Az európai és ázsiai piacokhoz hasonlóan az amerikai indexek is kivétel nélkül erősödnek a keddi kereskedés első szakaszában annak ellenére, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra....
Ismét az Apple egyik beszállítója került a figyelem középpontjába azt követően, hogy a China Labor Watch egy olyan jelentést tett közzé, amiben a vállalat gyáraiban tapasztalható nem megfelelő...
Budapest – Harminc napra felfüggesztette a fogyasztóvédelem a dohányárusítást két nemzeti trafikban, mert ott 18 éven aluliakat szolgáltak ki, és bírságot is kiszabtak a tulajdonosokra.
BUDAPEST — Hétfő este monstre koncerttel kezdődik az idei Sziget Fesztivál. A 0. napon a márciusban elhunyt Bódi László Cipőre (†47) emlékeznek a Republic tagjai és a pályatársak, akik így vagy úgy, de szorosan kötődtek a nagyszerű énekeshez.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság kedden azt a férfit, aki vasárnap Érden rátámadt egy nőre, majd a nő védelmére siető férfit többször fejbe rúgta - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
Az első helyen kiemelt német Philipp Kohlschreiber számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a 410 ezer euró összdíjazású, kitzbüheli salakpályás férfi tenisztornán.
Hanoi — A The Voice döntőse, Nguyen Anh Quan (22) otthonában, Vietnamban is karriert épít. A vietnami származású énekes a tehetségkutató óta folyamatosan hallatja a hangját klubkoncerteken, és saját számain dolgozik.
Tíz éve mutatták be a a Kontroll című filmet, amely a mai napig az egyik legismertebb magyar mozi, és amely egy csapásra híressé tette Csányi Sándort (37). A színész elárulta: élete egyik legfontosabb állomásaként tartja számon ezt a filmet, pedig eredetileg nem is neki szánták a szerepet.
A legutóbbi adatok tanúsága szerint a nyugat-európai tulajdonos bankok az idei év elején is folytatták közép-, kelet- és délkelet-európai érdekeltségeik finanszírozásának szűkítését - közölte kedden...
Értékes hangszereket keres az olasz rendőrség, amelyek a szicíliai Palermo konzervatóriumából tűntek el még évekkel ezelőtt, a lopással az iskola néhány tanárát gyanúsítják.
Egy új felmérés szerint a 18 és 30 év közötti korosztályban igen népszerű a munkahelyi pásztoróra: a legtöbb "kollegális" együttlétre a karácsonyi céges partikon vagy nyári vállalati bulikon kerül sor.
Barátnőjét akarta megvédeni agresszív zaklatójától egy 26 éves férfi Érden. K. Péter azonban először barátnőjének, majd védelmezőjének is nekirontott, a férfit eszméletvesztésig verte, majd kirabolta.
A várakozásoknak megfelelően az olimpiai bajnok horvát csapat lesz a magyar férfi vízilabda-válogatott ellenfele a csütörtöki elődöntőben a barcelonai vizes világbajnokságon.
A labda bűvöléséhez Wayne Rooney, Neymar és Carlos Tevez is nagyon ért, de mindenben még ilyen zsenik sem lehetnek tehetségesek. Cikis felvételek a legnagyobb futballsztárokról.
A legfontosabb vádpontban felmentették a 700 ezer iratot kiszivárogtató Manning. Az ezért járó életfogytiglant elkerülte, de így akár több mint száz év börtön várhat rá.
A katonai bíróság felmentette kedden a legsúlyosabb vád, az ellenséggel való összejátszás alól Bradley Manning közlegényt, aki titkos információk százezreit szivárogtatta ki a WikiLeaks internetes leleplező honlapnak. A többi vádpont nagy részében viszont bűnösnek találták.
A 79 halottat követelő vonatbaleset pillanatában a vezető éppen telefonon beszélt a vasúttársaság egyik alkalmazottjával, s a jelek szerint egy térképet tanulmányozott.
A fejlesztéssel a gyógyszergyár képessé válik a legkorszerűbb, már kis mennyiségben is jelentős biológiai hatást kiváltó, úgynevezett nagy potenciálú hatóanyagok előállítására is, amellyel növekszik versenyképessége.
Kettős amerikai sikert hozott az új műugró szám, a női szupertoronyugrás a barcelonai vizes világbajnokságon: Cesilie Carlton nyert Ginger Huber előtt. Harmadikként a német Anna Bader zárt.
Kapás Boglárka a hetedik helyen végzett a nők 1500 méteres gyorsúszó döntőjében, melyet az amerikai Katie Ledecky világcsúccsal nyert meg a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek kedd esti programjában.
Az európai és ázsiai piacokhoz hasonlóan az amerikai indexek is kivétel nélkül erősödtek a keddi kereskedés első szakaszában annak ellenére, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra....
A 15-24 éves korosztály foglalkoztatási mutatóiban kedvező tendenciák tükröződnek, s a diákmunkát vállalók száma is elérte a válság előtti szintet - hívja fel MOSZ.