2013. június 6. csütörtök

jún. 6
18:57
Pénztelen szeretője verte brutálisan halálra (BorsOnline)
Az 54 éves nő közel két éven át folytatott szexuális viszonyt a nős férfival, aki egyik találkozójuk után agyonverte, majd feldarabolt és elégette a hulláját.
jún. 6
18:57
Fertőzésektől retteg Kustánczi Lia (Blikk)
Budapest — Fél a trópusi betegségektől Kustánczi Lia (29), aki nemsokára Vietnamba utazik.
jún. 6
18:57
Borovics Tamás kapta a Kaszás Attila-díjat (Infostart)
Borovics Tamás kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Szegedi Nemzeti Színház művésze a nettó félmillió forinttal és Somorjai Kiss Tibor grafikusművész rézkarcával járó kitüntetést a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján vette át csütörtökön.
jún. 6
18:59
Moszkvában kezdett új életet Mása (Blikk)
Moszkva–Budapest — Hatalmas fordulatot vett Mása (25) élete! Az ÖsszeEsküvők című valóságshow-ban Alekosz orosz származású menyasszony-jelöltjeként megismert kétgyerekes anyuka meglehetősen hányattatott és kalandos út végén kötött ki Moszkvában, ahol most – a jelek szerint – tényleg megtalálta a boldogságát.
jún. 6
19:00
Öt hónapig nem számíthat Piszczekre a Dortmund (Agroinform)
Egy sérült porcot távolítottak el a 28 éves jobbhátvéd csípőízületének ízületi gödréből.
jún. 6
19:02
Újra Tiger Woods a világ legjobban kereső sportolója (Agroinform)
A száz legjobban kereső sportoló között az idei listán csak három nő szerepel, mindhárman teniszezők.
jún. 6
19:03
Borovics Tamás kapta a Kaszás Attila-díjat (Blikk)
jún. 6
19:06
Semjén: Példaértékű a fonyódi Kárpát-medencei diáksportprogram (hirado.hu)
A miniszterelnök-helyettes szerint az évente mintegy 50 határon túli magyar gyerek képzését vállaló program a határokon átívelő összefogást mutatja.
jún. 6
19:08
A Raiffeisen Bank átmenetileg zárva tartja esztergomi fiókját (hirado.hu)
A bank péntek reggeltől átmenetileg zárva tartja esztergomi fiókját az árvízi helyzettel kapcsolatos megelőző intézkedésként - közölte a pénzintézet.
jún. 6
19:09
Ne pályázz EU-s pénzre, míg nem láttad ezt a videót (ProfitLine)
Az Európai Unió utólagosan finanszírozza a beruházásokat, amihez összeszedett projektekre, megfelelő önerőre és rengeteg adminisztrációra van szükség. A következő hét évben új lehetőségek nyílnak a hazai vállalkozásoknak, hogy vissza nem térítendő uniós pénzekhez jussanak.
jún. 6
19:10
Szócska: Elkészült a "vasgyúró" gyermekegészségügyi program (hirado.hu)
Az államtitkárság széleskörű szakmai egyeztetés után elkészítette a 2013-2016 közötti időszak feladatait rögzítő gyermekegészségügyi programot - jelentette be Szócska Miklós Debrecenben, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának nagygyűlésén.
jún. 6
19:12
Erőforrástérkép: megújult a hatalmas szabad adatbázis (Infostart)
Ismét frissült az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének Erőforrástérképe - közölte a projekt kutatásvezetője. Tóth István János elmondta: az erőforrástérkép Európáról és Magyarországról tartalmaz több mint 800 témában adatokat, így például egy polgármester megtudhatja, hogy települése milyen szociális, vagy gazdasági mutatókkal rendelkezik, vagy a bővíteni szándékozó cégeknek is megfelelő forrásul…
jún. 6
19:12
Ártereken élő embereket kell kitelepíteni Fejér megyében (hirado.hu)
64 embernek kell az árhullám levonulásáig elhagynia a házát.
jún. 6
19:14
ÁNTSZ: figyelnek a kismamákra és a művesekezelésre szorulókra (hirado.hu)
Figyelnek a szülés előtt álló kismamákra és a művesekezelésre szorulókra, az árvízzel érintett településeken folyamatosan és szigorúan ellenőrzik az ivóvíz minőségét.
jún. 6
19:15
70 milliót költött házára, hogy kikészítse szomszédait (BorsOnline)
Debbie Marco minden megtakarítása arra megy el négy éve, hogy házát nagyobbá és szebbé tegye. Azt akarja, hogy a szomszédok irigyek és idegesek legyenek, valahányszor előttük mennek el az utcán.
jún. 6
19:15
Győrújfalun elmozdult a gátat védő fóliázás (Infostart)
Győrújfalu térségében az egyik gátnál elmozdult a gátat védő fóliázás - közölte a Magyar Honvédség a Facebook-oldalán csütörtökön kora este.
