Folyamatosan bontják a kiépített védműveket Fejér megyében, az elöntött területek fertőtlenítésére az önkormányzatok meghozták a szükséges intézkedéseket - közölte a megyei védelmi bizottság.
A Demokratikus Koalíciónak, illetve a PM-nek sem a hatályos házszabályi rendelkezések, sem az Országgyűlés által elfogadandó házszabály-módosítás értelmében nincs joga a frakcióalakításra - tájékoztatta közleményében Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken az MTI-t.
Ismeretlen borokat, pincészeteket felfedezni járnak elsősorban borfesztiválokra a magyar fogyasztók - derült ki a Borászportál.hu 14 ezres mintán elvégzett online felméréséből.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott az előkelő első kalapba került a címvédő norvégokkal, a kontinensbajnok Montenegróval, valamint Dániával együtt a decemberi szerbiai női világbajnokság szombati, belgrádi csoportsorolására.
Valamivel pesszimistább növekedési kilátásokat fogalmazott meg az IMF az amerikai gazdaságra a szokásos éves felülvizsgálat során. 2014-re lassabb növekedési ütemet vár: most 0,3 százalékponttal...
A Haza és Haladás Egyesület szerint az "Orbán-Simicska-rezsim" felhasználja a Hajdú-Bét-ügy károsultjait, megpróbálja elterelni a figyelmet a trafik- és a földügyről. A szervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében cáfolta, hogy Bajnai Gordon, a szervezet vezetője felelős volna a cég csődjéért.
Az igazságügyi együttműködésről tárgyaltak két napon át a visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia) szakminiszterei a lengyelországi Rzeszowban.
The success of flood defence efforts along the Danube demonstrates Hungary's confidence and ability to act, Prime Minister Viktor Orban said on Friday.
Tíz év után újra megrendezi Szárszói találkozóját Farkasházy Tivadar (67). Közel négyszáz embert, politikusokat és művészeket, tudósokat invitált meg a nyaralójába, de Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nem kapott meghívást.
Az ötödik helyen kiemelt, címvédő Marin Cilic két szoros játszmában legyőzte a másodikként rangsorolt Tomas Berdychet a 780 ezer euró összdíjazású londoni füves pályás tenisztorna negyeddöntőjében.
A PSZÁF 21 millió forintra bírságolta a Volksbankot, és több mint 230 millió forintot visszafizettet a bankkal az ügyfeleknek, mert a felügyelet pénteken közzétett határozata szerint a pénzintézet jogsértően terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire. A Magyarországi Volksbank Zrt. az MTI-vel közölte: teljes mértékben elkötelezett a hatályos törvények betartása iránt, és jelenleg bankjogi…
Újra negatívra fordult a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután sorra érkeztek a gyenge makroadatok a nap folyamán. Az sem segített, hogy az IMF lefelé módosította az amerikai gazdaság növekedésére...
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Újabb három gyanúsítottat fogott el a rendőrség abban a drogterjesztési ügyben, amely összefüggésbe hozható két kábítószer-fogyasztó halálával Fejér megyében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.
Az elmúlt időszak piaci árfolyamkilengései ellenére is minden bizonnyal folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusa, amelyet valószínűleg csak jóval 300 forint feletti euróárfolyam állíthatna meg - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Tíz év után újra megrendezi Szárszói találkozóját Farkasházy Tivadar (67). Közel négyszáz embert, politikusokat és művészeket, tudósokat invitált meg a nyaralójába, de Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nem kapott meghívást.
Budapest - A zene mellett idén is a divaté volt a főszerep a hazai zenetévé díjátadó gálán. Hatalmas volt a kontraszt a hölgyek és a férfiak megjelenése között, míg ugyanis a utóbbiak beérték egy egyszerű pólóval, inggel vagy zakóval, akadtak olyan hölgytársaik, akik háromszor is átöltöznek az este folyamán.
A Fidesz Gőgös Zoltán szocialista képviselő péntek délelőtti parlamenti közbekiabálásából arra következtet, hogy a baloldal korruptnak tartja a magyar gazdákat. Az érintett ellenzéki képviselő ugyanakkor az MTI-nek azt mondta, a kabinet és nem a gazdák megvesztegethetőségére célzott az Országgyűlés ülésén.
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren.
A Haza és Haladás Egyesület szerint az "Orbán-Simicska-rezsim" felhasználja a Hajdú-Bét-ügy károsultjait, megpróbálja elterelni a figyelmet a trafik- és a földügyről.
A Tesco áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kiskereskedelmi láncok toplistájának élén 2012-ben elért 709 milliárd forintos forgalmával, utána - ahogy évek óta - magyar tulajdonban lévő két lánc...
Újabb három gyanúsítottat fogott el a rendőrség abban a drogterjesztési ügyben, amely összefüggésbe hozható két kábítószer-fogyasztó halálával Fejér megyében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az újságírói oknyomozás, és annak részeként a tények iránti elkötelezettség fontosságát hangsúlyozták a szakma elismert hazai és külföldi képviselői Budapesten az Európai Regionális Televíziók Szövetsége (CIRCOM) szervezésében pénteken kezdődött kétnapos szemináriumon.
Az árvízzel összefüggő utómunkálatok miatt a hétvégén lezárják a 11-es főutat Szentendre és Visegrád között, szombaton és vasárnap reggel nyolctól este nyolc óráig az érintett szakaszra csak azok hajthatnak be, akik lakcímkártyájukkal tudják igazolni, hogy a főút mentén élnek.