A BKV megerősítette, hogy legfeljebb kétszáz dolgozót el fognak bocsátani a buszágazat teljesítménycsökkenése miatt. Ez ellen két közlekedési szakszervezet közleményében sztrájkot is kilátásba helyezett.
Úgy fest, az egykori angol válogatott focista, Paul Gascoigne menthetetlen. Amikor idén márciusban szabadult amerikai alkoholelvonójáról, megfogadta, soha többé nem iszik. Aztán mégis megtette.
A magánszféra dolgozói készpénzben is kérhetik a bérüket, a közszférában nem. A felmerülő banki költségekért bárki perelhet, valószínűleg nyerni fog. Súlyos milliárdokat veszíthet az állam - írja a HVG Online.
Se szeri se száma a becsapott külföldön szerencsét próbáló magyaroknak. Az Index beszámol egy esetről, melynek középpontjában a debreceni MagnumOne munkaközvetítő iroda áll. A közvetítőn keresztül Angliába érkezők állandó munka és rendezett szállás helyett egy-egy piszkos ágyat és havi pár nap munkát kaptak. A MagnumOne mögött álló Incity Ltd. lepusztult ingatlanokat tölt fel dolgozni vágyó,…
Az MSZP szóvivője szerint - a Fidesz kijelentéseivel ellenkezőleg - ma teljes bizonytalanság jellemzi a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetét Magyarországon.
A Bank of America az elemzők által várt 0,25 dollárosnál magasabb, 0,32 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el az elmúlt negyedévben. A pénzintézet 22,73 milliárd dolláros eredményről adott...
A magyar férfi vízilabdacsapat aranyérmet szerzett az oroszországi Kazanyban zajló 27. nyári Universiadén, miután a szerdai zárónapon rendezett döntőben 5-4-re legyőzte a házigazda oroszok együttesét.
Csak azért lassult némiképp a magyar társadalom fogyása, mert az idősek hosszabb életet élnek. Ám az elöregedő országnak egyre gyengébb a demográfiai utánpótlása: durván visszaesett a gyermekvállalási kedv.
A kismamák és az újszülöttek biztonságát szolgáló eszközöket szerzett be a Semmelweis Egyetem I. számú szülészeti és nőgyógyászati klinikája kormányzati támogatásból.
Elromlott a hangulat az európai piacokon is, a pluszban nyitó indexek kivétel nélkül veszteségbe fordultak Nyugat-Európában. A hangulat változásáért alapvetően Bank of Englang legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve tehető felelőssé.
Évente 0,0014 százalék az esély egy ilyen irányú viharra - fejtette ki Timothy Hall, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Goddard Intézetének tudósa.
Helyre kell állítani a kölcsönös bizalmat Magyarország és a külföldi szereplők között, ugyanis ha a feszültségek oldódnak, a növekedési pálya is megerősödhet – fogalmazott szerdán Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Kossuth Rádióban.
Varju László (DK) független országgyűlési képviselő szerint összefogtak a demokrácia intézményrendszere ellen azoknak a dohányboltoknak a tulajdonosai, amelyeket a Fidesz "saját politikai testületei keretében" dohánytermékek árusítására jelölt ki.
A jövő heti kormányülés témája lesz a három plusz egy területből álló népesedéspolitikai program - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten újságíróknak....
Hétfő reggel tragikus hirtelenséggel elhunyt H. Sándor Péter, aki családi vállalkozásban öt szórakozóhelyet üzemeltetett a Hajógyári-szigeten. Családja boncolást kért és azt is, hogy a vizsgálatok terjedjenek ki a méreganyagok kimutatására is.
Edward Snowden nem akarja egyelőre elhagyni Oroszországot és nem zárja ki, hogy a jövőben orosz állampolgárságért folyamodik - közölte szerdán Anatolij Kucserana orosz ügyvéd.
Részletes, érdemi vallomást tesz a Központi Nyomozó Főügyészségen Vizoviczki László, és kérdésekre is válaszol szerdán - közölte az MTI érdeklődésére új védője, Futó Barnabás ügyvéd.
A program első eleme az adókedvezmény kibővítése, szerepel benne azon egyetemisták, főiskolások támogatása, akik családot szeretnének alapítani, valamint a rugalmas gyed is - közölte a szociális és családügyért felelős államtitkár.
Rendkívül kínos és kellemetlen, hogy egy olyan ország, amely évtizedeken át azon dolgozott, hogy az unió tagja lehessen, most úgymond visszaszól a vele szemben kritikákat megfogalmazó európai intézményeknek – mondta az ATV Startban Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke.
Friss elemzések szerint igen rossz helyzetben van a magyar élelmiszeripar - törvénnyel írná át a devizahitel-szerződéseket a kormány - több mint 5000 doboz cigarettát halmozott fel egy férfi - este beszél a Fed elnöke - Nézze meg itt >>
A rezsicsökkentés negatív hatásai a közüzemi szolgáltatóknál, illetve a nekik beszállító vállalkozásoknál már most jól érzékelhetőek - mondta Székely Tamás az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke egy keddi háttérbeszélgetésen a Napi Gazdaság írása szerint.
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül három az euróövezet tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport szerdán ismertetett idei második negyedéves országkockázati összesítése szerint.
2013. július 25. és július 29. között kerül megrendezésre a Forma 1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen, amelynek rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre. Tovább »
A Balaton déli partján már menetrend szerint közlekednek a vonatok, de az északi parton csak a késő délutáni órákra állhat helyre az eredeti menetrend - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese szerda délelőtt az MTI-t.
Délig mérsékelt forintgyengülést okozott az a tegnap késõ esti, Navracsics Tibor felõli bejelentés, miszerint a kormány a devizahiteles szerzõdésekbe visszamenõleges...