Az Országos Műszaki Irányító Törzs közleményben fejezi ki megdöbbenését a minden alapot nélkülöző rémhírek miatt. Mint írják: a védekezés jelenlegi szakaszában gátszakadás nem történt.
A Dunán levonuló árhullám elérte az országhatárt. Rajkánál a vízállás csütörtök 19 órakor elérte az eddig valaha mért legnagyobb vízszintet. Nagybajcsnál a Duna vízszintje péntek hajnalban már 4 centiméterrel meghaladta az eddigi legmagasabb, 2002-ben mért szintjét: az Országos Vízügyi Főigazgatóság 3 órakor 879 centiméteres vízállást jelentett.
Összekevert két együttest az Emberi Erőforrások Minisztériuma - a táncházas Kárpátia helyett a szélsőjobboldal egyik kedvencének énekesét tüntették ki március 14-én.
Nagybajcsnál a Duna vízszintje péntek hajnalban már 4 centiméterrel meghaladta az eddigi legmagasabb, 2002-ben mért szintjét: az Országos Vízügyi Főigazgatóság 3 órakor 879 centiméteres vízállást jelentett.
A homokzsák megpakolásához először is jó kedély kell - ragadja meg a műanyag liszteszsákot 617-szerre a hanyag eleganciával sárga "Polgárőrség" mellényt viselő Szalai László az almásfüzitői vasútállomás mellett.
Hörögve esett össze Szita Bence egyik gyilkosa, amikor két társához, köztük Bence nevelőanyjához hasonlóan tényleges életfogytiglanra ítélte a kaposvári törvényszék bírája. A három ember, a felbujtással vádolt nő és a gyilkosságot végrehajtó két férfi soha nem lesz már szabad. A Magyarországon jelenleg legsúlyosabb büntetés következtében életük hátralevő részét börtönben kell tölteniük.
Miközben a Fidesz igyekszik politikai síkra terelni a Tavares-jelentés körüli vitát, a jogállam helyzetével foglakozó dokumentum végleges változata július elején már biztosan az Európai Parlament plenáris ülése elé kerül, és várhatóan el is fogadják, komoly aggályaival együtt. Az illetékes bizottság ugyanis - sajtóhírek szerint - érdemben már nem nyúl majd a magyar kormánynak szánt, súlyos…
Nem az ő hatáskörünk, de ha az lenne, akkor sem tudnának tenni semmit - így foglalhatók össze azok az érvek, melyekkel a Fővárosi Főügyészség elutasította, hogy érdemben vizsgálja a trafikkoncessziós eljárás törvényességét, "elhajtva" ezzel a hozzá forduló ellenzéki pártokat, a trafikmutyi ügyében feljelentést tett politikusokat.
Alapjogok korlátozására csak nagyon szűk körben és alapos indokkal van lehetőség, a Belügyminisztérium rendelettervezete viszont indokolatlanul szűkítené a gyülekezési jog gyakorlását például a spontán tüntetések, vagy villámcsődület (flashmob) esetén, ráadásul jogilag is aggályos módon tenné ezt - mondta lapunknak Fleck Zoltán jogszociológus. A tervezetet élesen bírálta a Társaság a…
Miskolc volt szocialista polgármestere, Káli Sándor nem tud arról, hogy utódja, a fideszes Kriza Ákos egy aszfaltozási ügy miatt is feljelentette. Káli ezt azután közölte lapunkkal, hogy a jelenlegi városvezető bejelentette: rágalmazásért és hamis vádakért kell majd a bíróság előtt felelniük a miskolci szocialistáknak és Káli Sándornak.
Valóban támogatni kellene a veszteséges lapokat, de a pénz elosztásának "tartalom-semleges módon" kell történnie - egyebek között így reagált Bajomi-Lázár Péter médiakutató Koltay András felvetésére.
