A Wisconsin-i férfi lányainak, a 11 éves Amarának, a 8 éves Sophie-nak és az 5 éves Cecilia-nak vágta el a torkát, majd felhívta ex feleségét, hogy jöjjön haza, mert megölte a gyerekeiket. Örökre börtönben marad.
Többmillió dolláros per elé néz Liam Gallagher (40), az Oasis frontembere. Egy újságírónő ugyanis azt állítja: a zenész egy kislányt nemzett neki, akit nem akar elismerni.
A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) igazgatója szerint a Tavares-jelentést a közelmúltban megszavazó európai parlamenti képviselők eszközként használták fel a romákat Magyarország lejáratására.
Túljuthatott a legnehezebb időszakon a magyar gazdaság, és valószínű, hogy a második negyedévben már éves összevetésű növekedést produkált - jósolták csütörtöki prognózisukban londoni pénzügyi elemzők.
Alig pár órával azután, hogy a Facebook kisöpörte a közösségi oldalról a kuruc.info profilját, a neonáci portál újra regisztrált. Hogy macska-egér játék kezdődik-e, azt egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy a megszüntetési okok az új profilok esetében is fennállnak.
Ma ünnepli 95. születésnapját Nelson Mandela. Július 18-át négy évvel ezelőtt nyilvánította nemzetközi Nelson Mandela nappá az ENSZ. Az apartheid elleni harc vezetőjét június eleje óta a pretoriai kórházban kezelik.
2013. július 1-jétől Balázs Árpád vette át a PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának irányítását a cég vezérigazgatójától, Nick Kóstól, aki a jövőben teljes mértékben vezetői teendőire koncentrál - olvasható a PWC sajtóközleményében.
Az alkotók kezdeményezésére "felöltöztetik" a Rio de Janeiró-i strandon látható nagy méretű női homokszobrokat Ferenc pápa tiszteletére a jövő heti Katolikus Ifjúsági Találkozó előtt.
A mostani uniós támogatási periódus teljes keretösszegét képes lesz lehívni Magyarország, a pályázati rendszer jövőre átalakul - mondta Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.
Magyarország Európa termelési központja akar lenni, hogy a lehető legerősebb pozícióban legyen a válság után - jelentette ki Szijjártó Péter a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA hivatalos közleménye szerint a 2019-es és 2021-es vb-rendezést illetően négy pályázó - Magyarország mellett a Koreai Köztársaság, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán - mérettetik meg a péntek délelőtti barcelonai Büro-ülésen, bár Gyárfás Tamás, a vezető testület magyar tagja bízik két rivális visszalépésében.
Aki éjjel még egyszer a hűtőbe nyúl, súlyos következményekkel kell hogy számoljon - derítették ki amerikai kutatók. Az éjszakai evéstől, ugyanis sokkal jobban gyarapodik a súlyunk.
Megalakult a Hungarikum Klub, a fórum a már hungarikummá nyilvánított nemzeti értékek képviselőinek és a Hungarikum Bizottság tagjainak részvételével tartotta alakuló ülését csütörtökön Budapesten.
Stefan Füle, az Európai Unió (EU) bővítési biztosa Belgrádban bejelentette, hogy a jövő héten tájékoztatja az EU tagországait a Szerbiával folytatandó csatlakozási tárgyalások keretéről.
Az itáliai parlament egyik tagja az ország első fekete bőrű miniszterét orángutánhoz hasonlította. „Ezért távoznia kell” – közölte szerdán Enrico Letta miniszterelnök a CNN munkatársával.
A 37 éves nő karjába egy speciális implantátumot operáltak, hogy gyakorlatilag nullára csökkentsék a teherbeesés valószínűségét. Így nem csoda, hogy sokkot kapott, amikor nőgyógyásza közölte vele, ikreket vár. Mint kiderült, tévedésből hatóanyag nélküli, bemutató darabot ültettek a bőre alá.
A baloldal családellenes politikájával szemben a Fidesz-kormány kézzel fogható segítséget nyújt a gyermeket nevelőknek - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője csütörtökön a szocialista Bangóné Borbély Ildikó szavaira reagálva.
Először fordul elő, hogy egy női labdarúgót is ügyfelei közé vett Maik Barthel, aki többek között a Borussia Dortmund lengyel sztárját, Robert Lewandowskit is menedzseli.
Hozzávalók: 5 dl tej 4 evőkanál cukor 1 kis doboz paradicsompüré vagy 1 dl friss paradicsompép 1 evőkanál liszt csipet bors só 1/2 citrom leve és reszelt héja
Pofátlanul hazudik a Fidesz Zrt. médiabirodalma. Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán a HírTv "Magyarország élőben" című műsorában a rezsicsökkentésről fejtette ki az MSZP álláspontját. E szerint szükséges, de nem elégséges a kormány rezsicsökkentése, mert azt sem adja vissza, amit Orbán Viktor a lakosságtól három év alatt különféle adók formájában elvett - olvasható az MSZP…
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 12 hónapos lejáratú kincstárjegyből alacsonyabb hozam mellett a tervezettnél nagyobb mennyiséget adott el csütörtöki aukcióján.
Bár a jó hangulat megmaradt a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon azt követõen is, hogy tegnap Ben Bernanke kongresszusi meghallgatásán tisztábbá tette a képet az eszközvásárlási program...
Jelentős forgalomban, immár 8 milliárdot meghaladó volumen mellett egyre nagyobb mélységbe zuhannak az OTP részvényei a mai kereskedésben. A bankrészvény árfolyama 10 perccel 13 óra előtt már a 4.600 Ft-os szint alá is benézett, mely 5% feletti zuhanásnak felel meg.