2013. július 25. csütörtök

júl. 25
13:08
Google újdonságok: egyik szemünk sír, a másik meg szintén (hirado.hu)
Elemzők szerint az okostelefon-piac bővülése lassul és néhány éven belül megáll. Sajnos a nagy csinnadrattával beharangozott Google bejelentések mintha éppen ezt jeleznék előre.
júl. 25
13:08
Fotók: a Chelsea bemutatta harmadik számú mezét (Sport365)
A 2006 óta a Chelsea mezeit gyártó Adidas egy futurisztikusnak szánt mezzel rukkolt elő a londoni kékeknek.
júl. 25
13:10
6 milliárdot hagytak jóvá a Nyíregyházát elkerülő út építéséhez (hirado.hu)
A kormány jóváhagyta a Nyíregyházát nyugatról elkerülő 338-as főút első ütemének megépítéséhez szükséges pénzügyi forrást - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
júl. 25
13:10
Videó: a Kolumbiai Labdarúgó-szövetség elnöke el akart lopni egy Libertadores-érmet? (Sport365)
Érdekes felvétel látott napvilágot a Libertadores Kupa éremátadásáról. A kamerák rögzítették, ahogy a Kolumbiai Labdarúgó-szövetség elnöke, Luis Bedoya összehajt, majd mintha el akarná tenni az érmet a zsebe felé nyúl.
júl. 25
13:12
Hogy fér két autóba 111 524 liter benzin? (Privátbankár)
Egy ajaki család tudja. És már a pénzügyi nyomozók is.
júl. 25
13:12
Harrach: biztonságos gyermeknevelést segítő családpolitika kell (hirado.hu)
Fel kell ébreszteni "a baloldal felelősségét" - fogalmazott a politikus.
júl. 25
13:14
Julian Assange pártot alapított és indulna az ausztrál választásokon (hirado.hu)
Pártot alapított és indulni készül az ausztráliai választásokon a WikiLeaks alapítója, aki több mint egy éve menekült Ecuador nagy-britanniai nagykövetségére.
júl. 25
13:15
Pleschinger a Reutersnek: elértek a finomhangolási periódushoz (Infostart)
Nem döntött a monetáris tanács arról, hol lesz a kamatcsökkentési ciklus vége - mondta Pleschinger Gyula a Reutersnek.
júl. 25
13:16
Idén 11 egészségügyi intézmény nyert a gyógyvarázs pályázaton (hirado.hu)
Idén 11 gyermekegészségügyi intézmény és mentőállomás vásárolhat eszközöket és berendezéseket az egyik kereskedelmi bank pályázatán nyert támogatásból.
júl. 25
13:18
Sokkoló: iszonyatos bőrbetegsége miatt szemét sem tudja becsukni (BorsOnline)
A 18 éves lány az úgynevezett Harlequin ichthyosis szindrómában szenved. A genetikai elváltozás miatt úgy néz ki, mintha rettenetesen összeégett volna, nem nő haja, nem tudja behunyni a szemét, és mivel izzadni sem tud, állandóan a kiszáradás fenyegeti.
júl. 25
13:18
Mangós ceviche (marinált halsaláta) (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg fehérhúsú FRISS tengeri hal (tengeri sügér vagy vörös sügér pl.) filézve, bőr nélkül! 1 lime leve 1 narancs leve 2 kis chilipaprika 1 mangó 1 kaliforniai paprika 2 aprított salotta hagyma 1/2 csokor friss koriander 1/2 csokor friss petrezselyem só frissen őrölt bors
júl. 25
13:18
Rossz világ jön a balatoni szúnyogokra (Infostart)
Megkezdődött az idei negyedik kémiai szúnyogirtás a Balatonnál, és várhatóan két hét múlva újabbra lesz szükség.
júl. 25
13:18
Klinghamnmer a felvételiről: a kormány teljesítette a vállalásait (Infostart)
A felsőoktatásért felelős államtitkára szerint a kormány teljesítette az államilag finanszírozott felsőoktatási hallgatók felvételre vonatkozó vállalásait.
júl. 25
13:18
Emblémájának megváltoztatására kényszerülhet a Magyar Szolidaritási Mozgalom (Infostart)
Emblémájának megváltoztatására kényszerülhet a Magyar Szolidaritási Mozgalom.
júl. 25
13:18
Legek nyara (Agroinform)
A magyar futball holtidénye is bőven adott beszédtémát. Hol kellemeset, hol kínosat. Ezekből szemezgettünk.
júl. 25
13:20
Polt: kormánytag korrupciógyanúja esetében is köteles eljárást indítani az ügyész (Infostart)
Kötelessége eljárást indítani az ügyészségnek, ha a kormány egyik tagjánál korrupció gyanúja merülne fel - mondta a legfőbb ügyész az InfoRádiónak.
