2013. július 16. kedd

júl. 16
8:27
Tilos az AAA: újabb pofont kapott az európai mentőrendszer (Privátbankár)
Leminősítette az euróövezet pénzügyi stabilitását szolgáló mentőrendszert (EFSF) a Fitch Ratings is.
júl. 16
8:29
Lázár János rendelkezik az uniós milliárdok felett (Privátbankár)
Ő dönt minden uniós forrásról, Németh Lászlónénak maradtak a nem uniós fejlesztési pénzek.
júl. 16
8:30
Vádat emeltek a producer ellen (Infostart)
Vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat P. Koltai Gábor producer és hat társa ellen a Fővárosi Főügyészség.
júl. 16
8:30
Lencse és Vaskó a Vidi NB III-as csapatával készül (Agroinform)
Hétfő délután Felcsúton elkezdte a 2013-14-es szezonra való felkészülést a Videoton második csapat.
júl. 16
8:31
Mennyibe kerül idén a magyar dinnye? (Privátbankár)
Elkezdődött a dinnyeszüret Dél-Békésben, az ország legnagyobb dinnyetermelő vidékén.
júl. 16
8:33
ENSZ BT: kiterjeszthetik az Irán elleni szankciókat (Metropol)
Teherán megsértette a korábbi büntetőintézkedéseket azzal, hogy tavaly júliusban ballisztikus rakétákat lőtt fel.
júl. 16
8:36
Így változott a járulékfizetés (hirado.hu)
Módosultak a szabályok
júl. 16
8:36
Piaci kitekintő - EUR/HUF, ARANY, DAX (ProfitLine)
Az alábbiakban az XTB Magyarország szakértőinek heti piaci (EUR/HUF, Arany, DAX) előrejelzéseit olvashatják.
júl. 16
8:36
Iránykereséssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Az amerikai indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a hétfői kereskedést, ami elsősorban a Citigroup elemzői várakozásokat is meghaladó gyorsjelentésének, valamint a vártnál kedvezőbb New York-i...
júl. 16
8:36
A számlákra és az ügyfélszolgálatokra panaszkodtak legtöbben a hírközlési biztosnál (Pénzcentrum)
Több kifogással is éltek az elmúlt negyedévben a hírközlési biztoshoz forduló ügyfelek. Sok probléma adódott a számlákkal, de többen az ügyfélszolgálatokkal is elégedetlenek voltak, a számhordozással azonban nem volt gond....
júl. 16
8:36
Guillermo del Toro: az én szörnyeim elől mindenki elmenekült (Metropol)
Legújabb filmje, a Tűzgyűrű a múlt héten került a mozikba.
júl. 16
8:36
Elfogták a Zetas drogkartell szadista főnökét (ATV)
Mexikó északi részén a hadsereg bevetésével elfogták Miguel Angel Trevino Moralest, a brutális Zetas drogkartell szadista főnökét. A drogbáróra a mexikói-amerikai határ mentén csaptak le hétfőn, tele volt pénzzel és fegyverrel.
júl. 16
8:38
Halálos baleset Győrben (hirado.hu)
Egy ember meghalt, hárman megsérültek, amikor két autó ütközött kedd reggel a belvárosban.
júl. 16
8:39
Többen kerestek olcsóbb szállást a hazai nyaraláshoz (Metropol)
A nyári főszezonban az előfoglalások 70%-a vízpartra szól, a három legnépszerűbb szálláshelyből kettő a Balaton partján fekszik.
júl. 16
8:45
Nekünk nem, Romániának gratulált az IMF a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez (Privátbankár)
Bukarest a napokban kötheti meg harmadik elővigyázatossági megállapodását az IMF-fel.
júl. 16
8:48
Gyermekeivel riogat a horrorfotós (BorsOnline)
Elfojtott gyermekkori félelmeinket jelenítik meg egy amerikai fotós fényképei. Joshua Hoffine saját gyermekeivel készít horrorjeleneteket, de nem aggódik, hogy a kicsik lelke sérül a szörnyűségektől.
júl. 16
8:48
Diplomák ezreit nem adják ki (Infostart)
A nyelvi bizonyítványok hiánya miatt visszatartott diplomák aránya sok helyen 30 százalék feletti, de vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol az oklevelek közel felét nem adták ki emiatt - írta a Magyar Nemzetet.
júl. 16
8:48
Barcelonai sárdobálás, Rosell szerint Guardiola hazudik (Agroinform)
Úgy tűnik, Josep Guardiola és Sandro Rosell nincs jó viszonyban, ráadásul valamelyikük nem mond igazat.
