Megegyezett egymással a Real Madrid és a Borussia Dortmund vezetősége, azonban a megállapodás ellenére Robert Lewandowski nem hajlandó aláírni madridi szerződését.
Petr Necas cseh miniszterelnök a parlamentben is közölte pénteken, hogy nem kíván lemondani tisztségéről. Milos Zeman köztársasági elnök délután találkozott Necas kormányfővel és Bohuslav Sobotkával, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökével is.
A BÉT vezérigazgatója az árupiaci igények alapján az Áru Szekció szabad szakaszának kereskedési idejét egy órával meghosszabbítja. A 2013 július 1-jétől hatályos módosítással a befektetők immár 12:55...
A nemzetközi börzéken tapasztalható pozitív befektetői hangulatnak köszönhetően az európai tőzsdéken is erősödés kezdődött pénteken. A déli órákban viszont rövid időre alábbhagyott a kezdeti lendület...
A SZÉP-kártyával történő vásárlás ellenértékét a banki átutaláshoz hasonló gyorsasággal kaphassák meg a kártyát elfogadó vállalkozók - ezt kezdeményezi a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) a Világgazdaság írása szerint.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a maga nemében Európában is páratlan jogintézményt hoztak létre Magyarországon azzal, hogy a bíróságok egyfajta szolgáltatásként mediációt, vagyis a felek közötti közvetítést is tudnak nyújtani. Handó Tünde erről pénteken Kőszegen, a Mediációs panoráma elnevezésű kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján beszélt.
Az Országgyűlés megszavazta a Stabilitás Megtakarítási Számla létrehozását - az elmúlt években 17 százalékra emelkedett a relatív szegénységben élők aránya - áprilisban felpörgött a magyar ipar - tovább száguld a forint újra 290 közelében az euró - Nézze meg itt >>
A kelet-közép-európai országokon végigvonuló árvíz jóval kevesebb kárt okozott az érintett országokban, mint a 2002. évi, hasonló mértékű áradás - állítják az osztrák Erste bankcsoport elemzői.
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely többek között módosítja a Munka Törvénykönyve távolléti díj számítását. Ennek értelmében távollét (például szabadság) esetén a munkabér nem változik a munkanapok számától és a távollét időtartamától függően. Az új szabályozás 2013. augusztus 1. napján lép hatályba és visszamenőleg nem hatályos, azaz először a 2013. július hónapjára járó…
Július 1-jétől új kategóriarendszert vezet be a Budapesti Értéktőzsde a börzén jegyzett vállalatok részvényeinek besorolására. A cégek Prémium és Standard kategóriában szerepelhetnek majd attól...
Egyelőre nincs szó arról, hogy Moszkva Sz-300-as légvédelmi rendszereket szállítson Damaszkusznak, válaszul az amerikai elnöknek arra a döntésére, hogy az Egyesült államok növeli a szíriai fegyveres ellenzék támogatását - derült ki pénteken az orosz elnök külpolitikai tanácsadójának moszkvai tájékoztatóján.
Szeretné megszerezni magának a Swansea sikeredzőjét a PSG. A Barcelona korábbi legendája, Michael Laudrup azonban egyelőre még nem hajlandó aláírni az elé tolt kontraktust.
Az árvíz okozta mezőgazdasági károk bejelentésére legkésőbb június 24-ig van lehetőségük a gazdálkodóknak, a bejelentéseket a falugazdásznál személyesen tehetik meg az érintettek a Nébih honlapjáról is letölthető adatlap kitöltésével
Az árvíz okozta mezőgazdasági károk bejelentésére legkésőbb június 24-ig van lehetőségük a gazdálkodóknak, a bejelentéseket a falugazdásznál személyesen tehetik meg az érintettek a Nébih honlapjáról is letölthető adatlap kitöltésével - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-t.
A korábbi évek során már nagy sikert aratott az „Eni leveszi a nyakkendőt” elnevezésű energiatakarékossági kezdeményezése, melyben a Tigáz mind az 1600 dolgozója részt vesz. Azáltal, hogy az energetikai vállalat dolgozói a nyári időszakban könnyebb ruházatot választanak, hozzájárulnak a klímaberendezések környezettudatosabb és ésszerűbb használatához, a villamosenergia-felhasználás csökkentéséhez,…
Automatikusan a Magyar Pedagógus Kar tagjai lesznek az állami, önkormányzati fenntartású intézményekben oktató tanárok, miután a parlament pénteken leszavazta azt, a fideszes Pósán László által beterjesztett módosító indítványt, amely választhatóvá tette volna a pedagóguskari tagságot.
