2013. június 28. péntek

jún. 28
13:03
Súlyos sérüléssel szállították kórházba a 3-as metró utasát (Blikk)
jún. 28
13:04
Tour de France: Contador és Froome csatájáról szólhat a 100. francia kör - előzetes (Sport365)
Elsősorban a kétszeres győztes Alberto Contador és a tavaly második brit Chris Froome csatájára lehet számítani a világ leghíresebb országúti kerékpáros viadalán, a szombaton kezdődő Tour de France 100. kiírásán.
jún. 28
13:05
Halálra gázoltak egy férfit (Blikk)
jún. 28
13:06
Saját részvény tranzakció a Richternél (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy a társaság a saját részvényeiből 21 911 darabot adott át a bónuszrészvény program jogosultjai és a kimagasló teljesítményt nyújtó alkalmazottak részére. A fenti...
jún. 28
13:06
Tarján: meg kell mutatnunk, hogy civilek nélkül nincs demokrácia (ATV)
Nekünk, liberálisoknak meg kell mutatni, hogy civilek nélkül nincs demokrácia, pártok nélkül pedig nem lehet választást nyerni – ezt a „Gyáva népnek nincs hazája” rendezvény szervezője mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 28
13:08
Fejvesztve menekülünk bankbetétünkből (Portfolio)
Májusban már 4%-nál is kisebb kamatot fizettek a bankok egy átlagos, újonnan lekötött bankbetétre. Nem véletlen, hogy újabb százmilliárd forinttal csökkent a lakossági bankbetétek állománya egyetlen...
jún. 28
13:09
Kommersz helyett házipálinkát iszunk - nem biztos, hogy csak legálisan (Privátbankár)
A belföldi kereslet döglődik, az illegális szeszesital-piac virágzik, a Zwack eredménye csökkent, de a vártnál jobb.
jún. 28
13:15
Magyar Nagydíj: 2021-ig lehet futam a Hungaroringen (Infostart)
A július 28-án sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíj napján írják alá a mogyoródi verseny megrendezésére vonatkozó, 2017-től 2021-ig érvényes szerződést.
jún. 28
13:18
Ricciardo nyerte az esős első szabadedzést (Agroinform)
A Toro Rosso ausztrál pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
jún. 28
13:24
Randalírozók törtek be a Sándor-palotába - sokkoló képek (Alternatív Energia)
Randalírozó gárda, szélsőségesség, közhivatalok megrohamozása - így definiálja azt a kormánypárt, ha valaki alkotmányos jogával élve, csendben üldögélve tiltakozik a rezsim ellen.
jún. 28
13:24
Bizalmat és figyelmet kér Vidnyánszky (Spa Trend Online)
"A Nemzeti Színház új társulatával és a teátrum munkatársaival készen állunk arra, hogy július 1-el megnyissuk a Nemzeti Színház új korszakát" - írja közleményben Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója. Vidnyánszky érzi az előttük álló munka súlyát és felelősségét
jún. 28
13:24
Veszteséges lett a Blackberry - Zuhan az árfolyam (Portfolio)
Hatalmasat zuhant a piac előtti kereskedésben a Blackberry árfolyama, mivel a cég a vártnál lényegesen gyengébb eredményt ért el. Az elemzők arra számítottak, hogy profitot ér el a cég, ezzel szemben...
jún. 28
13:24
Még egy bank áthárítja a tranzakciós illetéket (Pénzcentrum)
Másodikként a Budapest Bank reagált a kormány adóemelésére....
jún. 28
13:26
Megint kíméletlenek voltak az arannyal (Portfolio)
Tovább püfölték tegnap este az aranyat annak ellenére, hogy a csütörtöki kereskedés jelentős részében még mindkét nemesfém piacán jó volt a hangulat. A nemesfémpiaci befektetők elsősorban továbbra is...
jún. 28
13:27
Nincs pénze tankönyvre? Kap két hét haladékot (Privátbankár)
A szokásosnál így is korábban kell fizetni a tankönyvekért, de legalább van, aki ingyen juthat hozzá a csomaghoz.
jún. 28
13:28
Több gázt vásárlunk az oroszoktól (Portfolio)
A Gazprom az év első felében tíz százalékkal növelte földgázszállításait Európába - közölte pénteken Alekszej Miller, az orosz állami gázóriás elnöke. A cég éves részvényesi közgyűlésén tartott...
