Van esély rá, hogy elkerülje a forint az euróval szembeni 300 feletti jegyzéseket a hét utolsó napján, ehhez egy kicsivel jobb piaci hangulat kell és egy kis technikai korrekció beindulása. Ma az európai pénzügyminiszterek pozitív döntést hozhatnak a magyar EDP-vel kapcsolatban, ennek kimondásával egy leszúrást láthatunk az EUR/HUF jegyzésén is. A forintpiacán jelenleg a spekulánsok uralkodnak, ez…
Kétszer is erőszakoskodott egy 14 éves kamaszlánnyal egy jegykezelő, akit keres a rendőrség. A férfi június 6-án molesztálta a lányt, akit meg akarta csókolni, és a nemi szervét is megfogta – írta a hvg.hu. A rendőrség keresi a kalauzt.
A Demokratikus Koalíció (DK) a bonyolult gazdasági nyelvről egyszerű és közérthető magyarra fordította az Európai Bizottság országspecifikus ajánlását, amelynek alapján pénteken megszűnhet az ország ellen zajló túlzottdeficit-eljárás. A párt ezt a szöveget elküldte minden kereszténydemokrata és fideszes képviselőnek - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.
Oslo – A betegség ellen nyerésre áll Karl Erik Böhn (48), de arról már lemondott, hogy a decemberi kézilabdavébén újra irányíthassa a női válogatottat.
Öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet egy iraki szavazóhelyiségben csütörtökön késő este. Nyolc ember meghalt, tízen megsebesültek – közölték a biztonsági szervek.
„Az élet értékének mércéje az, hogy hányszor lett lelkünk igazán izgatott.” Bár Soichiro Honda örök bölcsességét cége manapság sajnos csak mérsékelten szolgálja ki, szerencsére több olyan modell akad a piacon, melynek használata lelkünket ikarusi magasságokba emeli. Nem kell ehhez luxusprémium, földhözragadtabb összegekért is miénk lehet a vezetés teljes élménye. Például egy Mazda MX-5-tel. Vagy…
Az Európa legaktuálisabb városi és helyközi szállítási igényeire teljes körű megoldást kínáló Fiat Scudo az évek során tekintélyes piaci sikernek örvendett. A jármű áru- és személyszállító kivitelében egyaránt kiemelkedő képességeivel szerzett magának híveket. Utóbbi változatában üzleti célú (taxi, transzfer szolgálatok, fogyatékossággal élők szállítása) és magán (család, sportcsapat, közösségi)…
Egyelőre nem kérvényezte Magyarországnál a kassai kerületi bíróság Csatáry László kiadatását, a lehetséges további lépésekről azon a július 19-ére kitűzött ülésén határozhat a bíróság, amelyen az érintettre kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés letöltésének módjáról hoznak majd döntést - közölte az MTI-vel Marcela Gálová, a kassai kerületi bíróság szóvivője pénteken.
Kerítéskiállítás, babakészítés, piac, népdalok, kerámia, jóga, filozófia és a Koktél hindi nyelven - ezek várják az érdeklődőket a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban és a Ráth György Múzeumban.
Elkészült a fuvarozók elektronikus útdíj megfizetéséhez kapcsolódó hitelkonstrukciója - jelentette be Szathmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az érintett szervezetekkel közös sajtótájékoztatóján.
A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke; a párt a közszolgálati tv és rádió bezárása miatti tiltakozásul távozhat a koalícióból.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott leukémiával kezelt szövetségi kapitánya nem lát esélyt arra, hogy ő irányítsa a csapatot a decemberi, szerbiai világbajnokságon.
Két hetet kell dolgoznia egy rosszul fizetett magyar munkavállalónak, hogy vezérigazgatója egyórányi bérét kitermelje. A román munkásnak harminc napot, a norvégnak viszont csak kettőt kell melóznia.
Horn Gyula volt miniszterelnökre emlékeztek a Parlamentben pénteken napirend előtt. Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: Horn Gyula a rendszerváltozás előtt és után is meghatározó szocialista politikus volt. Az Országgyűlésben a volt kormányfő gyászszalagos képe mellé virágcsokrot helyeztek el.
A háborús bűntettel vádolt férfi ellen egy 1948-as népbírósági döntés alapján életfogytig tartó szabadságvesztés büntetési tétel van érvényben Szlovákiában.
A Magyar Posta járműflottájának egyik jelentős "oszlopa" a Fiat Scudo, melyek a munkatársak szállításában vállalnak szerepet. Az áru- és személyszállító kivitelében egyaránt jó tulajdonságaival...
Az ország egyes részein meghosszabbítja a hőségriasztást az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) péntek délelőtt....
Egy WikiLeaks-hez tartozó izlandi üzletember bejelentette: egy magángép készen áll arra, hogy a titkos kormányzati anyagokat kiszivárogtató Edward Snowdent Hongkongból Izlandra szállítsa – közölte honlapján a titkos katonai anyagokat és diplomáciai táviratokat nyilvánosságra hozó WikiLeaks.
Az OTP 2013. június 20-án 24 119 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP...
A tervekkel ellentétben nem név szerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az új földtörvényt, miközben a Jobbik-frakció tagjai az elnöki pulpituson állva azt skandálták: "hazaárulók!" A Jobbik frakció tagjait kizárták a parlament pénteki határozathozatalairól.
Kizárta a parlament pénteki határozathozatalairól a Jobbik frakció tagjait az Országgyűlés, miután az ellenzéki képviselőcsoport képviselői az elnöki emelvényre felvonulva tiltakoznak is az új földtörvény elfogadása ellen.
A Coach Inc. ruházati termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik szinte az egész világon. Jelenleg éppen Kínában terjeszkedik agresszívan, valamint egy új szegmensben, a cipő értékesítésben akarja felvenni versenyt a szektortársakkal.
A kormány a fuvarozókkal 2013. június 3-án kötött megállapodás alapján segíti a 2013. július 1-től útdíj fizetésre kötelezett közúti szállítmányozókat - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A jószágot nem sokkal a születése után állatkínzók csonkították meg. A bárány fülét ollóval levágták, nem tudni miért. A Nelson névre keresztelt növendék helyi hírességgé vált, aminek szüksége van sapkára, különben napszúrást kaphat.
A női párbajtőrözők után a Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gémesi Csanád, Gáll Csaba összeállítású magyar férfi kardcsapat is bejutott az elődöntőbe a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.
Elmaradt a földtörvényről tervezett név szerinti szavazás, mivel a Jobbik frakciója testületileg elfoglalta az elnöki pulpitust. Az ülést elnöklő Latorcai János lejutott, a házvezetés hatásköre, hogy eldöntse, a parlamenti őrséggel dózeroltatja-e el a renitenseket.
A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke; a párt a közszolgálati tv és rádió bezárása miatti tiltakozásul távozhat a koalícióból...