Óriási tőkekivonásra került sor a feltörekvő piacokon, a szerdán zárult hét során csak a részvényalapokból 6,5 milliárd dollárt vontak ki a befektetők. Leginkább a globálisan befektető alapoknál és...
A Demokratikus Koalíciónak, illetve a PM-nek sem a hatályos házszabályi rendelkezések, sem az Országgyűlés által elfogadandó házszabály-módosítás értelmében nincs joga a frakcióalakításra - tájékoztatta közleményében Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken az MTI-t.
Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 0,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottsági ráta az eurózónában 2013 első negyedévében az előző negyedévvel összehasonlítva és 0,2 százalékkal zsugorodott a 27 tagországból álló Európai Unióban.
Több adó-, illeték- és jövedéki szabály módosítását is elfogadták a képviselők pénteken az Országgyűlésben a távolléti díj számításával összefüggő törvényjavaslat jóváhagyásával.
Péntek délután is 290 közelében maradt az euró jegyzése. A dollár február óta nem volt ilyen olcsó. Rosszul járt, aki a hét elején vette meg az eurót a nyaraláshoz - és az is, aki kivárt az eladással. Enyhül a helyzet Törökországban, ez is jót tesz a forintnak.
Tizenhárom embert, közöttük három gyereket szállítottak kórházba a mentők pénteken azt követően, hogy klórgáz került a levegőbe a Heves megyei Demjén termálfürdőjében - közölte az intézmény médiareferense az MTI-vel.
Szombaton túlnyomóan napos időre van kilátás, de délután helyenként gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést. Az Északi-középhegység és Sopron térségében egy-egy futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Mérséklődik a légmozgás. Hajnalban 11 és 17°C között alakul a hőmérséklet, délután 27-31°C várható.
A nemzetközi börzéken tapasztalható pozitív befektetői hangulatnak köszönhetően az európai tőzsdéken is erősödés kezdődött pénteken. A déli órákban viszont rövid időre alábbhagyott a kezdeti lendület...
Tizenhárom embert, közöttük három gyereket szállítottak kórházba a mentők pénteken azt követően, hogy klórgáz került a levegőbe a Heves megyei Demjén termálfürdőjében - közölte az intézmény médiareferense az MTI-vel.
Japánban több meghatározó vállalatvezető is rendkívül szkeptikus a japán gazdaságpolitika eredményeivel kapcsolatban. Sok vállalat számára egyedül a külföld felé fordulás kecsegtet növekedési...
Jelentõsen javult csütörtök délután óta a nemzetközi befektetõi hangulat, ami segített abban, hogy a forint folytassa szárnyalását a fõbb devizákkal szemben pénteken is. Ebben az...
Csúnyán megsérült Radamel Falcao bokája, akinek a Peru elleni világbajnoki selejtezős mérkőzésen léptek oda. A Monaco legfrissebb igazolásaként bejelentett játékos azonban még így is betalálta 2-0-ra megnyert mérkőzésen.
A májusi markáns javulás után romlott júniusban az amerikai fogyasztói hangulat - derül ki a Thomson Reuters és a Michigani Egyetem közös hangulatindexéből, amelynek előzetes adatait pénteken tették közzé.
Bizonyíték van a cseh miniszterelnök, Petr Necas ellen, állítja a korrupcióellenes rendőrség. Hét ember ellen vádat emelnek, ezek között a korábbi hírek szerint magas rangú kormánytisztviselők,...
Szombattól nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok, ez elsősorban a több mint egymilliós, nyári, balatoni utasforgalmat hivatott megfelelő módon kiszolgálni. Csökkenő menetidő, KÉK HULLÁM, TEKERGŐ, KATICA, JUBILEUMI vonat, Aranyhíd Expressz, Ezüstpart Expressz, Bagolyvonat, Balaton Mix, Balatonfenyvesi kisvasút és kerékpáros túrajegy; az idei nyár vasúti közlekedése kapcsán ezekre lesz…
Benyújtotta pénteken a kormány az Országgyűlésnek a gazdasági stabilitásról szóló törvény módosítására vonatkozó, az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvényjavaslatot. A Varga Mihály...