2013. június 13. csütörtök

jún. 13
15:50
Az árvízkárosultaknak adja a perselypénzt az evangélikus egyház (Alternatív Energia)
Gyűjtést szervez a Magyarországi Evangélikus Egyház az árvíz károsultjainak jövő vasárnap - közölte a felekezet sajtószolgálata csütörtökön az MTI-vel.
jún. 13
15:50
A cseh államfő magához kérette a kormányfőt a rendőrségi akció miatt (hirado.hu)
Milos Zeman cseh köztársasági elnök egyelőre nem kíván kommentárt fűzni a korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciójához.
jún. 13
15:52
Valódi agykontroll: okostelefonnal irányítható csótányok (hirado.hu)
A RoboRoach névre keresztelt projekt egyszerre érdekes, tanulságos és rettentően ijesztő. Ahogy a szlogen is mondja: itt az első megvásárolható kiborg.
jún. 13
15:54
Jó évadot zár a szegedi Kövér Béla Bábszínház (hirado.hu)
Az évadban csaknem 200 saját és befogadott előadást láthatott a közönség - mondta el az évadzáró kapcsán az igazgató csütörtökön.
jún. 13
15:56
Nemzetközi műkincshamisító bandát lepleztek le (hirado.hu)
Orosz avantgárd művészek alkotásainak hamisítására szakosodott, több milliós csalásokat elkövető nemzetközi bűnbandát számolt fel a német rendőrség.
jún. 13
15:57
17,3 milliárddal újra csúcson Tiger Woods (Blikk)
New York - Visszatért a Forbes-lista csúcsára Tiger Woods (37). Az amerikai golfozó egy év szünet után ismét a világ legjobban kereső sportolója lett, a magánéletbeli botrányai után a pályán is remeklő játékos 78,1 millió dollárt (17,3 milliárd forintot) gyűjtött 2012-ben.
jún. 13
15:57
A hét végére várhatóan minden főút járható lesz Pest megyében (Infostart)
A hét végére várhatóan minden főút járható lesz Pest megyében, ahol az árvíz már nem okoz gondot, ám sok még a teendő - közölte a megyei kormánymegbízott csütörtökön Szentendrén.
jún. 13
15:57
A távolléti díj és a szabadság kiadása - mire kell figyelni? (Adózóna)
Az Országgyűlés május 27-én zárta le a Nemzetgazdasági Miniszter által előterjesztett, az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával összefüggő és egyéb célú módosítására vonatkozó törvényjavaslat (T/11208) részletes vitáját. A javaslat a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek (Mt.) a munkabérre, a távolléti díjra és a szabadságra vonatkozó rendelkezéseit módosítja. A Deloitte a…
jún. 13
15:58
A szezonalitást csökkentő fejlesztési program indult Ópusztaszeren (hirado.hu)
A szezonalitást csökkentő, a turisztikai szolgáltatásokat bővítő fejlesztési program indult egymilliárd forintból az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - közölte Kertész Péter igazgató csütörtökön a helyszínen.
jún. 13
16:00
Nem tudják honnan jött a gyümölcssűrítmény, így megy a levesbe (Privátbankár)
Mintegy 98 tonna bizonytalan eredetű gyümölcssűrítményt foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
jún. 13
16:00
Átadták az NMHH médiaértés-oktató központja, a Bűvösvölgy épületét (hirado.hu)
Lezajlott a Bűvösvölgy, vagyis a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaértés-oktató központja műszaki átadása, a következő hetekben a központ berendezései is helyükre kerülhetnek, és nyáron megkezdődhet a próbaüzem - tájékoztatta a hatóság szóvivői irodája csütörtökön az MTI-t.
jún. 13
16:02
Átadták a csillebérci Wigner Adatközpontot (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Rolf-Dieter Heuer, a CERN főigazgatója avatta fel az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet legmagasabb szintű adatközpontját csütörtök délután Csillebércen.
jún. 13
16:03
Az állatkertbe várta partnereit a Nők Lapja (Kreatív Online)
A Sanoma hetilapja szombaton tartott családi napot. Képek az eseményről.
jún. 13
16:03
"Virítsd a lóvét, Wenger!" - Fellaini menne az Arsenalba, ha kifizetnék az árát (Sport365)
Angol lapértesülések szerint az Arsenalban folytatná pályafutását Marouane Fellaini, az Everton belga sztárja. A középpályás kivásárlási ára 23 millió font, ennyit azonban Arséne Wenger nem szeretne költeni rá.
jún. 13
16:05
Fotó: a tini Gerrard sörrel a kezében pózolt (Sport365)
Ősrégi fotó került elő Steven Gerrardról, melyen a Liverpool legendája tinikorában egy üveg sörrel pózol.
