A Pápa 1-1-es döntetlent ért el vasárnap a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában, s így bennmaradt az élvonalban, mivel a Siófok kikapott az Újpesttől.
Gyilkosságban való bűnrészesség gyanújával egy moszkvai bíróság döntésére letartóztatták Mahacskala polgármesterét, az észak-kaukázusi köztársaság fővárosának vezetősége azonban kiállt a politikus mellett.
A jövő hét is felhősen, esősen indul, de fokozatosan melegszik is az idő, hétvégén már 27 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
BUDAPEST - Családalapításon töri a fejét Dér Heni (26)! A Sugarloaf énekesnőjének a teljes boldogsághoz már csak egy kisbaba hiányzik, ugyanis karrierjében kiteljesedett, és a párkapcsolata is a lehető legjobban alakul.
1998-ban az Újpest a Diósgyőr gárdáját fogadta egy igen feszült találkozón, ahol Nagy Sándor, a DVTK labdarúgója jóformán kettétörte Véber György karrierjét.
Meissenheim - Egyelőre nem tudni, hogy milyen sérüléseket szenvedett az a sofőr, aki autójával furcsa módon éppen egy ház falába fúródott, és benézett az abban lakó család nappalijába.
London - Iszlám vallásra áttért egykori ír bevándorló akarta megölni Harry herceget (28), alig pár nappal azután, hogy egy nigériai férfi halálra késelt egy katonát Woolwichban – számolt be a brit Daily Mail a nagy visszhangot kiváltó hírről.
Politikai indíttatásúnak nevezete újságírói kérdésre Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár a pedagógus és civil szervezetek vasárnapi tüntetését egy sajtótájékoztatón Zircen vasárnap délután.
Újabb birtokot vásárolt a székelyföldi Zalánpatakon (Valea Zalanului) Károly herceg, brit trónörökös - közölte a Mediafax hírügynökséggel Kasléder József, a Zalánpatakot is magába foglaló Málnás község polgármestere.
Újabb birtokot vásárolt a székelyföldi Zalánpatakon (Valea Zalanului) Károly herceg, brit trónörökös - közölte a Mediafax hírügynökséggel Kasléder József, a Zalánpatakot is magába foglaló Málnás község polgármestere.
Ankara - Több mint ezer embert vett őrizetbe a török rendőrség a pénteken kitört utcai tüntetések, zavargások résztvevői közül, amelyek az ország több városára is átterjedtek.
Öltözködési, higiéniai és sminkelési tanácsokkal látja el a nyári hőségre az irodai dolgozókat a japán kormány a hétvégén indult kampány keretein belül, amelyre azért van szükség, mert a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset hatásai miatt a következő hónapokban is takarékon működnek majd a légkondicionálók a szigetországban.
A Lech Poznan a záró fordulóban hazai pályán 2-0-ra verte a Korona Kielce gárdáját, többek között a magyar légiós hatalmas góljával. A Poznan a második helyen zárta a bajnokságot, indulhat az EL-ben.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az alapszakasz-győztes Alba Fehérvár 75-66-ra legyőzte a címvédő Szolnoki Olaj csapatát vasárnap a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik, utolsó találkozóján, ezzel 3-2-re megnyerte a finálét, és fennállásának negyedik aranyérmét szerezte meg.
Los Angeles- Meg Ryan (51) tisztában van vele: plasztikai műtétjei előtt sokkal szebb volt. A bájos arcvonásokkal megáldott színésznőről már nemegyszer jelentek meg sokkoló fotók; az még hagyján, hogy arcizmait ráncolni sem tudja, ami igencsak megnehezíti a munkáját, de szinte elcsúnyították őt az évek alatt.
A Lombard Pápa kapusa szemmel láthatóan boldogan nyilatkozott a diósgyőri mérkőzés után, mivel csapata bennmaradt az élvonalban. A hálóőr készült is az interjúra, érdekes üzenettel nyitotta a beszélgetést.
Az idei év első negyedévében 40 százalékkal csökkent a csődeljárás alatt álló E-Star árbevétele az egy évvel korábbihoz képest, adózott nyeresége viszont 1,49 millió eurót tett ki a tavaly ilyenkori 2,38 milliós veszteség után - tette közzé a BÉT honlapján az Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. A bevétel drasztikus visszesése elsősorban a cég magyar és román piacán történt projektbezárások,…
A köznevelési törvény ellen tiltakozott több pedagógus- és civil szervezet a fővárosban. Harmadfokúra emelik holnap az árvízvédelmi készültséget a Duna felső szakaszán. Tarthatónak nevezte a 4-es metró 2014-es átadását a DBR Metró Projekt Igazgatóság. A nap legfontosabb hírei június 2-án.
Az alapszakasz-győztes Alba Fehérvár legyőzte a címvédő Szolnoki Olaj csapatát vasárnap a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik, utolsó találkozóján, ezzel 3-2-re megnyerte a finálét, és fennállásának negyedik aranyérmét szerezte meg.
Németországban elvégezték az első népszámlálást az 1990-es újraegyesítés óta, a vizsgálat szerint 1,5 millióval kevesebben laknak az országban, mint ahogy a szakértők eddig gondolták. Főleg a...
Nem könnyű a nőkkel szót érteni – sem a hálószobában, sem azon kívül. Őket ugyanis gyerekkoruk óta arra nevelik, hogy ne adják ki teljesen magukat, maradjanak titokzatosak és megközelíthetetlenek. Sok nő ezért felnőttként sem tudja (vagy nem is akarja) kimondani, mire vágyik pontosan egy kapcsolatban. Néhányan az elutasítástól félnek, mások zárkózottak és vannak olyanok is, akik az őszinteség…
A szíriai válság rendezése, a vízummentesség és az energetikai együttműködés lesz a középpontban a hétfőn kezdődő kétnapos Oroszország-EU csúcstalálkozón.
A scájci Roger Federer hátrányból felállva győzött a hazai közönség előtt szereplő, 15. helyen rangsorolt francia Gilles Simon ellen a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
Az USA fogadta Németországot felkészülési mérkőzésen. Az első félidő 17. percében már kettő volt a hazaiak előnye. A második gólnál a Mönchengladbach kapusa, Marc-André ter Stegen egyszerűen hagyta begurulni a labdát a saját kapujába.