Az amerikai indexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést, ráadásul a Nasdaq 2000 óta nem látott szinteken járt. Ugyanakkor Ázsiában már eltérően teljesítettek a vezető indexek, a japán börzék estek...
A versenytársakénál kétszer több tőkét kell tartania 2018-tól az USA nyolc legnagyobb bankjának, ugyanis 6%-ban állapították meg esetükben a tőkeáttételi mutatót - írja a Reuters. A globális Bázel...
Vannak ugyan jelei az euróövezeti gazdaság élénkülésének, ám a valutaunió várhatóan még jövőre is recesszióban lesz, és csak 2015-ben valószínű valamelyest növekedés.
Az év első hat hónapjában tovább csökkent a személyi sérüléssel, így a halállal végződő közúti balesetek, valamint az ittasan okozott karambolok száma az elmúlt év azonos időszakához képest - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatójából.
Szabó Dániel most még megúszta a 150 ezer forintos pénzbüntetést, de legközelebb már fizetni fog. A fiú bűne mindössze annyi, hogy elesett a kerékpárjával.
Sok ezer élelmiszerbolt mehet tönkre a kistelepüléseken a trafikok megnyitása után. Ugyanis az egyre szűkülő piacon a kisboltok számára a legkisebb forgalomkiesés is végzetes lehet - hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Az Európai Központi Bank laza monetáris politikája ellenére inflációs nyomás továbbra sincs jelen a valutaövezet legerősebb tagjának számító Németországban. A német statisztikai hivatal adatai...
Az idén időarányosan 7-8 százalékkal kevesebb jegyet adtak el az egy hónap múlva kezdődő Sziget Fesztiválra - mondta Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. ügyvezető igazgatója....
Űrhajósokat keres a Sziget-fesztivál az egyik legnagyobb kozmetikumokat forgalmazó cégével közösen. A sikeres jelöltek egy nemzetközi programba kerülnek be, amelynek végén az Egyesült Államokban egy rövid űrugráson vesznek részt. A program szakértője Farkas Bertalan, az egyetlen, az világűrt megjárt magyar. Farkas Bertalan 1980-ban Valerij Kubaszovval a Szojuz-36 fedélzetén volt a világűrben.
Megízlelhettük a valaha készült leggyorsabb Porsche 911 képességeit. Sajnos a zártkörű teszten a kormányt nem adták kezünkbe, ám alkalmi anyósülésünkről makulátlanul kiélvezhettük, ahogy a profi pilóták a Slovakiaringen terelgették a vadonatúj 911 GT3 Cup versenyautót.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A cariprazine nevű originális készítményről beszélt az Inforádiónak Beke Zsuzsa, a Richter PR-vezetője, melyben többek között elmondta, a piacon forgó készítményekhez képest a termék a...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Kiválóan teljesített a forint a keddi kereskedésben, a javuló nemzetközi hangulat segítette a hazai fizetőeszközt is. Szerda reggel kitart a forint ereje, Olaszország leminősítése nem rengette meg a...
A Samsung a szokásoknak megfelelően közzétette előzetes, negyedéves számait. Ha a végső eredmények is hasonlók lesznek, akkor nincs okuk a panaszra – a befektetők azonban nem így gondolkodtak. Pedig az 50%-os üzemieredmény-növekedést még az induló vállalatok is megirigyelnék.
Amerikában néhány részvény már idei csúcsát ostromolja, így egy rövid korrekció/oldalazó szakasz következhet az elmúlt napokban. Ma a United Technologies és a Home Depot grafikonján vizsgáltuk meg...
Érdemi elmozdulás nélkül nyitott a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index 2,09 pontos, 0,1 százalékos emelkedéssel 19.425,55 ponton kezdte a szerdai kereskedési napot.
Formálisan szakított botrányos múltjával kedden a londoni bankközi kamatláb: az NYSE Euronext pénzügyi szolgáltató nyerte meg a 350 milliárd dollárnyi szerződés referenciakamatlábaként szolgáló Libor...
A görög kormány a törvényhozás elé terjesztette kedden késő este azt a törvényjavaslatot, amely az újabb mentőhitel-részlet folyósításához szükséges intézkedéseket tartalmazza.
2013 ötödik hónapjában mind a külföld (16%), mind a belföldivendég-éjszakák száma jelentősen (9,7%) emelkedett, ahogyan a szálláshelyek - folyó áron számolt - bruttó árbevétele is (18%). Májusban...
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést, ráadásul a Nasdaq 2000 óta nem látott szinteken járt. Ugyanakkor Ázsiában már eltérően teljesítettek a vezető indexek, a japán börzék estek...
Szerdán is a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb az Északi-középhegység térségében, a keleti és elvétve a nyugati határhoz közeli területeken alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. Általában gyenge, mérsékelt lesz a szél. Délután 29-33°C közé melegszik a levegő.
Közleményben számolt be a Gulf Keystone arról, hogy Kurdisztánban a Shaikan mezőn elindult a Shaikan 10-es számú kút fúrása. A társaság tájékoztatása szerint a kút a második kitermelő létesítmény...
Hatalmas elsődleges részvénykibocsátásra készül a kínai e-kereskedelmi óriás, a Yahoo egykori leányvállalata, az Alibaba. Akár 15 milliárd dollárra is szert tehet a társaság az elsődleges...
Nem okoztak érdemi hangulatromlást a vártnál sokkal rosszabb ma hajnali kínai külkereskedelmi adatok, illetve a tegnap esti S&P felőli olasz leminősítés, azaz kitart a kockázati étvágy a mai fontos,...
Májusban 18 százalékkal több külföldi vendég 16,4 százalékkal több vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, a belföldi vendégek száma 12,1, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 9,7 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Állandó sebességet tartó üzemmódba volt kapcsolva az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság Boeing 777-es gépe, amely szombaton szerencsétlenül járt San Franciscóban, és a pilóták csak későn - alig 60 méteres magasságban - vették észre, hogy a landoláshoz szükségesnél 25 százalékkal kisebb sebességgel haladnak - közölte az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vezetője (NTSB).
Meghurcolja a magyar bíróság Samuel Eto’o hét éve hazánkban élő gyerekkori barátját, Yvan Yondót. A kameruni férfit azzal vádolják, hogy érvénytelen papírokkal tartózkodik Magyarországon.