Összekeverte az erőforrás-minisztérium a március 15-i nemzeti ünnepen kitüntetett, radikális dalairól is ismert zenekar, a Kárpátia énekesének méltatásában az együttest egy másik Kárpátiával - számolt be a blamázsról a kitüntetés-adományozó teljes szöveget megszerző 444.hu.
Nem okozott komoly károkat az Érsekvadkertnél mért 4,2-es erősségű szerda esti földrengés. Az egyik biztosító beszámolója szerint kevesen jeleztek károkat. Tegnap a déli órákig 37 bejelentés érkezett az AEGON biztosítóhoz, a társaság az eddigi tapasztalatok alapján nem számít tömeges vagy jelentős károkra. Az ügyfelek által becsült kárérték 4,6 millió forint - írta a privatbankar.hu.
A Népszava felhívására az elmúlt két évben négy családon is segítettek adományaikkal a lap olvasói - amit ezúton ismét köszönünk. Egy héttel ezelőtt azt a kétgyermekes házaspárt kerestük meg, akiknek 2010 júniusában a Szinva patak háromszor is elöntötte házát. Majd a devizahitelek törlesztőrészleteinek drasztikus megemelkedésével az adósságcsapdába került, és egy családi tragédia miatt öt…
Két és fél éves hullámvölgy után ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent - írta a Medián.
Magyarországról adott magáról utoljára életjelet, de 2001. november 26-a óta semmi hír nincs a dél-koreai születésű, belga állampolgárságú Tim Cabie-ről. A Belga Királyság szövetségi ügyészsége azonban a magyar hatóságokkal szoros együttműködésben továbbra is nyomoz a 27 évesen eltűnt férfi ügyében.
Olaszország és Európa jövője az Angela Merkel kancellár vezette Németországgal való erőpróbától függ - hangoztatta Silvio Berlusconi, a Szabadság Népe (PdL) nevű jobbközép olasz párt elnöke az Il Foglio napilap pénteki számában megjelent interjúban.
Az a törvény, amely lehetővé teszi az amerikai kormányzati ügynökségek számára, hogy kommunikációs adatokat gyűjtsenek internetes szolgáltatóktól, kizárólag az Egyesült Államokon kívüli, nem amerikai személyek célba vételét engedélyezi - közölte helyi idő szerint csütörtök éjjel James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója.
Továbbra is rendkívül kiélezett a helyzet Törökországban. A rendőrség ezúttal az internetes közösségi oldalak felhasználóit vette célba, akik - a kormány állítása szerint - "rémhíreket terjesztenek". Estig összesen 29 személyt vettek őrizetbe. Szakértők szerint a tüntetések további sorsát az anatóliaiak reakciója határozhatja meg.
Az elektronikus megfigyelésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) több tízmillió amerikai telefonhívásainak adatait gyűjti, közölte a brit Guardian.
Az egy vagy két gyermeket nevelők közül éppen a legalacsonyabb jövedelműek nem nyernének semmit, ha 9 százalékra csökkenne az szja, a háromgyerekesek havi bruttó 620 ezres fizetés alatt nem látnak semmit abból a hatalmas összegből, amennyivel az intézkedés csökkenti a költségvetés bevételeit. A magas jövedelműek nagyon jól járnak, a nyugdíjkassza kevésbé.
Reccep Tayyip Erdogan, török miniszterelnök tegnap bejelentette, folytatják az isztambuli park beépítési munkálatait a tegnap már hetedik napja tartó erőszakos tömegtüntetések ellenére.
Idén sem kezdődhetnek meg a csatlakozási tárgyalások Szerbiával, így Belgrád minden igyekezete ellenére nem kap dátumot az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésére a június 27-én megrendezendő uniós csúcstalálkozón - tudta meg a dpa hírügynökség.
