Rédli András egy tussal kikapott a francia Ulrich Robieri elleni negyedöntőben, s ezzel hetedik lett a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a Zágrábban zajló vívó Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján.
Kiáll az euró mellett és elutasítja a visszatérést a márkához a német Baloldal az őszi parlamenti választásra készített programjában, amelyet a vasárnap véget ért pártkongresszuson fogadtak el.
Liverpool — Elsüllyedt a kikötőben a liverpooli turisták kedvence, a Sárga Kacsahajó. A város új idegenforgalmi attrakciója, amelyet tavaly a királynő is kipróbált, 31 utassal, köztük három gyermekkel a fedélzetén tűnt el a habokban alig négy perc alatt.
Gyurcsány Ferenc a baloldali erők összefogását sürgette a jövő évi választás előtt, a kormány leváltására vasárnap Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori rózsadombi házánál a Demokratikus Koalíció (DK) rendezvényén. A hozzávetőleg 300-400 fős tömeg Nagy Imrének az 1958 e napján történt kivégzésére emlékezve gyűlt össze.
"Nagyon nagy különbségek" vannak a szíriai fejleményekről Nagy-Britannia és Oroszország által kialakított álláspontok között, sőt még annak megítélésében is, hogy kit terhel a felelősség a szíriai vérontásért - mondta az orosz elnökkel folytatott vasárnapi londoni tárgyalásai után a brit kormányfő.
A német Baloldal elismeri, hogy az euróövezetet súlyos konstrukciós hibák feszítik, de a gazdasági válságot szerintük nem az euró megszüntetésével kell kezelni.
Pápa — Különleges utast is rejtett a minap az a katonai gép, amely a missziójuk befejeztével hazatérő 112 magyar katonát szállította haza Afganisztánból.
Budapest — Kollégáit hívta segítségül lakásfelújításához Kocsis Dénes. Az Operett Színház ifjú színésze ugyanis nemrégiben vásárolt egy új otthont, ami teljes felújítást igényel, amelyből pedig édesapja mellett, Gömöri András Máté és Brasch Bence is kiveszi a részét.
Története során először esett ki az argentin élvonalból az Independiente együttese. A San Lorenzo ellen 1-0-ra elvesztett meccs végén a szurkolók sírva éltették kedvenc csapatukat.
A Montenegrótól elszenvedett szombati vereség után vasárnap a spanyoloktól is kikapott a magyar férfi röplabda-válogatott az Euroliga-sorozat első, kecskeméti állomásán.
London — Hiába a plágiumvád, 1,2 millió fontos, vagyis 400 millió forintos szerződést kapott a kaszinók fővárosában, Las Vegasban az Attraction. A kellemetlenség így érthetően ma már csak történelem számukra, és nem igazán foglalkoznak azokkal, akik ellenük fordultak.
Befejezi edzői pályafutását Jupp Heynckes. A Bayern München korábbi trénere, aki páratlan hármas sikerrel, a német bajnokság és a kupa, valamint a Bajnokok Ligája megnyerésével búcsúzott a kispadtól, a Der Spiegel című hírmagazin legfrissebb számában megjelent interjújában kijelentette, hogy a jövőben nem kíván edzőként dolgozni.
Kiáll az euró mellett és elutasítja a visszatérést a márkához a német Baloldal az őszi parlamenti választásra készített programjában, amelyet a vasárnap véget ért pártkongresszuson fogadtak el.
Budapest — Kollégáit hívta segítségül lakásfelújításához Kocsis Dénes. Az Operett Színház ifjú színésze ugyanis nemrégiben vásárolt egy új otthont, ami teljes felújítást igényel, amelyből pedig édesapja mellett, Gömöri András Máté és Brasch Bence is kiveszi a részét.
Pályafutása hatodik WTA-tenisztornáját nyerte meg a szlovák Daniela Hantuchova, aki a 235 ezer dollár összdíjazású birminghami női füves pályás viadal vasárnapi döntőjében legyőzte a 16 éves horvát Donna Vekicet.
Balatonszepezden tölti a nyarat, onnan jár fellépésekre Kern András, aki június elején fejezte be idei évadját a Vígszínházban. A színész-rendező új filmforgatókönyvön is dolgozik, és lelkiismeretesen tartja magát az egészséges életmódhoz, amit tavaly diagnosztizált gyomorfekélye miatt írtak elő az orvosok.
Finoman szólva sem egy szégyenlős fajta Nereida Gallardo, Cristiano Ronaldo korábbi barátnője, aki mallorcai nyaralásán terhesen is minden zokszó nélkül ledobta a bikinifelsőjét és ezt Twitter-oldalán világgá is kürtölte fotókkal illusztrálva.
LOS ANGELES — Új, a pornóiparból jól ismert szerelmével utazott az Egyesült Államokba a nyuszis magazin borítóján korábban szereplő, A címlaplányból is ismert Amina Malakona (26).