Legalább 120 új szálloda nyitását tervezi a Hilton hotelóriás Kínában a következő három-négy év során - idézi a kínai média a vállalat ázsiai, csendes-óceáni térségért felelős vezérigazgatóját.
Új üzemet épít Magyarországon a német ZF Lenksysteme GmbH autóipari beszállító vállalat. A tervek szerint a beruházás első szakasza 2014-ben kerül átadásra. Mivel a magyarországi leányvállalat, a...
Szakaszosan megnyitják a pesti alsó rakpartot. A Lánchíd - Közraktár utca közötti és a Dráva utca - Jászai Mari tér közötti szakaszon hétfő este 10 órától lehet közlekedni - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-t.
Párbeszédre szólítja fel a törökországi tiltakozásokkal kapcsolatban a szemben álló feleket Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács norvég főtitkára abban a közleményben, amelyet hétfőn adott ki a szervezet sajtószolgálata.
Varga Mihály most bejelentett második intézkedéscsomagja már a hetedik olyan intézkedéssorozat a kormány részéről, ami befolyásolja a 2013-as költségvetés pozícióját. Első gyorsszámításaink szerint...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI megkeresésére.
Nem sikerült áttörést elérnie a brit és az ecuadori diplomácia vezetőinek a WikiLeaks-alapító Julian Assange ügyében, aki közel egy éve menekült Quito londoni nagykövetségére, hogy elkerülje svédországi kiadatását - derült ki hétfőn a brit külügyminisztérium közleményéből.
Az 1953. június 17-i népfelkelés az NDK bukását jelentette, mert kiderült, hogy a rendszert csak erőszakkal és elnyomással lehet fenntartani - mondta Angela Merkel hétfőn Berlinben a népfelkelés 60. évfordulójára rendezett ünnepségen.
Pintér Sándor belügyminiszter áttanulmányozás és személyes beszámoltatás után elfogadta az Országos Rendőr-főkapitányság tényfeltáró bizottságának az izsáki rendőri intézkedés közben történt halálesettel kapcsolatban indított vizsgálatról szóló jelentését. A belügyminiszter további személyi változásokat nem tart indokoltnak - közölte a Belügyminisztérium.
Sztrájk meghirdetésére adott felhatalmazást a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) hétfői rendkívüli küldöttgyűlése, amennyiben a július 6-i vasutasnapig nem történik érdemi előrelépés a bérmegállapodásban - közölte az VASZ hétfőn az MTI-vel.
Roszen Plevneliev bolgár államfő hétfőn a parlamenti pártoknak azt javasolta, hogy június 20-án, a nemzetbiztonsági konzultatív tanács keretében együttesen vitassák meg a politikai válság megoldásának tervét.
Szépen indult a forint számára a vakációs hét, az euróval szembeni jegyzések a 290-es szint alá is benéztek. Varga Mihály bejelentései kis időre viszont megingatták a jó hangulatot. A nemzetgazdasági...
Pótlólagos intézkedéseket jelentett be a kormány annak érdekében, hogy az ország ne essen vissza a túlzott deficit eljárás alá, miután kikerültünk, miként az más országokkal, például Máltával történt. Az intézkedések között van a többek között a tranzakciós illeték és a távközlési adó emelése is....
Babos Tímea Mandy Minellával az oldalán vereséget szenvedett a Monica Niculescu, Klara Zakopalova román, cseh kettőstől a 690 ezer dollár összdíjazású eastbourne-i tenisztorna párosversenyének első fordulójában.
A streetstyle képek készítőitől sokat inspirálódhatunk. Ezúttal 10 szettet választottunk, ami visszaadja a nyári trendek sokszínűségét, és frissességét. Lesd el Te is a divattippeket, amiket a fotókon szereplő lányok ihlettek.
Az építőipari rezsióradíj az idén 2383 forint lesz, ebből 655 forint az alapbér, az irányítási költségek 445, a közterhek pedig 285 forintot tesznek ki - az erről szóló belügyminiszteri rendelet tervezete megjelent a kormány honlapján.
Nem egész félóra alatt kész! Előkészítési idő: 15 perc Elkészítési idő: 6 perc Hozzávalók (8 személyre): • 25 deka jó érett cheddar sajt • 4 szem kemény paradicsom • 1 cső zöld vagy piros csili • 1 csokor friss korianderlevél • 8 tortillalap • só • bors • olaj 1. A megreszelt sajtot, a meghámozott és durván összevágott paradicsomot, a kimagozott és finomra aprított csilit és a…
Káté Gyula, a magyar válogatott korábbi 31 éves erőssége a tavalyi londoni olimpia után vonult vissza, de mivel az APB nevű félprofi bokszszervezet lehetőséget kínált a számára, úgy döntött, visszatér.
Az építőipari rezsióradíj az idén 2 383 forint lesz, ebből 655 forint az alapbér, az irányítási költségek 445, a közterhek pedig 285 forintot tesznek ki....
A nyugat-európai piacokon optimista hangulatban telt a délután, sőt az amerikai társaik is jól teljesítettek. Bár a júniusi New York-i Fed index értéke jobb lett a vártnál, erősítheti azokat az...
A török kormány hétfőn bejelentette, hogy akár a hadsereget is kész bevetni, hogy felszámolja a kormány politikája ellen tiltakozó tüntetők demonstrációit, melyekhez immár szakszervezetek is csatlakoztak. Az atv.hu-nak egy tüntető elmondta: a kormányfő diszkriminatív hangneme egyáltalán nem segíti elő a helyzet rendezését.
Senki nem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett, amikor Ormándlakon, egy ipari létesítményben tömény sósav szivárgott ki - közölte honlapján hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A kapatos férfi a felette lévő lakás erkélyéről akart bejutni a lakásába. A mutatvány közben a mélybe zuhant, de esését felfogta egy alacsonyabb épület tetőzete.
A ma bejelentett költségvetési kiigazítási csomag erősíti a gyanút, hogy a költségvetés - a tavalyi példás fegyelem ellenére - folyamatos kihívásokkal küzd. Ezúttal már közvetlenül a lakosság...
Pintér Sándor belügyminiszter áttanulmányozás és személyes beszámoltatás után elfogadta az Országos Rendőr-főkapitányság tényfeltáró bizottságának az izsáki rendőri intézkedés közben történt halálesettel kapcsolatban indított vizsgálatról szóló jelentését. A belügyminiszter további személyi változásokat nem tart indokoltnak - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Szabadkereskedelmi tárgyalásokat kezd az Európai Unió az Egyesült Államokkal - közölte David Cameron brit miniszterelnök a nyolc vezető ipari hatalom (G8) észak-írországi csúcstalálkozójának első, hétfői munkanapján.