jún. 6
19:16
Kárpátaljai reformátusok is segítenek a védekezésben (hirado.hu)
Kárpátaljai reformátusok is segítenek a magyarországi árvízi védekezésben - közölte a Magyar Református Szeretetszolgálat.
jún. 6
19:18
Szakemberekkel is segíti a védekezést a szabolcsi vízügy (hirado.hu)
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 142 szakemberrel segíti a Duna árhullám elleni védekezést - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vízügyi szervezet.
jún. 6
19:18
A kismamák frontérzékenysége (WebBeteg)
Az élővilág szaporodási ciklusában a környezeti tényezők változása jelentős szerepet játszik. A szülések számának évszakonkénti változását számos kutató vizsgálta már. A vizsgálatok jelentős részében a szülészeti események és az egyes légköri tényezők változásainak összefüggését elemezték. Ezek során világossá vált, hogy a szülések száma és a fronthatások szoros kapcsolatban vannak.
jún. 6
19:18
Fogathajtó Vk: brit versenyző az élen a ketteseknél (Sport365)
A díjhajtás után a brit Joanna Attenborough vezet a kettesfogatok mezőnyében a Vecsés Kupa nemzetközi fogathajtó versenyen, amelynek a házigazdája - hagyományosan - a Dobrovitz lovaspark.
jún. 6
19:18
Fernandinho Manchesterben folytatja - hivatalos (Agroinform)
A Sahtar Donyecktől érkező brazil középpályásért a hírek szerint 30 millió fontot fizetett a City.
jún. 6
19:20
NHL: lábát törte a Bruins csatára, vége a szezonjának (Sport365)
Jobb szárkapocscsontjának törése miatt nem szerepelhet a rájátszás további részében Gregory Campbell, az észak-amerikai profi jégkorongligában a nagydöntőbe jutás küszöbén álló Boston Bruins csatára.
jún. 6
19:20
Ügynöke elárulta, Gomez távozik Münchenből (Agroinform)
Az 58-szoros válogatott támadót a Fiorentinával, a Napolival és angol klubokkal is összeboronálták.
jún. 6
19:24
Vegyes árfolyamok a forintpiacon (hirado.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtökön a főbb devizákkal szemben.
jún. 6
19:24
Kivonja katonáit a Golán-fennsíkról Ausztria (ATV)
Ausztria a biztonsági helyzet romlása miatt kivonja katonáit a Golán-fennsíkon működő ENSZ békefenntartói misszióból (UNDOF) – jelentették be csütörtökön Bécsben.
jún. 6
19:26
Bővíti magyarországi telephelyét a német SCHOTT cégcsoport (hirado.hu)
Bővíti magyarországi gyógyszeripari csomagolóeszköz-gyártó telephelyét a németországi központú SCHOTT cégcsoport - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
jún. 6
19:28
Megöltek egy hajléktalant Szegeden (hirado.hu)
Belehalt sérüléseibe egy hajléktalan férfi, akit társa súlyosan bántalmazott Szegeden.
jún. 6
19:30
Megkezdődött a 13. POSZT (hirado.hu)
A több mint százötven programot felvonultató tíznapos fesztivál megnyitóján a kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a magyar színházi világ biztonságban van.
jún. 6
19:32
Bemutatták Igor Janke Orbán Viktorról írt könyvét (hirado.hu)
Székesfehérváron mutatták be csütörtökön az Ünnepi Könyvhét keretében Igor Janke lengyel konzervatív újságíró és blogger Hajrá Magyarok! című könyvét, amelyben Orbán Viktor miniszterelnököt mutatja be.
jún. 6
19:33
Koman Vladimir: fel kell pörögni! (BorsOnline)
Az arab világból érkező, világranglista-113. kuvaiti válogatott ellen zárja az idényt Egervári Sándor együttese.
jún. 6
19:33
105 milliót adóztak a kormánytagok (Blikk)
Budapest – Tavaly is kaszáltak a kormánytagok. A csütörtökön nyilvánosságra hozott adóbevallásaik szerint összesen 690 millió forintot kerestek, és ezután 105 millió forintot adóztak le.
jún. 6
19:33
Így mozdult meg Magyarország (Infostart)
Megmozdult az ország az árvíz miatt: számtalan helyen az önkéntesek is nagyban kiveszik a részüket a védekezésből, a katasztrófavédelem hivatásos állományát pedig a nem védekező területekről az árvizes településekre vezényelték át. Az áradás miatt csütörtökön délután egy órától a Duna magyarországi szakaszán teljes hajózási zárlatot rendeltek el. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság…
jún. 6
19:34
EFOTT: Nemzedéki Hangadó a nulladik napon (hirado.hu)
Az EFOTT-ot idén június 25. és 30. között rendezik Zánkán.