júl. 25
13:24
Ombudsman: Az anya vihesse magával a börtönbe gyerekét (Alternatív Energia)
Szabó Máté ombudsman azt javasolja, hogy a büntetés-végrehajtási (bv) intézetben fogva tartott anyát és gyermekét egyéves koráig akkor is együtt helyezzék el, ha a gyermek a fogva tartás megkezdése előtt született, közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
júl. 25
13:24
Fidesz: a Gyurcsány-Bajnai-kormány megduplázta az államadósságot (hirado.hu)
A szocialisták minden jel szerint tudatosan próbálják félrevezetni az embereket - reagált a Fidesz Burány Sándor szavaira.
júl. 25
13:24
Gyenge volt ma a kereslet a magyar államkötvényekre (Portfolio)
45 milliárd forint összegben hirdetett mára összesen államkötvény-aukciókat az Államadósság Kezelő Központ, amire mindössze 52,4 milliárd forint benyújtott ajánlat érkezett. Különösen az 5 és 10 éves...
júl. 25
13:24
Stratégiai megállapodás: a BOSCH és a HP következik (ATV)
Stratégiai megállapodást köt a kormány a BOSCH cégcsoporttal és a Hewlett-Packard (HP) Magyarország Kft.-vel, a kormány erre vonatkozó határozata a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
júl. 25
13:26
Észak-Korea a "győzelem" napjára készül (hirado.hu)
Kim Dzsong Un felavatott egy katonai temetőt csütörtökön a koreai háború végének hatvanadik évfordulóját jelző ünnepségsorozat részeként.
júl. 25
13:30
Segítség a gyermekeknek: megmutatjuk, mit ér egy kattintás! (Privátbankár)
Olvasóinknak köszönhetően több mint százezer forintot adományozhattunk jótékony célra. Most megmutatjuk, kiknek segített a Privátbankár és olvasóközönsége. 1. rész.
júl. 25
13:30
Várt feletti eredmény a Facebooknál (ProfitLine)
Egy évvel a nem kifejezetten jól sikerült részvénykibocsátás után az idei második negyedévben már részvényeseinek tetsző eredmény adatokkal tudott szolgálni a Facebook: nyeresége, valamint felhasználóinak és hirdető ügyfeleinek a száma az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben növekedett.
júl. 25
13:32
Újabb két barátja lett a kormánynak (Privátbankár)
A Bosch és a Hewlett-Packard kötött stratégiai megállapodást.
júl. 25
13:34
Szomorkodhatnak az minisztériumok, az anyukák viszont örülhetnek (Privátbankár)
A rugalmas gyed keretében 3 évnyi pénzt is megkaphatnak az anyukák akár másfél év alatt - a jövőben nem adható a minisztériumi dolgozók számára folyószámla-költségtérítés - 250 milliárdba kerülhet a 3-as metró felújítása - Nézze meg itt >>
júl. 25
13:36
Eltörte egy angol srác kezét Ronaldo (BorsOnline)
Eltörte egy angol kis srác kezét Cristiano Ronaldo. A Real Madrid portugál focistája utóbb viszont igazán úriember módjára viselkedett, elnézést kért.
júl. 25
13:36
Harmadfokú hőségriadót rendeltek el (Infostart)
Harmadfokú hőségriadót rendelt el csütörtök nulla órától hétfő éjfélig az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
júl. 25
13:36
Lefújta Götze búcsúját a Dortmund (Agroinform)
A Borussia Dortmund elvileg a Bayern München elleni szombati Német Szuperkupa-döntőben búcsúztatta volna Mario Götzét.
júl. 25
13:39
Csak a magyarok választottak két nőt (Infostart)
A Risztov Éva, Olasz Anna, Papp Márk összeállítású magyar csapat a 9. helyet szerezte meg a barcelonai vizes vb nyílvízi öt kilométeres úszócsapat-versenyében.
júl. 25
13:39
Buborék Fesztivált szervezett az Origo (Kreatív Online)
Habzóborok, proseccók és koncertek vasárnapig.
júl. 25
13:39
Krokodilt kapott György herceg (Blikk)
júl. 25
13:39
Fotó: a Chelsea játékosai így alszanak utazás közben (Sport365)
Mókás fotósorozatot készített Michael Essien arról, hogyan alszanak csapattársai a Chelsea turnéja közben. A fotókról egy montázst is készített amin Marco Van Ginkel, Andre Schürrle, Demba Ba, Gary Cahill és Ashley Cole látható alvás közben.
júl. 25
13:41
Napoli: a Porto sztárja a következő kiszemelt (Sport365)
Az olasz Corriere della Sera című olasz lap szerint a Porto középső támadójával, Jackson Martinezzel erősítené meg a keretet Rafa Benítez.
