A magyar női vízilabda-válogatott 10-7-re kikapott az Egyesült Államoktól a Világliga Pekingben zajló, nyolccsapatos szuperdöntőjében, így csoportmásodikként majd az ausztrálokkal találkozik a negyeddöntőben.
Lehetséges a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése, de erről nem hozott döntést a Daimler - mondta a német gépjárműgyártó cég egy szóvivője hétfőn az MTI-nek.
Reggel még nem tudott érdemben szépíteni a forint a múlt héten elszenvedett esés után, de ahogy délhez közeledve javult a külpiaci hangulat, úgy a forint is erõre kapott. 295 alá azonban csak...
Javított a szociáldemokrata-néppárti szövetség a vasárnap befejeződött horvát helyhatósági szavazásokon az áprilisi EP-választáson elszenvedett vereség után; Zágrábot és Isztriát azonban nem sikerült megszereznie.
Koronázási díszvonat indul június 8-án, szombaton Budapest Nyugati pályaudvarról Gödöllőre, ahol Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné magyar uralkodóvá választásának 146. évfordulója alkalmából színes programok várják az utazáson résztvevőket.
Hat év börtönre ítélt a Miskolci Járásbíróság első fokon egy 40 éves férfit, aki ellen a járási ügyészség uzsora-bűncselekmény miatt emelt vádat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze hétfőn az MTI-vel.
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül eséssel kezdték a hétfői kereskedést. A folytatásban is az eladók uralták a piacokat annak ellenére, hogy javultak a kilátások az európai...
A Kertvárosi lakótelep 22 társasházában 450 lakás felújítására nyert el pályázaton 1,2 milliárd forintos állami támogatást Tatabánya önkormányzata - jelentette be a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján....
Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter hétfőn azt mondta a kneszet külügyi és védelmi bizottságának, hogy Moszkva szerinte legkorábban 2014-ben szállít Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket Damaszkusznak.
Lehetséges a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése, de erről nem hozott döntést a Daimler - mondta a német gépjárműgyártó cég egy szóvivője hétfőn az MTI-nek.
A nettó minimálbér hazánkban nem éri el a létminimum háromnegyedét, mégis, ebből a kis összegből kell a munkavállalónak a munkába járását megtérítenie - most is, miután emelték a vasúti- és közúti közlekedés árait. Már csak nagyon kevés munkáltató téríti meg munkavállalójának a munkahelyre eljutását, írja a Fővárosi Hírhatár.
160 millió forintos képzésfejlesztési projektet zárta le Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vezetésével. A programba bevonták a munkáltatókat, véleményüket figyelembe véve bővítették a tananyagot és az oktatást is korszerűsítették, írja az edupress hírlevele. A cél az volt, hogy olyan képzést kapjanak a hallgatók, amelyet a munkaerőpiac elfogad.
Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben. Az MTI tudósítása szerint rendkívüli készültséget rendeltek el.
Beverly Hills - Áron alul árulja nyolc évvel ezelőtt vásárolt hatalmas villáját Robbie Williams (49). Az énekes 3,2 millió dollárért (718 millió forint), 500 ezer dollárral kevesebbért kínálja a komplexumot, mint amennyiért vette.
A Duna magas vízállása miatt kedd este nyolc órától az alsó rakpartok teljes hosszában megállási tilalom lép életbe - közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn az MTI-vel.
Súlyos sérülést szenvedett Phil Baroni az UFC 118 elnevezésű gáláján a Nobutatsu Suzuki elleni mérkőzésén. A harcosnak eltört a sípcsontja és kificamodott a bokája is.
A Német Kupa-győzelemmel a harmadik nagy trófeáját is begyűjtötte a Bayern Münchennel Jupp Heynckes. Mit kell tennie utódjának, Pep Guardiolának, hogy megközelítse a nagy előd eredményeit?
Az Európai Unióban a nők átlagosan 39 százalékkal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak - derül ki egy hétfőn Brüsszelben ismertetett tanulmányból.
Az eddigi legnépesebb magyar küldöttség utazik el a július 13. és 19. között sorra kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), a hollandiai Utrechtbe.
Benedek Tibor szövetségi kapitány szeretné, ha a férfi vízilabda-válogatott csoportjában az első helyen végezne a Világliga jövő heti szuperdöntőjében, mert akkor csak a fináléban kerülhet szembe a szerb csapattal, amely magasan kiemelkedik a másik négyesből.
A július 25-én kezdődő Világjátékokra készülő László Csaba, Páli Viktória duó nyerte a Kassa Open nemzetközi táncversenyt az open standard kategóriában.
A jövő évi választásokon való részvételre buzdító civil szervezet alakult Budapesten; a Polgári Platform elnevezésű egyesület célja, hogy a következő hónapokban nyilvános akciókkal hívja fel a figyelmet a közösségi döntésekben való állampolgári részvétel fontosságára - közölte Kész Zoltán elnök.
Megtört az euró ereje, így újra erősödésnek indulhat a forint. Tízéves csúcsot döntött a svájci frank ellen spekulálók aránya, így szemben haladva az árral a GBPCHF devizapáron eladási pont után...
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ártatlanságát hangoztatta ügyvédje hétfőn a milánói bíróságon zajló Ruby-per újabb tárgyalásán, amelyben kiskorú prostitúcióra való kényszerítésével és hatalommal való visszaéléssel vádolják a politikust.