jún. 28
13:30
Nonszensz a kamatjövedelmek járulékkötelessé tétele (ProfitLine)
Az MSZP nonszensznek tartja, hogy a kamatjövedelmek után hatszázalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni - mondta Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes pénteken sajtótájékoztatón.
jún. 28
13:32
Hatodik érzéket fejlesztenek ki az adóellenőrök (ProfitLine)
Az adóellenőrök olyan hatodik érzéket fejlesztenek ki magukban, amellyel ösztönösen kiszűrik az adóbevallásukban hazudozókat - állítja egy német tudós.
jún. 28
13:33
Áder János: "Elérkezett a megbocsátás és a megbékélés ideje" (Infostart)
A magyar-szerb kapcsolatok terén Áder János szerint "elérkezett először is a bocsánatkérés, a megbocsátás és utána pedig a megbékélés ideje". A köztársasági elnök az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: van még lezáratlan fejezete a szomszédos országokkal való közös történelmünknek, és reméli, hogy mindennek elérkezik az ideje.
jún. 28
13:33
Forma-1: 2021-ig lesz Magyar Nagydíj, a futam napján írják alá a szerződést (Sport365)
A július 28-án sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíj napján írják alá a mogyoródi verseny megrendezésére vonatkozó, 2017-től 2021-ig érvényes szerződést.
jún. 28
13:35
Szécsi Zoltán Kaposvárra igazolt (Sport365)
A háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán a Kaposvári Vízilabda Klubban folytatja pályafutását az egyesület vezetőinek hivatalos bejelentése szerint.
jún. 28
13:36
Megműtötték Jorge Lorenzót (Agroinform)
Bukása után megoperálták Jorge Lorenzót, a MotoGP címvédőjét, aki a Holland Nagydíj edzésén törte el a kulcscsontját.
jún. 28
13:42
Íme az első fotó Adele kisfiáról! (Blikk)
Adele (25) eddig rejtegette a lesifotósok elől nyolc hónapos kisfiát, Angelót.
jún. 28
13:42
Pucéran motorozott fogadásból - Videó (Blikk)
Anyaszült meztelenül ült motorra, majd 20 percen át száguldozott fogadásból egy 18 éves fiú.
jún. 28
13:42
A Waberer's áthárítja az e-útdíjat (Portfolio)
Július 1-től él az útdíj az autópályákon, autóutakon és főutakon, a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárműveknek kell fizetni. A Waberer's az ügyfeleinek kiküldött tájékoztatóban közölte, az...
jún. 28
13:42
ÁSZ-elnök: javítani kell a pénzügyi kultúrát (ATV)
Javítani kell Magyarországon a pénzügyi kultúrát: ahhoz, hogy az állam pénzügyei rendezettek legyenek, arra is szükség van, hogy a magyar állampolgárok tisztában legyenek pénzügyi lehetőségeikkel és korlátaikkal, pénzügyi döntéseiket a tudásukhoz igazítsák - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
jún. 28
13:44
Novemberre újraépítik a Budavári Palota falait (Portfolio)
Novemberre teljesen megújulnak a Budavári Palota keleti támfalai - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az MTI-t, tudatva, hogy pénteken megindul a munka több falszakaszon. A...
jún. 28
13:44
Szigetvári: a politikai kiegyezéshez új jobboldalra van szükség (ATV)
Az ellenségkép fenntartásával próbálja leplezni a Fidesz a rossz teljesítményét – mondta az ATV Startban Szigetvári Viktor, aki szerint ezzel magyarázható az Együtt 2014 és Bajnai Gordon elleni rágalomhadjárat.
jún. 28
13:45
Így olcsóbb a vonatjegy - 32 milliárdot törlesztettek a devizások (Privátbankár)
Olcsóbb lesz a vonatjegy, ha nem áll be a sorba a pénztárnál - bekeményít a Posta, jobban vigyáznak a titkainkra - 32 milliárd forintnyi devizahitelt törlesztett a magyar lakosság májusban - a PSZÁF pert nyert egy cég ellen - Nézze meg itt >>
jún. 28
13:47
Feladta az önkormányzat, már darabokban is eladó a húsgyár (Privátbankár)
Másodszor is meghirdették a Kapuvári Húsgyárat, de úgy tűnik, az önkormányzat már arról is lemondott, hogy a tovább működjön az üzem. Az esetleges vevő már részenként is viheti a gyárat.
jún. 28
13:54
Szécsi Zoltán Kaposváron véd tovább, Fekete Szilveszter épít új csapatot (Agroinform)
A háromszoros olimpiai bajnok kapus a Kaposvárban folytatja pályafutását az egyesület vezetőinek bejelentése szerint.
