A pénzmosás ellen küzdő nemzetközi szervezet (Financial Action Task Force) globális szabályozási sztenderdeket akar bevezetni, és felülvizsgálja irányelveit, hogy bezárják a jogi kiskapukat - írja a...
A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló európai parlamenti jelentéstervezetről és a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűléséről közölt beszámolót, a Rzeczpospolita című lengyel újság a magyarországi antiszemitizmusról jelentetett meg írást, a The Daily Telegraph című brit lap a Jobbikról, míg a Financial Times című liberális lap…
Nem lesz elég az állami nyugdíj a megélhetésre - így gondolja a magyarok 72 százaléka. Hiába gondolják így, a bankszámlával rendelkező lakosság mindössze 11 százaléka tervezi, hogy a következő négy-öt évben anyagi tartalékot képez nyugdíjas éveire, írja a Pénzcentrum.
Az újraiparosítás lehet kiút a gazdasági válságból, ezért a kormány törekvése szerint a következő években az országnak jutó EU-s források 60 százalékát e célra fordítják majd - mondta Cséfalvay Zoltán csütörtökön Dunaharasztiban, az Energotest Kft. kibővített gyártócsarnokának átadásán.
A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló európai parlamenti jelentéstervezetről és a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűléséről közölt beszámolót, a Rzeczpospolita című lengyel újság a magyarországi antiszemitizmusról jelentetett meg írást, a The Daily Telegraph című brit lap a Jobbikról, míg a Financial Times című liberális lap…
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 4.000 fővel 323.000 főre csökkent a megelőző héten mért 327.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma 335.000 főre emelkedik. Ilyen alacsony szinten a kérelmek 2008. januárja óta nem volt.
Franciaországban is megjelent a tavaly felfedezett, egy korábbi pusztító kórhoz, a SARS-hoz közel álló koronavírus egy 65 éves, az Egyesült Arab Emírségekből hazatért férfibetegnél.
Az utóbbi időkben folyamatos csökkenést láthattunk az USA-ban a friss segélykérők számában. Az előző heti 324 ezres érték már akkor is 5 éves mélypontnak számított, de a ma publikált 323 ezres szint...
Több mint hat éve nem látott alacsony szintre süllyedt az elindított árverezések száma az USA-ban áprilisban - írja a Bloomberg. Az olcsó jelzáloghitelek és a növekvő lakáspiaci kereslet lehetővé...
A budapesti Világkupa-forduló női selejtezőjének két vívása között a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) vezetői, egykori versenyzők és edzők köszöntötték 60. születésnapja alkalmából Szombathelyi Tamást, a moszkvai olimpia egyéni és csapat ezüstérmesét, világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyzőt.
A magyar bankrendszer infrastruktúrája az elmúlt 5 évben alig növekedett, mivel a bankok a pénzügyi válság, a különadók és a tranzakciós illeték terhe miatt költségcsökkentő lépésekre kényszerültek....
Két éve ezen a napon vesztette életét tragikus körülmények között Wouter Weylandt belga országúti kerékpáros a Giro d'Italián. A Leopard-Trek sprintere mindössze 26 éves volt. Az alábbi videóval emlékezünk rá.
Alighanem példa nélküli a brit parlamentarizmus több száz éves történetében, hogy az uralkodó törvényalkotási programismertető beszédére egy eddig jelentéktelen szerepet játszó populista párt követelései nyomják rá a bélyegüket.
A Fidesz elnöksége arra kérte a kormányt, uniós tárgyalásai során ne engedjen a brüsszeli nyomásnak - jelentette ki az elnökség csütörtöki rendkívüli ülése után Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak.
Megvan és egészséges az a három magyar turista, akit Macedóniában eltűntnek véltek - tájékoztatta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője csütörtökön az MTI-t.
Portugáliában és Görögországban újabb csúcsokat dönget a munkanélküliség, írja a NapiGazdaság. Görögországban immár 27 százalékos volt februárban a munkanélküliségi ráta.
A vezető nyugat-európai indexek eséssel kezdték a csütörtöki kereskedést, ami elsősorban a vártnál magasabb kínai fogyasztói árindexnek volt köszönhető. Délután viszont kivárás tapasztalható mind az...
Megvan és egészséges az a három magyar turista, akit Macedóniában eltűntnek véltek - tájékoztatta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője csütörtökön az MTI-t.
A magyar bankrendszer infrastruktúrája az elmúlt 5 évben alig növekedett, mivel a bankok a pénzügyi válság, a különadók és a tranzakciós illeték terhe miatt költségcsökkentő lépésekre kényszerültek....
Megőrizte nyereségtermelő képességét a TakarékBank, ami megalapozza az ez évre tervezett további expanziót, a hitelintézet 195 millió forint adózott nyereséggel zárta a múlt évet - számolt be részvényeseinek szerdai közgyűlésén a TakarékBank Zrt. A pénzintézet a tulajdonosi fórumról csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.
Perspektívát lát Magyarországban az USA vezető bio és fair trade minősítésű szappan és kozmetikai márkája, a Dr. Bronner’s. A gyártó és a hazai importőr tervei szerint a termékek hamarosan elérhetők lesznek minden ismert hazai drogériában, egészségszaküzletben, szépségszalonban és bioboltban, beleértve a nagy külföldi láncok üzleteit is.
A kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI kérdésére.
Egy baleset miatt teljes szélességében lezárták az M0-ás autóutat Gyálnál. Az M5-ös autópályáról nem lehet felhajtani az M0-ás autóútra, kerülni a fővároson keresztül lehet - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
Az elmúlt időszakban négy esetben is elveszítette tanúját az egyre ingatagabb lábakon álló vád a BKV-perben. Két tanú orvosi igazolással mentette ki magát a héten. Egyikük stresszes, és "ágynyugalomra" van szüksége az orvosi igazolás szerint.
A kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály...
Több mint negyven ország mintegy nyolcszáz versenyzője vesz részt a pénteken kezdődő szegedi kajak-kenu Világkupán, melyen a hazai színek képviseletében 65 kajakos, illetve kenus indul - jelentették be a szervezők a csapatbemutatóval egybekötött csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatón.
Egy baleset miatt teljes szélességében lezárták az M0-ás autóutat Gyálnál. Az M5-ös autópályáról nem lehet felhajtani az M0-ás autóútra, kerülni a fővároson keresztül lehet - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
A elektromos autókat gyártó Tesla Motors tegnap zárás után tette közé első negyedéves számait, melyek hatalmas meglepetést okozva jelentősen túlszárnyalták az elemzői konszenzust. A korábbi...
Forma 1-es csúcstechnológiát is tesztelnek a léghajtású tanulmányautók viadalán május 11-én az egri Érsekkertben, ahova a magyar nevezőkön kívül számos külföldi csapat is regisztrálta saját készítésű autóját.
Már szinte mindennapossá vált, hogy történelmi csúcson zár az S&P 500 ennek ellenére érdemes óvatosan szaladni a rohanó vonat után, mert könnyen megüthetjük a bokánkat. A hurráoptimizmusban egyre...