Év végéig elkészül a 112-es számon hívható egységes segélyhívó rendszer, az ESR-112 - jelentette be Lucza Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkárságának főosztályvezetője szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.
Két világsztárral, Daniel és Henrik Sedinnel, valamint Alexander Edlerrel erősödik a svéd jégkorong-válogatott a Stockholmban és Helsinkiben zajló világbajnokság további szakaszára.
A milánói fellebbviteli bíróság szerdán megerősítette az úgynevezett Mediaset-per első fokú ítéletét, amelyben adócsalás vádjával tavaly négy évre ítélték Silvio Berlusconit.
A Bozsik Stadionban rendezik május 22-én a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét, melyben a címvédő DVSC-TEVA és a bajnokságban listavezető Győri ETO FC találkozik egymással.
Folyamatosan csökken a lakossági felhasználók gázfogyasztása. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összesített adatai szerint az egyetemes szolgáltatásban résztvevő lakossági fogyasztók tavaly 3,2 milliárd köbméter gázt használtak, 7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, míg az öt évvel korábbi fogyasztástól ez 20 százalékkal maradt el - közölte a
A texasi Kristine Noffsinger (29) három napra elutazott Missouriba, két kislányát - 8 és 10 évesek - pedig teljesen egyedül hagyta otthonukban. Ezzel szemben kutyájukat beadta egy kisállatok számára fenntartott hotelbe.
Egy idős katolikus apácát és két békeaktivistát ítéltek el. Kárt okoztak azzal, hogy betörtek az USA nukleáris védelmi rendszerének egyik telephelyére.
A tavalyi év a Ferrari történelmének legnagyobb mennyiségű eladását hozta. Az olasz márka célja azonban nem a tömegek megfogása, így legújabb interjújában a márkafőnök más utat jelölt ki a nyereségesség fokozására.
Korrekció Nyugat-Európában, esnek a tőzsdék, a BUX még tartja magát, az euróárfolyam 293 forint alatt - növelte eredményét a Richter, amely nem változtatott éves előrejelzésén - a Raiffeisen 200 dolgozót vesz fel nyíregyházi műveleti központjába, az álláslehetőségre hétfőtől lehet majd pályázni - Nézze meg itt >>
Nincsenek további eszközök a devizahitelesek megsegítésére – jelentette ki Cséfalvay Zoltán államtitkár, pedig a Hitelkárosultak Egyesületének szakértője szerint még mintegy 3-400 ezer devizahiteles várná, hogy valamilyen módon könnyítsenek a helyzetükön.
Balhéval végződött a Győr-Videoton Magyar Kupa visszavágója. A vendég játékosok a meccs után felrohantak, hogy számonkérjék a bírón a számukra kedvezőtlen ítéleteket.
A növekedési fordulat végrehajtását nevezte a magyar gazdaságpolitika legfontosabb célkitűzésének a külügyi és külgazdasági államtitkár. Szijjártó Péter azt mondta, ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, sikeresen végre kell hajtani a keleti nyitás stratégiáját.
Még csak tizenkilenc éves, ma ő az európai film felfutó ifjú csillaga. A német Saskia Rosendahl a magyar mozikban már látható Lore című film címszereplőjeként pár hónap alatt meghódította a fél világot. Az ünneplésből Budapest is kivette a részét, mert szerencsés egybeesés révén Saskia éppen Budapesten forgatott, amikor a Lore elnyerte a Titanic Hullámtörők-díját, így az ausztrál rendezőnő, Cate…
Az OTP bejelentette, hogy 2013. május 8-án 5 268 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő...
Németország és Magyarország, valamint Közép-Európa viszonyáról tart előadást csütörtök este Masát András professzor, az Andrássy Egyetem rektora a Közép-európai Kulturális Intézetben.
Hétfőtől lehet pályázni a Raiffeisen Bank nyíregyházi műveleti központjába, ahová 200 munkavállalót vesznek fel - jelentette be a pénzintézet nyírségi centrumának ügyvezető igazgatója csütörtökön.