júl. 16
8:54
Milliós büntetés fenyeget (Metropol)
Meggyorsítja és egyszerűbbé teszi a parlagfűvel szennyezett területek lakossági bejelentését a júliustól működő bejelentőrendszer
júl. 16
8:54
Új holdat fedeztek fel a Neptunusz körül (hirado.hu)
A holdat július 1-jén fedezték fel, a régebbi Hubble-képek friss elemzése során.
júl. 16
8:54
Egyhavi csúcsközelben várakozik a forint (Portfolio)
Hétfő reggel átmenetileg 291-ig, egyhavi csúcsra erősödött a forint az euróval szemben a kedvező globális befektetői légkör mellett, majd azóta a 292-es fontos technikai szint közvetlen közelében...
júl. 16
8:54
TOP5: a világ legértékesebb sportegyesületei (Sport365)
A Real Madrid labdarúgóklub a világ legértékesebb sportegyesülete a Forbes amerikai gazdasági szaklap legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott összeállítása szerint.
júl. 16
8:56
Könryezetvédők hatoltak be egy francia atomerőműbe (Portfolio)
Több tucat Greenpeace-aktivista hatolt be hétfő hajnalban a dél-franciaországi Tricastinben található atomerőműbe, amelynek bezárását követelik a kormánytól - közölte a környezetvédő szervezet. ...
júl. 16
8:56
EYOF: Tóth Lili Anna is aranyérmes (Sport365)
A kalapácsvető Bácskay Zsófia után a futó Tóth Lili Anna is aranyérmet szerzett az utrechti Európai Ifjúsági és Olimpiai Fesztivál (EYOF) hétfői nyitónapján, utóbbi 2000 méter akadályon diadalmaskodott.
júl. 16
8:58
Szeptemberben jönnek az "olcsó" iPhone-ok? (Portfolio)
Már ebben a hónapban megkezdődhet a legújabb iPhone gyártása, amit a média iPhone 5S-ként emleget - írja a CNBC a Jefferies elemzőjére hivatkozva. A hírek szerint a társaság ősszel dobhatja piacra a...
júl. 16
9:00
Kétszámjegyű hozamot hozott össze óriási nyugdíjalap (Portfolio)
A kötvényeket nem számítva az összes befektetése jól teljesített Amerika legnagyobb nyugdíjalapjának, a részvényportfólió vezetésével a június végén zárult pénzügyi évben 12,5%-os hozamot tudtak...
júl. 16
9:02
Német papírok veszélyes vizeken (Portfolio)
A hét első napján nem dőlt el semmi, de az látszik, hogy a német részvényeknek nehéz dolguk van a felfelé menetelésben. Ma a Siemens és az Infineon és az AUDUSD grafikonját vizsgáljuk meg részletesen...
júl. 16
9:06
Sült csirkét árul VV Béci (BorsOnline)
Mivel a rapsztárság bizonytalan egzisztencia, VV Béci kisütötte, miből tarthatja el a családját. Induló üzleti vállalkozását a Balaton Soundon reklámozta: egy fabódéval érkezett, és sült csirkét árult.
júl. 16
9:06
Sarapova nem indul a stanfordi tornán (Agroinform)
Sérülés miatt nem indul a jövő heti stanfordi tenisztornán Marija Sarapova, a női világranglista második helyezettje.
júl. 16
9:08
Maffiafőnökkel ül Carnajev (BorsOnline)
A bostoni maratonon robbantó testvérpár életben maradt tagja, Dzsohar Carnajev a devensi börtönkórházban lábadozik, a Gambino család gyilkosságokért életfogytiglanra ítélt végrehajtójával, Frank Locascióval.
júl. 16
9:08
Tóth Lili Anna is aranyérmes (Agroinform)
Bácskay Zsófia után Tóth Lili Anna is aranyérmet szerzett az utrechti Európai Ifjúsági és Olimpiai Fesztiválon.
júl. 16
9:09
Börtönlakók éhségsztrájkolnak Kaliforniában (Metropol)
Az ellen tiltakoznak, hogy évek óta csaknem teljes elszigeteltségben tartják azokat, akikről feltételezik, hogy bandákkal állnak kapcsolatban.
júl. 16
9:09
OTP és MOL részvények - ELEMZÉS (ProfitLine)
Eseménydús hétnek nézünk elébe, mivel sok gyorsjelentés lesz, az Egyesült Államokból érkeznek makroadatok is, és Ben Bernanke Fed-elnök - akinek szerdán és csütörtökön szenátusi meghallgatása lesz - várhatóan ejt néhány szót a piacokkal kapcsolatban is. A BUX 184,90 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel 19 716,70 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető…
júl. 16
9:12
EYOF: Tóth Lili Anna is aranyérmes (Metropol)
A futó Tóth 6:45.45 perces új országos ifjúsági csúccsal győzött 2000 méter akadályon.