jún. 6
19:35
102 éves nagyi ugrott le a hídról (BorsOnline)
A néni a születésnapját ünnepelte egy lélegzetelállító ugrással. Az utóbbi években nem nyugodt, családi összejövetelekben gondolkozik, most ez lett a vége.
jún. 6
19:35
Lagzira hívták Travoltát (Blikk)
ATLANTA — John Travolta (59) volt a meglepetésajándék egy amerikai házaspár esküvőjén.
jún. 6
19:36
Errani 46 perc alatt egy gémet nyert Williams ellen (Agroinform)
A világelső Serena Williams 46 perc alatt lemosta a pályáról a tavaly finalista Sara Erranit a második elődöntőben.
jún. 6
19:36
Korán kelővé válnak a városban élő feketerigók (hirado.hu)
A megváltozott biológiai ritmus hátterében a városi környezetvédelmi hatások állhatnak, mint az éjszakai világítás vagy a magas zajszint.
jún. 6
19:37
VV Éva már nem balhézik (Blikk)
BUDAPEST — Baukó Éva (30) azt állítja: jó útra tért. A valóságshow-hősről korábban mást se lehetett hallani, mint hogy folyamatos botrányokba keveredett, azonban a törtető lány megesküszik: ennek az időszaknak vége.
jún. 6
19:38
Milliós értékű lopott szarvasgomba-szállítmányra bukkantak (hirado.hu)
A 200 kilogrammot meghaladó, rendkívül értékes gombaszállítmányra még kedden bukkant a rendőrség a jászsági településen.
jún. 6
19:39
Ketten sérültek meg egy balesetben (Blikk)
jún. 6
19:39
Dohánybolt nyílik a patikából (Blikk)
Békéscsaba — Furcsa gellert kapott a trafiktörvény egyik fő célja, a „magyar társadalom közegészségügyi állapotának javítása", mivel az egyik dohánybolt pont egy patika helyén fog hamarosan megnyitni Békéscsabán.
jún. 6
19:40
A magyar származású színész volt felesége mindent kipakol (hirado.hu)
Tony Curtis exfelesége gyerekrablásról is mesélt egy televízós műsorban.
jún. 6
19:42
Őrizetben a párizsi szélsőjobboldali támadás elkövetői (Metropol)
Egy nyakán horogkeresztes tetoválást viselő fiatal bokszerrel nekilökött egy diákot egy fémoszlopnak.
jún. 6
19:42
Áradás Európában: ez most a helyzet - fotók (hirado.hu)
A Duna Pozsonynál a vártnál később, csak csütörtök éjszaka és az előre jelzettnél magasabb szinten tetőzik.
jún. 6
19:42
Nem okozott komoly károkat a földrengés (ProfitLine)
Ma délelőtt 11 óráig 37 bejelentés érkezett az AEGON biztosítóhoz a tegnap esti földrengés nyomán. Az ügyfelek által becsült kárérték 4,6 millió forint. A társaság az eddigi tapasztalatok alapján nem számít tömeges vagy jelentős károkra - olvasható az AEGON sajtóközleményében.
jún. 6
19:42
Elégedett az Opel eredményeivel az anyacég (Portfolio)
Ma tartotta éves rendes közgyűlését a General Motors, melyen többek között elhangzott, hogy a társaság elégedett az Opelnél és a brit leánynál, a Vauxhall-nál zajló folyamatokkal - Kölner Stadt...
jún. 6
19:42
Holnap az egész országban felhőszakadás várható (ATV)
Péntekre az egész ország területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várható felhőszakadás miatt.
jún. 6
19:42
Egy kategóriával feljebb – Škoda Octavia 2.0 TDI DSG teszt (Auto Pult)
Lassan két hónap telt el azóta, hogy az Autó Pult hasábjain a hazai autós médiumok között első ízben olvashattak tesztet a harmadik generációs Škoda Octaviáról. Az 1.4 TSI után a jóval drágább, kimondottan nagyautós 2.0 TDI kivitel járt nálunk, mégpedig a konszern hatfokozatú DSG duplakuplungos automataváltójának legfrissebb változatával fűszerezve. A teszthét folyamán az utakon is egyre több…
jún. 6
19:44
Győrújfalunál megcsúszott a gát egy része (hirado.hu)
A meggyengült gát megerősítésére a Magyar Honvédség helikoptereket, lánctalpasokat és újabb katonákat vezényelt a helyszínre - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök a Duna TV Közbeszéd című műsorában.
jún. 6
19:44
Az OTP elengedi a júliusi törlesztést, ha... (ProfitLine)
Az OTP Bank segít az árvízkárok enyhítésében, akiknek az árvíz jelentős kárt okozott az élő jelzáloghitelük mögött álló lakóingatlanjukban, és igazolni tudják a kárukat, annak a bank utólag jóváírja a júliusi törlesztőrészletet.

Keresés