Eötvös Károlyról, a tiszaeszlári perben megvádolt ortodox zsidó közösség tagjainak védőügyvédjéről tervezi Groó Diana következő filmjét, amelynek forgatókönyve most készül.
Valóságos pánik tört ki a bankpapír piacán, miután a BÉT honlapján közzétett tájékoztatás szerint Csányi Sándor az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója tegnap 4.668,-forint/darab átlagáron 342.818 darab OTP törzsrészvényt értékesített.
A Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete megbízásából a TNS-Hoffmann és a Mediameter piackutató cégek által végzett új rendszerű hallgatottság mérés szerint a magyar rádiós piacon toronymagasan kiemelkednek a Class FM eredményei - olvasható a rádió ProfitLine.hu-hoz eljuttatott sajtóközleményében.
Napok óta esik a bankpapírok árfolyama. Egyrészt a devizahitelesekkel kapcsolatos hírek miatt, másrészt a mai kereskedésben az elnök-vezérigazgató okozott kisebb pánikot.
Az egész ország irigyli most Tar Renátát és Majorfalvi Bálintot, hiszen övék az ország legjobb állása. Semmi más dolguk nincs, mint jó programokra járni a Tisza-tó környékén.
A szükséges igazolások bemutatását kéri a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) azoktól szülőktől, akik annak ellenére kaptak befizetési csekket, hogy gyermekük ingyenesen jogosult a tankönyvekre.
Elképesztő tételben adja Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az OTP papírokat: a bankvezér a mai bejelentések alapján közel 7,8 milliárd forintnyi OTP részvénytől szabadult meg. A mostani...
Talán a General Motors és az autózás történelmének nagy ismerői sem tudják pontosan a Chevrolet masnijának, vagyis emblémájának eredetét, de az bizonyos, hogy pontosan 100 évvel ezelőtt Eilliam C. Durant mutatta be a márka összetéveszthetetlen védjegyét, a sokak által csak keresztnek hívott masnit.
A jövőben két vezérigazgatója lehet a Magyar Villamos Műveknek, így a gázüzletágat a nemrég az energiahivatal éléről az MVM-hez igazolt Horváth Péter vezetheti, míg a villamos energetikai kérdésekkel...
Az újabb kormányzati devizahiteles mentõcsomagról eddig érkezett információk egyértelmûen rányomták a bélyegüket a forint árfolyamára szerdán és csütörtökön, de ezt eddig a kifejezetten...
Az Európa Kupa-szereplésre készülő Work Force DVTK női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását az izlandi Helena Sverrisdóttir, aki az Euroligában legutóbb elődöntős Kassától érkezik Miskolcra.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a kormány és a Nemzetközi Valutaalap kapcsolatáról közölt beszámolót pénteki számában, a Spiegel Online hírportál pedig Orbán Viktornak az Európai Unió és Oroszország viszonyáról a nagyköveti értekezleten tett megjegyzésével kapcsolatban közölt cikket angol nyelvű kiadásában.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a kormány és a Nemzetközi Valutaalap kapcsolatáról közölt beszámolót pénteki számában, a Spiegel Online hírportál pedig Orbán Viktornak az Európai Unió és Oroszország viszonyáról a nagyköveti értekezleten tett megjegyzésével kapcsolatban közölt cikket angol nyelvű kiadásában.
Hónapok óta meredek csökkenés volt megfigyelhető a Brent és a WTI típusú kőolaj ára közti különbözetben, mely mostanra gyakorlatilag eltűnt, miután az amerikai könnyűolaj az elmúlt hetekben...
Szabadlábra helyezik Jana Nagyovát, Petr Necas volt miniszterelnök kabinetfőnökét, Ondrej Páleníket, a cseh katonai hírszerzés egykori igazgatóját, valamint Roman Bocek volt miniszter-helyettest, akiket június közepén azért helyeztek vizsgálati fogságba, hogy ne befolyásolhassák ügyük kivizsgálását.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése miatt 25 millió forintra bírságolta a Vodafone-t - közölte a versenyfelügyeleti hatóság pénteken az MTI-vel.
Megesik, hogy az ember néha nem talál haza, de annak általában nem az az oka, hogy lebontották a házát... tévedésből. Egy texasi család mégis így járt.
Elképesztő tételben adja Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az OTP papírokat: a bankvezér a mai bejelentések alapján közel 7,8 milliárd forintnyi OTP részvénytől szabadult meg. A mostani nem...
Orbán Viktor szerint az ország jobban teljesít, csökkent az államadósság, nőtt a foglalkoztatottság és a reáljövedelem, megerősödött a középosztály. Minderről a The Wall Street Journal európai kiadásában pénteken megjelent interjúban beszélt a miniszterelnök. Szakértők szerint „van igazság abban, amit mondott”, „nem hazudott”, de a dolgok másik oldalát is érdemes megnézni.