júl. 16
9:12
Kocsis Máté: érezhetően ideges a maffiabaloldal (hirado.hu)
A Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 ma reggel című műsorában kifejtette: a baloldal sosem gondolta volna, hogy napvilágra kerülhetnek az MSZ alvilági ügyei.
júl. 16
9:12
Feltámad a Praktiker? (Portfolio)
A Praktiker menedzsmentje a múlt héten jelentette be, hogy a társaság fizetésképtelenné vált. A társaság részvényeinek árfolyama meredek eséssel reagált a bejelentésre, tegnap azonban újra úgy tűnt,...
júl. 16
9:12
Mikor hirdetik ki a felvételi ponthatárokat? (Pénzcentrum)
Július 24-én hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született....
júl. 16
9:12
Távozik posztjáról Héja Domonkos (Metropol)
A karmester 2011 szeptembere óta volt az Operaház megbízott zeneigazgatója.
júl. 16
9:12
Rakétát gyújt a BMW - így lesz versenyképes az elektromos autózás (Auto Pult)
A hétvégét ismét egy elektromos autóval volt alkalmunk eltölteni, ami bizony újra megerősítette bennünk azt a meggyőződést, hogy a technológia hosszútávon annak ellenére is életképes, hogy ma még nem érett ellenszegülni a fosszilis energiahordozókkal hajtott autók nyújtotta előnyökkel.
júl. 16
9:14
Orbán: sikerült megfordítani a rossz folyamatokat (hirado.hu)
A kormányfő a nagykövetek éves értekezletén azt mondta: nagyon meglepődne, ha az utolsó negyedévben nem lenne egy látványosan növekvő GDP-adat.
júl. 16
9:14
Szeptemberben jön az "olcsó" iPhone? (Portfolio)
Már ebben a hónapban megkezdődhet a legújabb iPhone gyártása, amit a média iPhone 5S-ként emleget - írja a CNBC a Jefferies elemzőjére hivatkozva. A hírek szerint a társaság ősszel dobhatja piacra a...
júl. 16
9:15
Fontos, hogy a hallgató tudja: hol tart egy tanulási folyamatban (HR Portál)
"Jó, ha célként a tanulási eredményeken alapuló megközelítés lebeg a hallgató szeme előtt, ugyanis az önszabályozó tanulás könnyebb, ha a megtett utat mindig az elérendő célhoz tudja viszonyítani" - mondta dr. Vámos Ágnes. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanára szerint, ha a hallgató tudja, hogy hol tart egy tanulási folyamatban, egyszerűbb…
júl. 16
9:16
Kína többszörösére növelné napenergia-termelését (Portfolio)
Kína 2015-ig 35 gigawattra (GW), a jelenlegi négyszeresére növeli napenergiaáram-termelési kapacitását, annak érdekében, hogy felvevőpiacot biztosítson a belföldi napelemiparnak - számol be az MTI. ...
júl. 16
9:17
Július 24-én hozzák nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat (HR Portál)
Július 24-én hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat; az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.
júl. 16
9:18
Tényleg a román határon jön be a GMO (Portfolio)
Génmódosított kukoricamagot vethettek el a keleti határnál...
júl. 16
9:20
Újabb elektromos autótöltő-állomást avattak Budapesten (Portfolio)
Elektromos autótöltő-állomást adtak át tegnap Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM). A most átadott töltőoszlop, amely két töltőpontot tartalmaz, a tizedik a fővárosban - számol be az...
júl. 16
9:22
Már az oroszokért is aggódnak a londoni elemzők (Portfolio)
Bár nincs a figyelem középpontjában, Oroszország a feltörekvő régió sérülékeny országai közé tartozhat- hívja fel a figyelmet feljegyzésében Timothy Ash, a Standard Bank vezető elemzője. Nagy...
júl. 16
9:24
Potom 220 millió az MTK ára? (BorsOnline)
Úgy tudjuk, egymillió dollárért cserélhet gazdát az MTK Budapest Zrt., amelyre Csörgő György szlovákiai vállalkozó vetett szemet. Deutsch Tamás, az egyesület elnöke örülne a váltásnak.
júl. 16
9:24
Orbán nagyon meglepődne, ha... (Portfolio)
A 2010-es kormányváltás után sikerült megfordítani az addigi rossz folyamatokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a külképviselet-vezetői értekezleten, a Külügyminisztériumban. Ma...
júl. 16
9:24
Handó: Csökkent a bírák leterheltsége (Infostart)
Jelentősen csökkentette a bírák leterheltségét a most megszüntetett ügyáthelyezés intézménye, azonban ennek kiváltása már részben megtörtént - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde beszélt az életpályamodellről is.

Keresés