A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett jelentése szerint az infláció a jegybank 3 százalékos célja alatt maradhat az MNB teljes előrejelzési horizontján, azaz a következő 8 negyedévben.
A férfiak egyetlen rémtől rettegnek: a házisárkánytól. Pedig a szörnyeteg kezelhető, sőt, legyőzhető. Ehhez persze rengeteg türelem kell. Ráadásul az asszony is tehet érte, hogy ne váljon belőle házsártos, sodrófás tűzokádó.
Kilenc nap alatt 82 sírt rongált meg a kenderesi temetőben három fiatal - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Idén már iOS rendszerre is elérhető a K&H ingyenes biztosítási mobil alkalmazása, amellyel azonnali indulással is köthető utasbiztosítás. Az alkalmazás nem csak a K&H ügyfelei számára elérhető:...
Hetvenöt éves bácsika állt a bíróság előtt. Tisztes ősz hajával, régies öltönyében olyan volt, mint egy nagypapa az unokája esküvőjén. A bíró azt kérdezte tőle: mi vitte rá, hogy egy becsületesen leélt élet és több mint ötvennégy évi házasság után baltát emelt a feleségére, és addig ütötte, amíg élet volt benne.
Öt, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független országgyűlési képviselő, valamint a párt nyolc aktivistája kezdett tüntetésbe csütörtök reggel a Sándor-palota Sikló felőli oldalánál.
Az amerikai börzék kivétel nélkül erősödéssel zártak szerdán, ami döntően annak volt köszönhető, hogy a vártnál gyengébb GDP adat került publikálásra , ez pedig megmozgatta a befektetők fantáziáját,...
Azért tüntetnek, hogy Áder János ne írja alá a földtörvényt és szólaljon meg a trafikügyben. A rendőrök mindenkit igazoltatnak a környéken. A tiltakozók napokig is maradhatnak.
Májusban a várakozásoknak megfelelően lassult az eurózóna pénzellátásának bővülése, ugyanakkor a magánszektornak nyújtott hitelezések az előzetesen vártnál nagyobb mértékű visszaesést mutattak az Európai Központi Bank ma közzétett adatai alapján.
A kick-box-világbajnok Kunkli Tivadar rátalált egy új vízisportra, a flyboardra, amitől több kék folt tarkítja a testét, mint egykor küzdősportosként. Ám lelkesedése töretlen, bajnoki címre hajt.
Hozzávalók 1 személynek: 0,6 dl natúr joghurt 0,6 dl 1,5%-os tej 7 g szárazélesztő 1 db tojás 10 dkg zabpehelyliszt 2-3 dkg light sajt 3 dkg uborka 1 db TV paprika 1 db kisebb paradicsom só olívaolaj
Elkezdődhet annak a 178 mentőautónak a beszerzése, amelynek megvásárlását európai uniós forrás teszi lehetővé az Országos Mentőszolgálat számára - közölte a szervezet az MTI-vel. A tájékoztatás...
Hozzávalók: A tortaalaphoz: tortabevonó vagy csokoládé corn flakes A krémhez: natúr joghurt porcukor vagy kristálycukor zselatin habtejszín túró vaníliás cukor A tetejére: tortazselé (színtelen vagy piros) gyümölcs tetszés szerint
A képviselők csütörtökön megszavazták Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter legújabb intézkedéscsomagját. Az intézkedések idén 100 milliárd forinttal javíthatják a költségvetés egyenlegét. Fél év...
Az Alkotás Point irodaházat a Heitman European Property Partners IV-en (HEPP IV) keresztül tavaly januárban felvásárló chicagói központú Heitman közel 2,5 millió eurót fordított a komplexum...
Megölte a hat hónapos kislányát, a párját és annak édesanyját egy férfi – még aznap rájuk gyújtotta a házat, hogy az anya hazatért a kórházból koraszülött babájukkal.
Az egyik legjobban teljesítő magánnyugdíjpénztár volt, most mégis felszámolják az Aranykort - írja a Népszabadság Online. A Pannónia biztosító hasonló üzletágának bezárását is ezen a héten jelentették be.
Az idei évi átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését 0,5%-ponttal 2,1%-ra csökkentette, ezzel párhuzamosan viszont a jövő évi előrejelzését 0,4%-ponttal 3,2%-ra emelte a ma teljes terjedelmében...
Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal az idei költségvetési ötödik módosítását, amely alapján az állam garanciát vállal egyes, a kis- és közepes vállalkozások által lehívható, a használatarányos útdíj bevezetéséhez kapcsolódó kedvezményes hitelekre, és létrejön a Beruházási Alap.
Noha a Citroën C4 Picasso már megmutatta magát, a családból az igazi Picasso, a hétüléses C4 Grand Picasso még hiányzott, ám a franciák ezúttal kiköszörülték a csorbát és a minap bemutatták az egyterű nagyobbik verzióját. A gyártó nem csupán a helykínálattal, hanem modern szórakoztatórendszerrel és igényes beltérrel is kampányol.
Párbeszéd Magyarországért képviselői, valamint a párt nyolc aktivistája azt szeretnék elérni, hogy a köztársasági elnök érdemben reagáljon a követeléseikre.
A jelenlegi hitelszűke ellenére is erősödik a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, a kormány által kitűzött GDP-cél így mindenképpen tartható - írja a Bank of China (BoC) friss negyedéves...
" Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,..." Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Balaton egy igazi természeti különlegessége hazánknak, hiszen ezer árnyalata, ezer arca van. Tulajdonképpen...
Zamostny Balázs a Vasasban folytatja. A 21 éves támadó a következő szezonban az angyalföldi csapatot igyekszik feljutáshoz segíteni - írja az ujpestfc.hu.
A Stanley Kupa-döntőjében alulmaradt Boston Bruins bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést Jaromir Jagrral, a világ egyik legismertebb jégkorongosával.
A Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési ciklusának még nincs vége, van még lehetőség csökkentésre - jelentette ki Matolcsy György csütörtökön Budapesten.
Megállapodás született csütörtökön Brüsszelben az EU-intézmények között a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről - közölte José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Amilyen dögös nő lett, olyan szerény és visszahúzódó kislány volt Hien. Az énekesnőről egy gyerekkori fotó került napvilágra, amin nehéz őt elsőre megtalálni.
Az elmúlt éjszaka a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky út egyik pénzkiadó automatájából ismeretlen tettesek, eddig tisztázatlan körülmények között, több millió forintot loptak el - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-vel.