Az Aradi Kamaraszínház Romániából egyedüli kulturális intézményként vesz részt másik tizenhárom európai központtal együtt egy olyan projektben, amelynek fő célja a tapasztalatcsere és a kapcsolatteremtés.
Az 52 kg-osok között szereplő Kalucza Norbert bejutott a legjobb nyolc közé a minszki ökölvívó Európa-bajnokságon, ugyanakkor a +91 kg-ban érdekelt Deél Szabolcs búcsúzott.
Csütörtökön barátságos mérkőzésen fogadja a magyar válogatott Kuvait legjobbjait. A találkozó előtt Egervári Sándor szövetségi kapitány beszélt az összecsapásról.
Július 1-jétől csökken a PB-gáz ára: a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras, és így 10 százalékkal olcsóbb lesz.
Tulisa Contostavlos, a brit X-Factor korábbi mentora egy rejtett kamerás felvételen bukott le, amelyen arról beszél, hogy bármilyen drogot be tud szerezni, nagyobb mennyiségben is.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Közbeszédben közölte: pénteken fog a Szigetköz környékén tetőzni az árhullám, majd szombaton Budapesten. „18-20 nap tartozódással számolunk” - nyilatkozta.
Óbuda egyes részein a Csatornázási Művek június 4-én megkezdi az utcák, kapubejárók, buszmegállók lezárását, ezért 4-én 12 óráig mindenkinek el hagynia a területet. Pozsony is rekordáradásra készül.
A forint árfolyama gyengült a frankhoz képest, de jelentősebben erősödött a többi fő devizával szemben hétfő estére a délutáni szinthez viszonyítva a bankközi piacon.
Ideiglenes védőgátat építenek a 11-es főúton Leányfalunál, emiatt átmeneti forgalomkorlátozásra kell számítaniuk az autósoknak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.
Július 1-jétől csökken a PB-gáz ára: a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras, és így 10 százalékkal olcsóbb lesz. A földgáztörvény erről szóló módosítását...
Július 1-jétől csökken a PB-gáz ára: a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras, és így 10 százalékkal olcsóbb lesz. A földgáztörvény erről szóló módosítását hétfőn fogadta el a parlament.
Eifert János fotóművész ötven év munkáiból válogatott fotókiállítása a tánc, a test és a természet témaköréből Ars poetica címmel kedden nyílik a Nemzeti Táncszínház kerengőjében.
Jelentős mértékben visszaesett a Kínában jelen lévő európai uniós (EU) cégek nyereségessége az elmúlt év során - derül ki az EU Kereskedelmi Kamarájának a hét végén nyilvánosságra hozott 2013-as felméréséből.
Dolgozóinak továbbképzésével, létszámbővítéssel erősíti térségi kiemelt kórházi szerepét a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház két uniós pályázati támogatás révén.
A parlament kormánypárti többsége elfogadta azt az MSZP-s módosító javaslatot, amely megengedné, hogy mégis kapjanak működési támogatást a pártok választási években, azaz jövőre is.
A hízás hátterében az energiaegyensúly áll, vagyis ha az energiabevitel és az energialeadás nincs összhangban. Ám a súlyfelesleg nem okvetlenül a táplálkozásban keresendő, az egyensúly elvesztését számos egyéb tényező is előidézheti.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,25 pontos, 1,07 százalékos csökkenéssel, 19 056,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A MOL ás az OTP között fennálló értékpapír‐kölcsönzési keretszerződés megszűnés kapcsán az OTP a MOL-hoz transzferált MOL részvényeket, ez megemelte a MOL sajátrészvény állományát, emiatt...
A bostoni merényletek elkövetésével gyanúsított Dzsohar Carnajev anyja Németországban gyűjt pénzt fia ügyvédeire - közölte hétfőn az Izvesztyija című orosz lap internetes változata.
A címvédő és 27. születésnapját ünneplő Rafael Nadal három sima szettben verte a japán Nisikori Kejt a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
Több ezer embernek kellett elhagynia otthonát Németország déli és délkeleti részén a hetek óta tartó esős időjárás következtében keletkezett árvíz miatt, a legsúlyosabb helyzet hétfőn Passauban alakult ki, ahol a város központját az épületek első emeletéig ellepte a víz.
- Első alkalommal ítélt meg kártérítést egészségügyi indokokra hivatkozva egy kormányzati békéltető testület a 2011-ben balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőmű környékéről kitelepített embereknek - jelentette hétfőn az NHK japán televízió.
Több ezer embernek kellett elhagynia otthonát Németország déli és délkeleti részén a hetek óta tartó esős időjárás következtében keletkezett árvíz miatt, a legsúlyosabb helyzet hétfőn Passauban alakult ki, ahol a város központját az épületek első emeletéig ellepte a víz.
Az iskolarendszerben megszerezhető végzettséggel válhatnak egyenértékűvé a felnőttképzésben szerzett bizonyítványok a felnőttképzési törvény módosításával, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
Reggel még nem tudott érdemben szépíteni a forint a múlt héten elszenvedett esés után, de ahogy délhez közeledve javult a külpiaci hangulat, úgy a forint is erõre kapott. 295 alá azonban...
A családon belüli erőszak eddigieknél súlyosabb büntetését teszi lehetővé júliustól a büntető törvénykönyv (Btk.) hétfőn elfogadott módosítása, amely önálló tényállássá teszi a kapcsolati erőszakot.
Egy májusi, borús péntek délutánon épp egy biztosítónál ücsörögtem friss szerzeményem cascójának megkötése céljából, épp azon morfondírozva, hogy a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt vajon van-e értelme a hétvégén kiruccanni vidékre, vagy inkább maradjak a fővárosban, autóápolós napokat tartva. A nagy gondolkodás közepette megcsörrent a telefonom; a BMW-től kerestek: „Szia Jani! Nincs…
A The Guardian című brit lap hétfőn közölt egy interjút a filmcsillaggal, amely szerint Michael Douglas az orális szex révén szerzett HPV-vírusnak tudta be rákbetegségét.