jún. 13
16:06
Csalódtak az arabok Erdoganban (Metropol)
A törökországi tüntetések könyörtelen elnyomása miatt mára sokan elpártoltak Erdogan kormányfőtől.
jún. 13
16:06
Áder János bírálta az EU katasztrófavédelmi intézményeit (hirado.hu)
Bírálta az Európai Unió katasztrófavédelmi intézményeinek hatékonyságát a magyar köztársasági elnök a közép-európai országok államfőinek csütörtöki találkozóján Pozsonyban.
jún. 13
16:06
Új stratégiát fogadott el a kormány (Portfolio)
Elfogadta a kormány az évtized végéig szóló Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégiát - mondta Cséfalvay Zoltán a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára az...
jún. 13
16:06
Tesztélet, teszthalál, tesztpornó (Metropol)
Ecsettel rajzolt önportrékat, kőre festett új önarcképeket és fotókat mutat be Nagy Kriszta x-T képzőművész.
jún. 13
16:06
Aggódva lépett Bajnaihoz, és erre kérte - felvétel (ATV)
"Aggódással figyelem az elmúlt napok sajtóhíreit, amelyek szerint a baloldali együtt működés a 2014-es országgyűlési választásokra megtörni látszik" – olvasható Schmuck Andor Facebook-oldalán, aki „értékalapú szövetségkötésre” szólítja Bajnai Gordont.
jún. 13
16:08
Kiégett egy távolsági autóbusz Végegyházánál (hirado.hu)
A 15 utas közül senki nem sérült meg.
jún. 13
16:08
"Aggasztó folyamatok Magyarországon" Orbán volt a téma (ATV)
Határozottabb fellépésre szólította fel a német kancellárt Magyarországgal szemben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellár-jelöltje csütörtöki berlini sajtótájékoztatóján.
jún. 13
16:09
ÁNTSZ: stabil a járványügyi helyzet (WebBeteg)
Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén, a kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása - közölte az ÁNTSZ szerdán az MTI-vel.
jún. 13
16:09
A BorsodChem is segíti az árvíz utáni helyreállítási munkálatokat (ProfitLine)
A BorsodChem több mint 1 millió forint értékben ajánlott fel élelmiszereket és tárgyi adományokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára. Az adománnyal a dunai árvízi védekezésben és kármentésben, illetve az árhullám levonulását követő helyreállítási feladatokban résztvevők munkáját kívánja segíteni - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
jún. 13
16:10
Megugrott a használt autók iránti kereslet (hirado.hu)
Tavaly júniusban alig 13 millió hirdetésletöltést regisztrált Használtautó.hu autós szakportál.
jún. 13
16:12
Földhöz csapódott egy vitorlázórepülő - fotók súlyos a balesetről (hirado.hu)
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
jún. 13
16:14
Heves vihar vonul át az Egyesült Államokon (hirado.hu)
Erős viharra figyelmeztetnek. Áramkimaradásra is számítani lehet.
jún. 13
16:15
Cséfalvay: elfogadta a kormány az innovációs stratégiát (Infostart)
Elfogadta a kormány az évtized végéig szóló Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégiát - mondta Cséfalvay Zoltán a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára az MTI-nek, csütörtökön.
jún. 13
16:15
Politikai földrengést okozhat egy razzia Csehországban (Infostart)
Politikai földrengést és kormányválságot okozhat Csehországban a korrupcióellenes rendőrség csütörtökre virradóra kezdődött, és a délutáni órákban is folytatódó akciója, amelyek során - a kiszivárgott értesülések szerint - befolyásos politikusokat, hivatalnokokat és vállalkozókat vettek őrizetbe - állítják egybehangzóan a cseh politikusok, a média és helyi megfigyelők.
jún. 13
16:18
Döntetlen az olaszok ellen Telkiben (Agroinform)
U15-ös labdarúgó-válogatottunk a szünetben még vezetett az olaszok elleni felkészülési meccsen.
jún. 13
16:20
A korábbi Real-edző Schusterrel megállapodott a Málaga - sajtóhír (Agroinform)
Németországi értesülések szerint Bernd Schuster lesz a Málaga új vezetőedzője, szerződését napokon belül aláírja.
jún. 13
16:22
Még mindig kérdéses az NHL-es sztárok szereplése (Agroinform)
Az NHL vezetője szerint egyre nagyobb a veszély, hogy kifutnak az időből, és nem tudnak megállapodni.
jún. 13
16:24
MSZP: nevezzék meg az iskolagyümölcs-mutyi felelőseit! (Alternatív Energia)
Az MSZP-s Veres János azt sürgeti, a kormányzat adjon választ arra, miért vonták vissza az iskolagyümölcs-program közbeszerzését, és nevezzék meg a felelőst.