A lakásvásárlási illeték 2012-ben még 4 millió forintig 2 %, 4 millió forint felett 4 % volt, ez azonban 2013 elejétől egykulcsossá alakult és 4 %-ra változott a teljes összeg után. Mindez pontosan 80.000 forintos plusz illetékterhet jelent minden 4 millió forintnál nagyobb áron történő adásvétel esetén.
A Római-parti védmű magasításával elkerülhető az evakuálás Csillaghegyen – ezt Tarlós István mondta, miután terepszemlét tartott a Római-parton. A főpolgármester szerint a katasztrófavédelem a legrosszabb forgatókönyvre is felkészült, így ha kell, 55 ezer embert evakuálnak a térségből. Budapest belvárosában közben folyamatosak a torlódások az áradó Duna miatt.
Olaszország és Európa jövője az Angela Merkel kancellár vezette Németországgal való erőpróbától függ - hangoztatta Silvio Berlusconi, a Szabadság Népe (PdL) nevű jobbközép olasz párt elnöke az Il Foglio napilap pénteki számában megjelent interjúban.
Megtorpant a kilók elleni küzdelemben Cseke Katinka. Miközben azt hangoztatja, mindent megtesz, hogy megszabaduljon a túlsúlytól, tegnap egy méretes lángos társaságában kaptuk lencsevégre. A színésznő álma, hogy a mérleg hetven kilót mutasson alatta, de ezúttal az étvágya győzedelmeskedett felette.
Nincsenek újabb területek a Duna áradása miatt kockázatosnak tartott helyszínek listáján - mondta Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban péntek reggel.
Bírálóit a tüntetések azonnali befejezésére, híveit pedig egységre szólította fel Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök péntek hajnalban, négynapos észak-afrikai útjáról hazatérve.
A kisfiú brutális megöléséért mindhárom vádlott tényleges életfogytiglant kapott. A felbujtó P. Erika az első nő Magyarországon, aki sosem szabadulhat. Felkacagott az ítélet hallatán Bogdán József, aki ahhoz is vette a bátorságot, hogy a társán gúnyolódjon, pedig örömre nem sok oka lehet: a többiekkel együtt holta napjáig börtönben marad.
A tegnapi tárgyalásig Magyarországon egyetlen nőt sem ítéltek tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre. Pedig kegyetlen asszonyok sokasága ült már a vádlottak padjára – ki darabolós gyilkosságért, ki a férje elevenen elégetéséért kapta meg jogos jussát. Ismétlem: ezek a nők öltek, a saját két kezükkel oltották ki mások életét.
Háy János író nyitja meg a ma kezdődő 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat a budapesti Vörösmarty téren, a rendezvényen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók vasárnapig.
A XXI. Kék Madár Fesztivált tartják Kalocsán június 7-9-ig. A rendezvény jótékonysági célt szolgál, 3 millió forintot terveznek összegyűjteni beteg gyerekek részére.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította azt a két beadványt, amelyet két szlovákiai magyar nyújtott be a testülethez, amiért a magyar állampolgárság felvétele után elveszítették szlovák állampolgárságukat.
Csütörtökön útra keltek a magyar startup vállalkozások, akik az InVendor és a Bloomberg Tradebook társszervezésében rendezett az inveAst CEEMEA 2013 nevű rendezvényen pénteken a londoni kockázati tőkebefektetési szakma legjobbjaival találkozhatnak - tudtuk meg londoni forrásunktól, Szabó Balázstól.
Összesen hét, 20 és 30 év közötti embert vett őrizetbe csütörtökön a francia rendőrség az előző nap Párizsban elkövetett szélsőjobboldali támadással kapcsolatban. Köztük van az, aki feltételezhetően a végzetes ütést mérte a 19 éves szélsőbaloldali aktivistára.
Bírálóit a tüntetések azonnali befejezésére, híveit pedig egységre szólította fel Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök péntek hajnalban, négynapos észak-afrikai útjáról hazatérve. A kormányfőt becslések szerint tízezres ünneplő tömeg fogadta az isztambuli repülőtéren.