Nem rendítették meg Barack Obama elnök országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került, illetve újból felmelegített botrányok, de az amerikaiak nagyon komolyan veszik azokat - derült ki a CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet vasárnap nyilvánosságra hozott adataiból.
A héten többfelé várható eső és a hőmérséklet is visszaesik: néhol 20 fok alatt maradnak a maximumok, szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
Az amerikai válogatott szerezte meg a bronzérmet a finn-svéd közös rendezésű jégkorong vb-n, mivel vasárnap, a harmadik helyért rendezett mérkőzésen szétlövésben legyőzte a finn együttest Stockholmban.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egy manchesteri étteremben nem szolgálták ki a 17 éves agysérült gyereket, mert össze kellett volna passzírozni a tésztát. A személyzet higiéniai okokra hivatkozott.
A Budapest Honvéd kétgólos győzelmet aratott a tartalékosan felálló, friss bajnok Győr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Az NB I-es tagságát nyugati bajnokként egy hete bebiztosító Puskás Akadémia elszenvedte első vereségét a jelenlegi idényben: a felcsúti csapat 2-1-re kapott ki vasárnap a BKV Előre vendégeként a labdarúgó NB II 27. fordulójában.
A Zenit az orosz bajnokságban a Volga csapatát fogadta, mikor a hosszabbításban az orosz válogatott a hálóba talált. Ünneplésként többször is bemutatott a hazai közönségnek, amiért piros lapot kapott.
A gyomorrák kialakulásának négy mechanizmusát azonosították a Szingapúri Génkutatási Intézet (GIS) tudósai, akik eredményeiket a Genome Biology című folyóiratban ismertették.
A kiesés ellen küzdő Real Zaragoza egy utolsó pillanatokban kapott góllal vereséget szenvedett a vendég Athletic Bilbaótól a Primera División 36. fordulójának harmadik vasárnapi mérkőzésén.
A Premier League utolsó fordulójában az Arsenal győzelme azt jelentette, hogy a Tottenham nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Volt egy pillanat a Tottenham mérkőzésén, amikor azt hitték a Tottenham szurkolói, hogy egyenlítettek a a Szarkák az Ágyúsok ellen.
Izrael nem hagyja, hogy a szíriai fegyverraktárakból korszerű fegyverek kerüljenek a libanoni Hezbollah síita szervezethez és terroristákhoz, az ország továbbra is ezt az irányvonalat követi - jelentette ki a vasárnapi kormányülésen Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.