jún. 13
16:24
Több mint 10 ezer hektáron keletkeztek árvízkárok (hirado.hu)
Az agrárminiszter az árvízkárok mielőbbi bejelentését javasolja a mezőgazdasági termelőknek.
jún. 13
16:24
Tűz volt a debreceni orvoscentrumban - senki sem sérült meg (ATV)
Tűz volt a debreceni orvoscentrum MR-laborjában csütörtök délután, senki nem sérült meg - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
jún. 13
16:26
NGM: újabb foglalkoztatási programok indulnak fiataloknak (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium két új foglalkoztatási programot indít.
jún. 13
16:27
A BorsodChem is segíti az árvíz utáni helyreállítási munkálatokat (HR Portál)
Több mint 1 millió forint értékben ajánlott fel élelmiszereket és tárgyi adományokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára a BorsodChem. Az adománnyal a dunai árvízi védekezésben és kármentésben, illetve az árhullám levonulását követő helyreállítási feladatokban résztvevők munkáját kívánja segíteni a vállalat - olvasható sajtóközleményükben.
jún. 13
16:28
Gyűjtést szervez az evangélikus egyház az árvízkárosultaknak (hirado.hu)
A jövő vasárnap a templomokban várják majd a pénzadományokat, amelyet az árvízkárosultak megsegítésére és az elhárítási munkálatok költségeire ajánlanak majd fel.
jún. 13
16:29
Megváltozott munkaképességű munkavállalók számára rendeztek állásbörzét (HR Portál)
Tizenkét kiállító több száz állásajánlata várta a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő munkavállalókat a számukra megrendezett speciális állásbörzén csütörtökön, Nyíregyházán.
jún. 13
16:30
EP: az EU-nak élenjáró szerepet kell játszania az újságírók védelmében (hirado.hu)
Az Európai Parlament megszavazta Marietje Schaake holland liberális EP-képviselő erről szóló előterjesztését.
jún. 13
16:32
Gyenge tőzsdei nyitás New Yorkban (hirado.hu)
Az előző napi veszteségek után ismét enyhe mínuszban kezdték a kereskedést a legfontosabb amerikai tőzsdeindexek.
jún. 13
16:33
Erősödött a forint (Infostart)
Erősödött a forint csütörtökön, az eurót délután fél négykor 293,80 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg szerdán délután 296,18 forinton.
jún. 13
16:34
Csaknem 100 tonna gyümölcssűrítményt foglaltak le (hirado.hu)
Mintegy 98 tonna bizonytalan eredetű gyümölcssűrítményt foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
jún. 13
16:36
8 ezer fiatalt segítenének szakmához (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium két új foglalkoztatási programot indít: az Út a szakmaválasztáshoz programban a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását támogatják, az önkormányzatokat támogatják, hogy a nyári szünetben diákokat alkalmazhassanak.
jún. 13
16:36
A szezon egyik legszürkébb teljesítményével lett a középmezőny sereghajtója a Kaposvár - évértékelő (Sport365)
A sport365.hu NB I-es évértékelő sorozatában a tizenegyedik helyen végzett Kaposvár Rákóczi 2012/2013-as szezonját elemeztük saját szempontjaink szerint.
jún. 13
16:36
A győztesek még pisilni is a trófeával mennek (Agroinform)
A Dallas tulajdonosának fotója két év után is érdekes - Marc Cuban ugyanis újra pisilni akar a Larry O'Brien Trophy-val.
jún. 13
16:38
Összekapcsolták Csillebércet a nagy svájci hadronütköztetővel (Privátbankár)
Eltávolították Simon Andrást - minden ránk eső eurócentet el fogunk költeni még a határidő lejárta előtt - a főpolgármester szerint Budapesten csak a jövőhét elején nyitják meg a rakpartokat - Nézze meg itt >>
jún. 13
16:38
A nap fotója: Ronaldinho dedikált mezt kapott C. Ronaldótól (Sport365)
Ronaldinho, az Atlético Mineiro csillaga megmutatta rajongóinak új szerzeményét, egy Cristiano Ronaldo által neki dedikált Real Madrid-mezt.
jún. 13
16:38
Órák kérdése lehet Ancelotti "szabadulása" a PSG-től (Agroinform)
Még csütörtökön hivatalosan bejelenthetik Carlo Ancelotti távozását a Paris Saint-Germaintől.
jún. 13
16:39
Imázsfilm készült a Bátor Tábornak (Kreatív Online)
Az alapítvány az Art Vader Motionnel dolgozott együtt.

Keresés