A magyarországi Bosch csoport az előző üzleti évhez képest 17 százalékkal növelte forgalmát 2012-ben. A különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tíz leányvállalatával 594 milliárd forint forgalmat ért el, saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeit is beleértve - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
A magyarországi Bosch csoport 2012-ben a belső szállításokkal együtt az eddigi legmagasabb árbevételét - 594 milliárd forint - könyvelhette el. Az összeg 17 százalékkal nőtt 2011-hez képest.
Mostantól Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is lehet állampapírt is venni. A Magyar Államkincstár sorrendben a negyedik vidéki állampapír-forgalmazási pontját nyitotta meg.
Nagyban megnehezíti az adóhatóság dolgát az az Európai Bíróság által hozott ítélet, amely az áfavizsgálatoknál szigorúbb bizonyításra kötelezi a revíziót. Több ügy is landolt Luxembourgban, amely azt firtatta: mennyiben felelős egy társaság azért, mert a partnercége csalásban érintett, nem fizetett rendesen adót vagy nem adott bevallást. A korábbi menetrend az volt, hogy az adóhatóság a problémás…
Megdöbbentő eredményt hozott a pénzügyőrség szlovák−magyar határ menti utakon szervezett ellenőrzés-sorozata: minden negyedik, az országba belépő kamion a fehérgalléros bűnözők számára fuvarozott. Az áfacsalók az átfogó NAV-ellenőrzés következtében akár százmilliárd forintot is bukhattak havonta, a fináncok szeme előtt ugyanis nem tudták vagy nem akarták szállítmányaikat az országba hozni.
A MÁV-Gépészet Zrt. bemutatta csütörtökön a szolnoki vasúti járműgyártás első két új InterCity+ kocsiját, amelyek közül az egyik 90, a másik 60 százalékos készültségi állapotban van. Az utasok a tervek szerint az év végén találkozhatnak először a hazai gyártású, korszerű személyszállító vagonokkal.
A Fagyosszentekhez köthető népi hiedelem idén is beigazolódni látszik, ugyanis előreláthatólag péntek este hidegfront éri el nyugati határainkat, mely hullámot vetve a Kárpát-medence fölött jelentősen lelassul, így csak hétfőre hagyja el a hazánkat.
A napozás csökkenti a vérnyomást, ám nem csak melegítő hatása, hanem ultraibolya sugárzása révén is, mit több, ez utóbbi tartósabban alacsonyabban tartja az értékeket.
Napi felbontásban rendkívül jó eredményeket ért el az első negyedévben a JP Morgan és a Bank of America az értékpapír-kereskedésben, hiszen e három hónap során minden egyes nap nyereséget tudtak...
Fegyházban, illetve börtönben letöltendő, két és fél évtől négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék csütörtökön azt a kilenc sajóbábonyi romát, akit az ügyészség közösség tagja elleni - felfegyverkezve, csoportosan elkövetett - erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt meg.
Visszavonhatatlanul megkezdődött a szabadtéri sütés-főzés szezonja. Ennek jegyében az elmúlt hétvégén Salgótarjánban adtak randevút egymásnak a bográcsozás és a grillezés kedvelői.
Elsőként a német Thomas Bach jelentette be, hogy megpályázza a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztját, mivel a jelenlegi elnök, a belga Jacques Rogge szeptember 10-én távozik hivatalából.
Emelkedtek az élelmiszerárak áprilisban világszerte az előző hónaphoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének csütörtökön közzétett elemzése szerint. Ennek oka elsősorban a tejtermékek árnövekedése volt.
Látványosan erősödött a forint az elmúlt napokban, de vajon megmarad-e a "szégyenpadon" összeszedett előny, miközben a kamatprémium egyre olvad? Érdemes-e most váltani eurót a nyaralás előtt vagy majd vakáció alatt is matolcsyzhatunk egyet-kettőt?