jún. 28
13:56
Az ötszörös győztes szerint meg akarják ölni a Tour de France-t (Agroinform)
Bernard Hinault nem érti, hogy miért kell 15 évvel ezelőtti doppingeseteket néhány nappal a 100. Tour előtt "előásni".
jún. 28
13:57
Előzetesben a kétéves kisfiút bántalmazó férfi (Blikk)
jún. 28
13:57
Kirabolta, majd lefejezte a barátnője apját! (Blikk)
Coventry - 7,5 millió forintot lopott a barátnője apjától egy férfi – majd lefejezte, és egy erdőben hagyta a holttestet.
jún. 28
13:58
A belga röpisek megsemmisíthetik szomszédainkat (Agroinform)
Nem sok esélyük van a szlovák röplabdázóknak a Belgium elleni Euroliga-mérkőzésen.
jún. 28
14:00
Szörnyet halt az ablaknak dőlve szexelő pár (Blikk)
Vuhan - Szörnyű tragédia történt egy fiatal párral Kínában.
jún. 28
14:00
Előzetes letartóztatásban a kétéves kisfiút bántalmazó férfi (Alternatív Energia)
A Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a férfit, aki súlyosan bántalmazta kétéves nevelt gyermekét - közölte Kovács Károly, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
jún. 28
14:00
Mától csak magunknak dolgozunk (HR Portál)
Minden évben megemlékeznek arról a napról, amikor teoretikusan nem kell többé az államnak dolgozni, ugyanis máig kitermeltük az éves adónkat - írja a Pénzcentrum.hu.
jún. 28
14:00
Útdíj-mentesség: a belüggyel és a büdzsével küzd a VM (Portfolio)
Nagy a bizonytalanság az agráriumban a szombati kormánydöntés előtt. Borítékolható az élelmiszerdrágulás...
jún. 28
14:00
Fegyverarzenál Dabason (ATV)
Összesen öt pisztolyt és 163 lőszert találtak a dabasi rendőrök egy 38 éves gyáli férfi házában.
jún. 28
14:02
Kirúgták a Békés megyei börtönigazgatót (Alternatív Energia)
Felmentették beosztásából pénteken a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vezetőjét. A börtönben egy héttel korábban egy fogvatartott elhunyt.
jún. 28
14:03
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
Az Európa Tanács keddi szavazásáról közölt cikket a Neue Zürcher Zeitung nemzetközi kiadása.
jún. 28
14:06
Videó: a Monaco -2 pontról indul az új idényben emiatt a balhé miatt (Sport365)
Mínusz két pontról kezdi majd meg a Ligue 1 2013/2014-es idényét az AS Monaco, amiért a klub szurkolói a kelleténél hevesebben ünnepelték a feljutást a piros-fehérek utolsó hazai másodosztályú meccsén.
jún. 28
14:08
Hegyikerékpáros verseny és bringafesztivál Csömörön (Sport365)
Szombaton és vasárnap hegyikerékpáros versenyt és bringafesztivált tartanak Csömörön.
jún. 28
14:12
Eladományozza a FIFA a kritizált szponzori bevételeket (Agroinform)
A Konföderációs Kupa és a jövő évi vb kritizált szponzori szerződéseinek bevételét jótékony célra ajánlja fel a FIFA.
jún. 28
14:14
Kevin Garnett és Paul Pierce Brooklynban folytatja (Agroinform)
Megvan az idei holtszezon első nagy cseréje, Bostonban lezárult egy korszak.
jún. 28
14:15
Letartóztatták a vatikáni vagyonkezelőség tagját (Blikk)
jún. 28
14:18
Így könnyű! Sokat ér nálunk a sógorok pénze (Privátbankár)
Törökország mellett idén is Magyarországon ér legtöbbet az osztrákok eurója a legnépszerűbb turisztikai célországok között - derül ki a Bank Austria elemzéséből.
jún. 28
14:18
Rajtol a Tour de dopping (Blikk)
Párizs — Jubilál a Tour de France, 1903-ban rendezték meg először a francia országúti  kerékpáros körversenyt, az idén pedig 100. alkalommal (a világháborúk miatt maradtak el viadalok) rajtolnak el szombaton a bringások az embert próbáló megméretésen.
jún. 28
14:18
Magyarországra érkezik hétfőn a NATO főtitkára (Alternatív Energia)
Magyarországra látogat hétfőn Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Keresés