Az ÉTV Érd - mint annak a bajnokságnak a harmadik helyezettje, amelyben a címvédő szerepel - indulhat a női Bajnokok Ligája 2013/2014-es szezonjának második selejtezőkörében.
Kávéba kevert nyugtatóval akarta elkábítani falubelijét egy ecsédi nő. A lopást végül a Rivotrillal dúsított kotyvalék nélkül is végre tudta hajtani. Zsákmánya egy 18 karátos aranygyűrű lett.
Megkapta a szabadkártyát, így a magyar bajnoki ezüstérmes Pick Szeged is indulhat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2013/14-es idényének selejtezőjében. A Tisza-partiak pályáznak az augusztus 31-én és szeptember 1-jén esedékes kvalifikációs torna megrendezésére.
Ebben a bejegyzésben megtanulhatod azokat a jeleket, amelyekre figyelned kell, hogy egy esetleges súlyos állapotot felismerj kisbabádnál. Nem azt jelentik, hogy minden esetben baj van, de figyelj oda, és bármelyiket észleled, kérd a nővérek segítségét a kórházban, otthon pedig az orvosotokét, védőnőtökét.
Amikor a rendőrök kiérkeztek, a férfi meztelenül rohangált az udvaron és üvöltözött. Előtte kétszer is megpróbálta megerőszakolni a feleségét, majd megölt egy bárányt, hogy „férfiasságát bizonyítsa”.
A szerda esti és csütörtöki egész napos pánik után megnyugodtak a befektetők. Délután megérkezett a vártnak megfelelő pozitív döntés a túlzottdeficit-eljárás ügyében, erre nem reagált érdemben a...
Az európai uniós HIV/AIDS-megelőző programokra való pályázathoz szükséges önerőt nem tervezték be az egészségügyi költségvetésbe, de a prevenciót végző civil szervezetek számára van pályázható forrás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága csütörtökön az MTI megkeresésére.