Elfogta a rendőrség azt a szurkolót, aki a szombati Újpest-Paks labdarúgó mérkőzés után csatornafedő-rácsot dobott a rendezvényt biztosító rendőrök felé - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján vasárnap.
Vasárnap elhunyt Ilja Szegalovics, a legnagyobb orosz internetes keresőoldal, a Yandex társalapítója és technológiai vezetője. A 48 éves szakember rákban halt meg.
A visszatérés a kezdetekhez jót tett a Művészetek Völgyének - mondta Márta István vasárnap az MTI-nek. A fesztiváligazgató elégedett az első három nappal, amely alapján nagyobb a rendezvény látogatottsága, mint tavaly volt.
Több mint 110 helyen dőlt meg vasárnap a helyi hőségrekord Csehországban, de a valaha mért legmagasabb értéket - 40,4 Celsius-fok - sehol nem érte el a levegő hőmérséklete.
A 2008-as gazdasági válság szellemvárosok sorát teremtette meg az egész földgolyón. A több százezer főre tervezett városokban ma sokszor egy lélek sem lakik. A hitelválság során az emberek elhagyták otthonaikat, vagy éppenséggel be sem költöztek az újonnan épült házakba. Íme, a világ öt leghíresebb szellemvárosa, a hitelmindenkinek.hu gyűjtése alapján, amelyet a 2008-as hitelválság teremtett.
Ha a világ legnagyobb tárlatára kíváncsi, szálljon metróra Stockholmban! A svéd főváros alatt 110 km hosszan nyúlnak el a metró útvonalai, s az állomások páratlan látványosságot kínálnak.
Moszkva - Újra összeállt a Putyin–Medvegyev tandem! Az orosz elnök és a miniszterelnök együtt pecázott a Mongóliával határos Tuva Autonóm Köztársaságban.
Budapest - Egész más szabályok alapján voksolhatnak jövőre a határon túli magyarok, mint a magyarországiak a jövő évi parlamenti választáson. A külhoniak igazolás nélkül is bedobhatják szavazataikat a konzulátusoknál elhelyezett szavazóurnákba – legalábbis ezt mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a HírTV-nek.
A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére a legmagasabb fokú, piros, a többi megyére pedig másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezzel együtt több megyére a viharos széllökések és heves zivatarok miatt ugyancsak másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
Fel kellene újítani az Ukrajnához tartozó tiszaújlaki hidat, különben a mostaninál is komoélyabb gondok lehetnek a Magyarországra vezető határforgalomban - mondják helyi lakosok.
Népszerűségi rekordot köszönhet a brit monarchia az alig egy hete világra jött majdani uralkodónak, vagyis György hercegnek, Vilmos herceg és Katalin hercegnő elsőszülöttjének.
Magyarország - Ilyen meleg még sosem volt július 26-án Magyarországon! 39,5 fokkal Izsákon (Bács-Kiskun megye) megdőlt a napi melegrekord, átadva a múltnak a Tiszakécskén 20 évvel ezelőtt mért legmagasabb hőmérsékletet.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A közúti közlekedési nyilvántartás tartalmazza a jövőben a mozgásukban korlátozott személyek parkolási igazolványainak az adatait is - a közigazgatási hatósági eljárásokat, és az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokat módosító törvény augusztus elsejétől teszi ezt kötelezővé.
Azt hitték már nem is él a barátjuk, pedig csak békésen szunyókált. Igaz mindezt egy gumimatracon tette a Balaton közepén. Az értesített vízirendőrök találtak rá.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
Megtartotta a július 31-i választást megelőző, kampányzáró nagygyűlését vasárnap a 89 éves Robert Mugabe, aki szabad és igazságos voksolást ígért, és egyben közölte: a következő, 2018-as választáson is indulni fog az államfői posztért.
Helyrehozhatatlan, jóvátehetetlen sérüléseket az elmúlt esztendőben sem szenvedett el a magyar-román kapcsolatrendszer - mutatott rá Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
A holland Szuperkupa döntőjében az Ajax kapusa, Kenneth Vermeer nemes egyszerűséggel lemaradt a mérkőzés előtti csapatfotózásról. Vajon hol járt a kapus?
Még csak egy hete jött világra a királyi ház legifjabb tagja, azonban sokan máris azt találgatják milyen lesz idősebb korában. Egy grafikus nem várt sokáig, megtervezte a tizenéves György portréját.
A legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus nagybetétesei a 100 ezer euró feletti megtakarításuk közel 50 százalékát veszítik el a ciprusi kormány és az országnak hitelezők között vasárnap létrejött...
Az Együtt-PM szerint választási csalást lehetővé tevő technikai megoldásokra utalt egy tévéinterjúban Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. A választási szövetség felszólítja a kormányt, hogy ne trükközzön a választásokon, és ne használja fel politikai játszmájához a külhoni magyarságot. (MTI)
Mint a cséphadaró úgy püfölték egymást azok az asszonyok, amin valamin rendesen összekaptak. A verekedés vége az lett, hogy mind a hat nőt bevitték a rendőrkapitányságra.