júl. 25
13:42
Harmadfokú hőségriadót rendeltek el (Metropol)
A hőség jövő hét közepén mérséklődik, de valószínűleg utána is még száraz idő lehet, 30 fok feletti csúcshőmérséklettel.
júl. 25
13:42
Sokkoló videó a brutális vonatbalesetről (Kripto Akadémia)
Santiago de Compostella bejáratánál szerda este siklott ki a Madridból az Atlanti-óceán partjára tartó gyorsvonat mind a 13 kocsija. A tragédiának az eddigi adatok szerint legalább 78 halálos áldozata és 143 sérültje van.
júl. 25
13:42
Mínusz 60 milliárd, mínusz 50 ezer hallgató - így néz ki Orbánék felsőokatatása (Alternatív Energia)
Az Együtt-PM választási szövetség jelentősen növelné a felsőoktatásra fordítandó állami forrásokat: a GDP 1 százalékát költené erre a célra.
júl. 25
13:42
A Boeing bemutatta legénységi űrkapszuláját (hirado.hu)
A CST-100 a tervek szerint egyszerre hét űrhajóst tud majd felszállítani az űrállomásra.
júl. 25
13:42
2020-ra újíthatják fel a 3-as metrót (Pénzcentrum)
150-250 milliárd forintba is kerülhet az M3-as metróvonal felújítása, amely 2014 és 2020 között lehet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a BKK....
júl. 25
13:42
150-200 milliárdból lehetne felúíjtani a 3-as metrót (ATV)
Tervváltozattól függően 150-250 milliárd forintba is kerülhet az M3-as metróvonal felújítása, amely 2014 és 2020 között lehet – közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
júl. 25
13:44
Johnné Rósenblüth Erzsébet lemondott, ősszel megszűnhet az SZDSZ (ATV)
A három, de inkább négy éve vegetáló párt önnön feloszlatását kérte az ügyészségtől.
júl. 25
13:48
Örülhetnek az autókereskedők, több ezren készülnek hozzájuk (Privátbankár)
Minden tizedik ember tervez autóvásárlást egy éven belül, legalábbis egy felmérés szerint Új és használt autót egyaránt keresnek a megkérdezettek. A többség viszont egyáltalán nem beújítani autót.
júl. 25
13:50
Empátia is kellett néhány felvételizőnek (Privátbankár)
A kormány teljesítette vállalásait az államilag finanszírozott felsőoktatási hallgatók felvételre vonatkozóan, 55 ezer hallgatónál többet, 58 844-et vettek fel az intézmények - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
júl. 25
13:52
4 év alatt 40 millió parkolójegy, mobillal (Privátbankár)
Annyit fizet, amennyit parkol, népszerű a mobilparkolás.
júl. 25
13:54
Harmadik ajánlatot tesz Fabregasért a Manchester (Agroinform)
Két ajánlatra már nemet mondott, hamarosan egy harmadikat is kaphat az FC Barcelona.
júl. 25
13:57
Újabb meccset nyert, s csoportelső a női pólóválogatott (Infostart)
Merész András együttese 18-7-re győzött harmadik mérkőzésén a kazahok ellen.
júl. 25
13:59
Tischler Patrik a Puskás Akadémiába igazolt (Infostart)
Noha az érdekeltek átigazolási díjról nem tesznek említést, az MTK szerdán a közösségi oldalon azt hozta nyilvánosságra, hogy "igen jelentős, a klub költségvetését is nagyban befolyásoló ajánlatot kapott" Tischler Patrikért. Ha ez utóbbiból indulunk ki, az összeg a hazai belső piacon rekordközeli lehet.
júl. 25
14:00
„A gyermeknek az anyja mellett a helye” (Metropol)
Az ombudsman szerint a kötődés kialakulása, a kisgyermek személyiségfejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy az anya legalább egyéves koráig gondozhassa, nevelhesse gyermekét.
júl. 25
14:00
A szocdemek és a kommunisták megvernék a jobboldalt a Median szerint (Kripto Akadémia)
Tovább emelkedett a cseh baloldali pártok - a szociáldemokraták és a kommunisták - támogatottsága.
júl. 25
14:00
Durvul a hőség: A legmagasabb fokozatú riasztás lép életbe (Alternatív Energia)
Harmadfokú hőségriadót rendelt el csütörtök nulla órától hétfő éjfélig az országos tiszti főorvos, közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
júl. 25
14:00
Állati - bemutatták a kis György herceg ajándékát (fotó) (hirado.hu)
Íme György, a krokodil - az ausztrál Északi terület ajándéka Vilmos herceg és Katalin hercegnő kisfiának.

Keresés