Thiago Alcántara, a Barclona fiatal középpályása az El Mundo Deportivo című lap szerint közölte a katalán klub vezetőivel, hogy a Bayern Münchenbe szeretne szerződni.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter, kormányfőhelyettes a Fidelitas országos kongresszusán hangsúlyozta: nem adminisztratív eszközökkel kell megakadályozni, hogy külföldre menjenek a fiatalok.
Évente százmilliárd kellene a rendszerbe, hogy hosszútávon fenntartható legyen a háziorvosi rendszer az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége szerint.
Meglehetősen furcsa módon próbálta kizökkenteni a németek női ökölvívó kiválóságát, Christina Hammert a svéd Mikaela Lauren kettejük WBO és WBF övért vívott címmeccse előtt, mégpedig úgy, hogy szájon csókolta a mérlegelésnél.
Berlin — Minden eddiginél nagyobb sikert aratott a mozgó kifutó a berlini divathéten, aminek fő oka, hogy ezúttal két szerelvény közepén vonultak végig a 17 tervező kreációit viselő modellek.
A kormány előszeretettel hangoztatja, hogy számára a honvédelem nemzetiügy. Sajnos a tettek nem ezt mutatják. A tettek legtöbbszörPR-intézkedések, és olyan hangzatos ígéretek, amiket valószínűleg már nemaz Orbán-kormány fog megvalósítani! - olvasható az MSZP közleményében.
Magyarország — Több mint kétszáz boldog nyertes, több millió forint összértékű nyeremény – ez volt a Blikk Bumm, amellyel még ma is nyerhet, hiszen egy teljes héttel meghosszabbítottuk a nyereményjátékot.
Nótár Mary az egyik legnépszerűbb és az egyik legjobban kereső sztárja a mulatós popzenének. Nem véletlen, hogy akár milliókat is megkeres fellépéseiből - havonta....
A volt fideszes, most független szekszárdi önkormányzati képviselő szerint, aki nem érti, miért csinálta ezt az egészet, az menjen le egy sarki boltba, nézzen bele a megélhetését most elveszítő boltos szemébe.
A kormány célja, hogy a pálinka agrár vezértermékké, világmárkává váljon a következő években. Az agrárstratégiában külön is szerepel a pálinka, ez a márkanév hungaricum - mondta Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselő szombaton Boldogkőváralján, sajtótájékoztatón.
Továbbra sem gyakorolhatja elnöki hatáskörét a Hargita megyei tanács élén a korrupcióval gyanúsított Borboly Csaba, miután a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) újabb 29 nappal meghosszabbította eltiltását - közölte szombaton a Székelyhon.ro erdélyi hírportál.
ZAMÁRDI — Éjjel-Nappal Budapest Kristóf (28) sokoldalú srác. Modellkedett, vízilabdázott és olyan koktélokat tud keverni, amitől megáll az ember esze, a sorozat macsója ugyanis mixerkedni is tud.
Los Angeles - Amikor valakinek a világ egyik leghíresebb énekesnője az anyja, nincs azon mit csodálkozni, ha már egészen fiatalon megismerkedik a szórakoztatóiparral.
Javul a kapcsolat a "termonukleáris háborút" vívó Apple és Google között, miután sok-sok találkozót folytattak le az elmúlt egy évben - írja a Reuters a Google vezérigazgatója, Eric Schmidt...
A magyar férfi vízilabdacsapat bejutott a négy közé az oroszországi Kazanyban zajló 27. Universiadén, mivel a szombati negyeddöntőben rendkívül magabiztosan 12-7-re legyőzte az amerikai együttest.
A női mezőnyben minden bizonnyal az év potyagólját hozta össze Karen Bardsley, az angol válogatott kapusa Spanyolország ellen a jelenleg is zajló Európa-bajnokságon. Mindezt a meccs 90. percében, 2-2-es állásnál.
2012-ben tovább nőtt a világ energiafogyasztása, megközelítve a 12 500 millió tonna olajegyenértékes szintet. Habár Észak-Amerika és Európa évről évre kevesebb energiahordozót használ fel, a világ...
Holtan találták szombaton Olvasztó Imrét, aki az 1979-ben forgatott Indul a bakterház című filmben gyermekszínészként alakította az egyik főszereplő, Bendegúz karakterét - értesült az MTI szombaton.
BALATONLELLE — Hogy hogy megy be? Sehogy. Gönczi Gábor (37) is hiába mászta meg szombaton a Balaton partján Szandrát, a Magyar Nemzeti Cirkusz 34 éves indiai elefántját, akit a tervek szerint a Cirkuszok Éjszakája alkalmából megfürdettek volna a magyar tengerben.