Magyarország teljesítménye több agrárgazdasági területen is világszínvonalú – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) összeállításából. Ennek alapján hazánk kiemelkedik többek között a mezőgazdasági területek arányában, az eszközhatékonyságban és a vetőmagkivitelben is - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.
Az Együtt-PM szövetség szerint a Normafa átalakításával az elmúlt évek egyik legőrültebb budapesti beruházását tervezik a fővárosban - mondta a szövetség társelnöke.
Megkezdődött a magyar dinnye promóciója egy fővárosi bevásárlóközpontban található CBA üzletben, ahol a vásárlók 125 forintos kilónkénti áron vehetik meg a gyümölcsöt.
Két évig volt az orvosa a gyógyíthatatlan tüdőrákban szenvedő feleségnek egy brit orvosnő. A beteg ellátása közben arra is jutott ideje, hogy a férjet vigasztalja, olyannyira, hogy két héttel a beteg halála után hozzáment az özvegyhez.
Újabb öt óbudai közintézményben alakított ki életmentő pontot a kerületi önkormányzat. Emellett a városrész közterület-felügyeletének egyik járőrautóját is hordozható újraélesztő készülékkel látták el.
A szükséges igazolások iskolai bemutatását kéri a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) azoktól szülőktől, akik annak ellenére kaptak befizetési csekket, hogy gyermekük ingyenesen jogosult a tankönyvekre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága pénteken az MTI-vel, hangsúlyozva, nem a Kello tévedett.
Szombaton északnyugat felől egy hidegfront érkezik, de csupán kevés helyen alakulhat ki zápor, esetleg zivatar, útját inkább a megélénkülő, helyenként a megerősödő szél jelzi majd. Az ország nagy részén még marad a kánikula, északkeleten eshet vissza pár fokkal a hőmérséklet.
Megkezdődött a magyar dinnye promóciója pénteken egy fővárosi bevásárlóközpontban található CBA üzletben, ahol a vásárlók 125 forintos kilónkénti áron vehetik meg a gyümölcsöt.
"Árelmozdulás" miatt szüneteltette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az OTP-részvények kereskedését pénteken 13 óra 52 perc és 13 óra 58 perc között - jelent meg a BÉT honlapján.
Nem kevesebb, mint 75 fokozottan védett ürgét, becslések szerint az állomány mintegy egyharmadát költöztette el a futópálya közvetlen szomszédságából a Budapest Airport, Kiskunsági Nemzeti park és az ELTE szakembercsapata. Az Európai Unió "LIFE" pénzügyi alapjából támogatott akció repülésbiztonsági és természetvédelmi célokat egyaránt szolgál.
Csalódottságának és felháborodásának adott hangot J. K. Rowling, miután kiderült: éppen az őt képviselő ügyvédi irodától szivárgott ki, hogy áprilisban álnéven publikált egy bűnügyi regényt.
Egyes cégek már rájöttek arra, hogy ha a kiválasztás nem megy megfelelően, az rombolhatja a munkáltató hírét, brandjét az álláspiacon. Ezért aztán nem árt, ha a munkaadók tudják, mi múlik rajtuk, írja a jobline.
Több mint 500 millió forint támogatásból fejleszt városi használatra tervezett elektromos hajtású kukásautót a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara, céges partnereivel együttműködve - jelentették be pénteken az egyetemen tartott projektnyitó értekezleten.
Feljutott a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára pénteken a Török Zsolt vezette romániai expedíció. A csúcson töltött több mint fél óra után megkezdték az ereszkedést visszafelé - írta a 4bakancs.com hegymászóportál.
Példás kezdeményezéssel állt elő a Premier Leagueben szereplő Stoke City vezetősége: a 2013/14-es szezon idegenbeli meccseire ingyen utaztatják a szurkolókat!
Sosem feledem azt az álmot... Fiatal koromban, amikor még csak bimbózott bennem az autók iránti rajongás, az egyik éjjel könnyes szemmel ébredtem fel. A világvégéről álmodtam. "Minden elpusztul?" - hívom vissza az azóta emlékké szilárdult álomképet. A pozitív válaszra rögvest rákontrázok: "még a Ferrari 250 GTO is?"
Az MSZP szerint a takarékszövetkezetek integrációjával a Fidesz egy ezermilliárd forint értékű pénzügyi szektor "lenyúlására" készül - mondta a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Mióta kiderült, hogy a müncheni ügyészség vádat emelt a Forma–1 jogtulajdonosa, Bernie Ecclestone ellen hűtlen kezelés és vesztegetés miatt, megindult a találgatás, vajon ki tudná pótolhatni a 81 éves milliárdost.
Plymouth - Judith Ames (55) annyira odavolt a betege férjéért, hogy semmi más nem érdekelte. Az általa kezelt 59 éves asszonynak végső stádiumú tüdőrákja volt, de az orvost ez nem akadályozta meg abban, hogy megkörnyékezze a kiszemelt férfit.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal május 30-ai határozatát, amelyben kiutasították az országból Ümit Hamitot, az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnökét.
Szombaton reggel héttől 15 óráig a Badacsonyi út és a Káli út kereszteződésénél, valamint a Füredi út és a Kemping lejáró útszakasznál rendőrök irányítják a forgalmat.
Július 6-án, a Budapest Pride felvonulás után az V. kerületi Szent István körút és Bihari János utca kereszteződésénél ért rasszista támadás három embert.
Megkezdődött az államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvény alkalmazása Romániában, s annak alapján már megszülettek az első kárpótlási határozatok - jelentette be a román miniszterelnök.
Új közszolgálati szellemiség kialakítása, a polgárok szolgálatát szem előtt tartó hozzáállás visszaállítása a kormányzat célja - mondta a KIM közigazgatási államtitkára.
Megkezdődött a magyar dinnye promóciója pénteken egy fővárosi bevásárlóközpontban található CBA üzletben, ahol a vásárlók 125 forintos kilónkénti áron vehetik meg a gyümölcsöt.
Angol lapértesülések szerint, miután a Júlió Césarért folytatott tárgyalások kudarcba fulladtak új kapus után nézett a Napoli. Az új kiszemelt nem más mint a Liverpool hálóőre, Pepe Reina.
Világszínvonalú közvetítést ígér Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a vizes sportok 2021-es, budapesti világbajnokságáról.