Július 1-jétől hat tétel díja mérséklődött a rezsicsökkentés keretében, a kormánypártok munkacsoportja azonban nyáron is dolgozik az energiaárak további mérséklésének lehetőségén - mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón. Azt mondta, az eddig életbe lépett díjcsökkentések egy átlagos családnak évente mintegy 95-100 ezer forintos…
Döccenőkkel, de elindult az útdíj-rendszer - boltokat zárhatnak be a falvakban, miután megnyílnak a trafikok - mától lép érvénybe a rezsicsökkentés második része - a cégeknek mától időben kell fizetniük - az euró benézett a 294-es szint alá - Nézze meg itt >>
Kövér László ma újra bebizonyította, hogy alkalmatlan az ország egyik legfőbb közjogi méltóságának szerepére. Egy napilapban adott interjújában olyan kijelentéseket tett, amely nem csak a demokrácia iránti elkötelezettségét, de tiszta elmeállapotát is megkérdőjelezi - olvasható az MSZP közleményében.
Az Európai Parlament (EP) kedden folytatja le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaz Strasbourgban az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentésről, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő készített. A keddi vitában részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök.
Idén mintegy ezerötszáz családnak segíthet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF DÉMÁSZ közös hátralékkezelő programja - közölte a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.
25 évvel ezelőtt, 1988. július 1-én vezették be a mai napig legfontosabb német tőzsdeindexet, a DAX-ot. A 30 legnagyobb tőzsdén jegyzett német vállalatot tömörítő részvényindex születésnapja...
Július 1-jétől hat tétel díja mérséklődött a rezsicsökkentés keretében, a kormánypártok munkacsoportja azonban nyáron is dolgozik az energiaárak további mérséklésének lehetőségén mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős országgyűlési képviselője.
Az idén húszéves Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a hazai kultúrafinanszírozás egyik legjelentősebb szereplője, fontos közvetítő a kulturális szféra és az állam között - mondta az emberi erőforrások minisztere.
Interjút adott a Bors szerdán megjelenő tévémagazinjának Tatár Csilla. A TV2 csinos műsorvezetője a Szépségkirálynő című produkcióban történtekről is beszélt.
Átvette hétfőn a Bank of England irányítását Mark Carney, a brit jegybank új, kanadai kormányzója. Személyében először áll külföldi vezető a 319 éves intézmény élén.
Tömegek vonultak az utcákra hétfőn Hongkongban, hogy általános választójogot és politikai reformot követeljenek - számol be a helyi média az eseményekről.
Idén nyáron sem ússzák meg dugó nélkül a Nagykörúton közlekedők, hisz a villamosvágányok 2012-ben elkezdett felújítása július 1-től folytatódik. A nyári tanítási szünet miatt relatíve gyengébb forgalmú időszakban két ütemben fognak zajlani a munkálatok.
Az idén húsz éves NKA a hazai kultúrafinanszírozás egyik legjelentősebb szereplője, fontos közvetítő a kulturális szféra és az állam között - mondta Balog Zoltán.
Együtt ünnepelt az Európai CSR Díj 60 nemzeti győztese június 25-én Brüsszelben. Magyarországot nagyvállalati kategóriában az E.ON Hungária Csoport, kkv kategóriában dr. Czinki László vállalkozó képviselte. A díjért zajló nemzeti versenyt hazánkban a KÖVET Egyesület koordinálta - olvasható az egyesület sajtóközleményében.
Tömegek vonultak az utcákra hétfőn Hongkongban, hogy általános választójogot és politikai reformot követeljenek - számol be a helyi média az eseményekről.
Az első Varga-csomagban bejelentett zárolások miatt hatmilliárd forintot kell visszatartania a nemzetgazdasági tárcának a Nemzeti Foglalkoztatási Alap költségvetéséből. A szaktárca szerint ezt főleg a szak- és felnőttképzési alaprész terhére teljesítik majd - cikkezi a Napi Gazdaság.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A következő 10-15 évben évi 7 százalékos gazdasági növekedés várható Kínában, így az ország 2020-ra a világ második legnagyobb gazdasága lesz, 2030-ra pedig már az első.
Azok a termelők mentesülhetnek az útdíj megfizetése alól, akiknek az éves árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági főtevékenységből származik - derül ki a keddtől hatályos és a Magyar Közlöny június 30-ára keltezett 111-es számában megjelent kormányrendeletből.
A nukleáris anyagok és létesítmények védettségéről kezdtek magas szintű tanácskozást Bécsben hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség keretében, Martonyi János külügyminiszter elnökletével.
Ebben az évben is megszervezik az Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456 című hagyományőrző kerékpártúrát, amely július 21-én Budapestről, a Hősök teréről indul.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat egy miskolci nő ellen, aki azzal, hogy nem gondozta édesanyját, hozzájárult a halálához.
Július elsejével jelentősen változik a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény: pontosabban meghatározható lesz a pénz igazi tulajdonosa, könnyebben beszerezhetőkké válnak az átvilágítás során rögzítendő adatok, és jelentősen emelkedik a kiszabható bírság mértéke.