos gazdasági tartalmat: míg eddig főként a kifejezetten jogellenes, törvénybe ütköző adókikerülő magatartások akadtak fenn, most már azokat is megkérdőjelezik, amelyek jogszerű lépésekből állnak ugyan, de fő céljuk az adóelkerülés - figyelmeztet a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.
júl. 4
7:34
Új teljesítményértékelési rendszert vezet be a közigazgatás (HR Portál)
Bemutatták a közszféra új, egységesített teljesítményértékelő rendszerét. A közigazgatásban zajló teljesítményértékelés megújítása a Magyary Program által meghirdetett közszolgálati életpálya egyik kiemelt eleme, mely most "elemelkedik az íróasztaltól" - áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közleményében.
júl. 4
7:36
Videó: Tévez családostul nyomta a legújabb táncőrületet a TV-ben (Sport365)
Carlos Tévez, a Juventus új igazolása családjával szerepelt egy argentin TV-adásban, ahol feleségével és két kislányával előadta az új dél-amerikai táncőrületet, a Pasito de Venturát.
júl. 4
7:36
Kovács Zoltán: A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem eszköz (HR Portál)
A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem egy eszköz, amelynek köszönhetően közösségépítő folyamatok indultak el - fejtette ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a kormányzat romapolitikájáról rendezett vitán.
júl. 4
7:36
Az egyetemről pótolták a Kelták vezetőedzőjét (Agroinform)
Megvan Doc Rivers utódja a Bostonnál, Brad Stevenst egyből mélyvízbe dobják.
júl. 4
7:38
Nincs több bónusz a jegybankban (HR Portál)
A költségtakarékosság és a hatékonyság-növelés érdekében megújul a bérstruktúra és az SZMSZ a jegybankban: egyebek mellett 25 százalékkal csökken a felsővezetői pozíciók száma, megszüntetik a bónusz rendszert, a bérezési rendszer átalakítása pedig az eddiginél nagyobb anyagi biztonságot jelent a munkavállalóknak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
júl. 4
7:42
Társai miatt mellőzi Cseh Laci a vegyest (BorsOnline)
A 400 vegyesen eddig szerzett öt Eb- és egy vb-aranyérme ellenére kihagyja a számot a barcelonai úszó vb-n Cseh László, helyette inkább az ugyanaznap rendezett vegyes váltónak segít be háton.
júl. 4
7:42
Murszi házi őrizetben, Washington és az EU választásokat sürget (Metropol)
Ideiglenes államfőt neveztek ki, szakértői kormány alakul, és felülvizsgálják az iszlamista alkotmányt.
júl. 4
7:42
Orosz kémnő tett házassági ajánlatot Snowdennek (hirado.hu)
Házassági ajánlatot tett a kémkedéssel és hazaárulással vádolt amerikai informatikusnak a híres-hírhedt Anna Chapman.
júl. 4
7:42
Omara Portuondo csodálja a cigányzenét (Metropol)
A közelmúltban Szombathelyen lépett fel, július 21-én pedig a Margitszigeten zenél a Buena Vista Social Club.
júl. 4
7:44
Senki sem tudja, honnan jön a fertőzés: az egész falut beoltják (hirado.hu)
Egyelőre nem tudják a hatóságok, hogyan került a hepatitis A-vírus a bodrogközi Tiszakarádra, ahol a kórokozó már több tucatnyi embert betegített meg.
júl. 4
7:46
Változatlan a forintárfolyam (hirado.hu)
Reggel hét óra előtt az eurót 294,37 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, szemben az előző délutáni 294,33 forinttal.
júl. 4
7:54
A 2010-es év legjobb újonca szóban már megegyezett a Pelicansszal (Agroinform)
Tyreke Evans szavát adta, hogy július 10-én aláírja a New Orleans Pelicans ajánlatát.
júl. 4
8:00
Istenes Bence idegen lány mellét taperolta (BorsOnline)
Meglepő fotó: Istenes Bence egy lány keblét markolássza a bulin, ám a képen nem párja, Csobot Adél szerepel. Bence nem emlékszik az ominózus esetre. De mit szól ehhez kedvese, Adél?
júl. 4
8:06
1 éves mélypontra zuhant a világgazdasági aktivitás (ProfitLine)
Egyévi mélypontra süllyedt a világgazdaság kilábalási ütemét jelző legfőbb átfogó aktivitási mérőszám - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport.
júl. 4
8:08
Richter részvény - érdemes lehet csipegetni már (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a nagyobbik hazai gyógyszerrészvényt, a Richter vettük nagyító alá.
júl. 4
8:09
Adóparadicsomból a börtönbe - nálunk van kibúvó (Privátbankár)
Az agresszív adótervezést választó hírességek a "spórolt pénz" többszörösének befizetésével kerülték csak el a börtönt.
júl. 4
8:09
Videó: a meztelen focistalány testén mutatta meg tudását az amerikai művész (Sport365)
Meztelenül állt modellt Jamie Delawder testfestőművésznek Angela Orsini, a Baltimore Charm ameirkaifutball-csapatának játékosa.
júl. 4
8:11
A zálogházakat is eléri a válság? (Privátbankár)
Hivatalosan egyelőre kevéssé látszik, a piaci hírek szerint azonban mind több zálogház kerül nehéz helyzetbe az aranyár zuhanása miatt. Menekülési stratégiával csak töredékük rendelkezik és a pénzintézetek sem elégedettek az üzletággal - olvasható a csütörtöki Napi Gazdaságban.
júl. 4
8:12
Al Jefferson a Mavs ajánlatára vár? (Agroinform)
Al Jefferson kivárásra játszik, szerinte ha Howardról lecsúszik a Mavericks, akkor a dallasiak bejelentkezhetnek érte.
júl. 4
8:18
Meglepő váltás: Alföldi életörömöt oktat majd? (BorsOnline)
Alföldi Róbertet felvette oktatónak egy, az életörömöt programként hirdető iskola, de azt még az intézmény sem tudta megbeszélni a Nemzeti Színház volt igazgatójával, mit is tanít majd.
júl. 4
8:18
Ma ünnepli a függetlenség napját az Egyesült Államok (Metropol)
1776-ben ezen a napon hagyta jóvá a Kontinentális Kongresszus a Függetlenségi Nyilatkozatot. Érdekes számok.
júl. 4
8:18
Meghalt a számítógépes egér feltalálója (Adó1százalék)
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Doug Engelbart, a számítógépes egér atyja.
júl. 4
8:18
Négy és fél ezer éves települést tártak fel Budapesten (hirado.hu)
A legszebb leletek várhatóan 2014-ben lesznek láthatók, az Aquincumi Múzeum kiállításán.
júl. 4
8:18
Richter: már ebben a hónapban jön a felaprózás (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának végzése alapján megindította az eljárást a KELER és a Budapesti Értéktőzsde irányába a törzsrészvények korábban jelzett felaprózása...
júl. 4
8:18
Sandra Bullock újra ügynököt játszik (Metropol)
Sandra Bullock újra egy FBI-ügynök bőrébe bújik a Női szervek című filmben.

Keresés