A német-ghánai származású karmester, Eötvös Péter volt tanítványa, Kevin John Edusei lesz a 2014-2015-ös évadtól a Müncheni Szimfonikus Zenekar vezető karmestere.
Stratégiai partnerként csatlakozott a Magyar Posta ahhoz a szándéknyilatkozathoz, amelyet az FHB Jelzálogbank írt alá a Díjbeszedő Holding (DBH) 76 százalékot meghaladó tulajdoni hányadot képviselő részvényeseivel egy hosszú távú exkluzív stratégiai együttműködésről, illetve a díjbeszedő tulajdonosváltásáról - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-t.
A selejtezőben érdekelt három magyar közül egyedül Kosiba Dániel jutott fel a férfi egyes 128-as főtáblájára a jövő hétfőig tartó párizsi asztalitenisz-világbajnokságon, amelyen egyes és páros számokban osztanak érmeket.
Szörnyű tragédia történt az Egyesült Államokban. Az oregoni egyetem 21 éves teniszreménysége, Alex Rovello halálos balesetet szenvedett egy tóba ugorva.
A 68 éves énekes bevallotta, hogy szteroidok szedésével próbálta rendben tartani hangszálait, és teljesen függővé vált a szertől, pedig mellékhatásai elég kínosak.
Felvonulással, kulturális és gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepséget a pünkösdi hétvégén, május 17. és 20. között Siófokon. Az önkormányzat közlése szerint a jubileumi, 120. szezon négynapos rendezvénysorozata minden korábbinál színesebbnek ígérkezik.
Budapesten is bemutatkozott a Nógrád megyei Zenthe Ferenc Színház: a tavaly alakult salgótarjáni társulat Albert Camus Félreértés című művével vendégszerepelt kedden a Thália Színházban.
Az adóztatás, a bankszanálás, valamint az Európai Unió idei költségvetésének kérdésében konkrét haladást sikerült elérni az Európai Unió pénzügyminisztereinek keddi tanácskozásán - jelentette ki a...
Elég félelmetes, hogy a szeptember elsején felálló Pedagógus Kar egy etikai kódexet is akar csinálni a pedagógusok számára, melyben meghatároznák és ellenőriznék is, hogy miként dolgozhat egy pedagógus – erről Galló Istvánné beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Egy szexvideó kisziárogtatása miatt tartóztatták le Gela Khvedelidze-t, a grúz belügyminiszter helyettesét. A felvétellel akarták lejáratni az egyik ismert grúz újságírót.
Az OTP Bank hitelkonstrukciót dolgozott ki a nemzeti dohányboltok üzemeltetői számára, amely iránt már több száz koncesszió nyertese érdeklődött a banknál - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
Elektronikus árverésen értékesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Megyei Adóigazgatósága azt a csaknem 174 ezer gyűrűt, amelyet nem vett át a címzettje - közölte az adóhatóság.
Magyarország - Szorosabbra akarja húzni a végrehajtók nadrágszíját a Kereszténydemokrata Néppárt: egy törvénymódosítás segítségével vissza akarják szorítani a szabálytalanságokat.
A magyar gazdaság teljesítménye valószínűleg nőtt az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz mérve, és az éves összevetésű visszaesés is jóval kisebb lehetett, mint 2012 negyedik...
Szörnyű tragédia történt az Egyesült Államokban. Az oregoni egyetem 21 éves teniszreménysége, Alex Rovello halálos balesetet szenvedett egy tóba ugorva.
Javította a görög államadósság kockázati besorolását kedden a Fitch Ratings, a görög gazdaságban zajló kiegyensúlyozódási folyamattal indokolva a döntést.
Az élcsoportban lévő magyarok mindegyike: Almási Zoltán, Balogh Csaba és Berkes Ferenc is döntetlent ért el a lengyelországi Legnicában zajló sakk Európa-bajnokság keddi, kilencedik fordulójában.
Szerda éjfélig, azaz május 15-ig adhatják le kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a következő tanévben, ősszel juthat pénzhez.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.
Moszkva nemkívánatos személynek minősített és kiutasított kedden egy amerikai diplomatát, akit azzal vádolnak, hogy kísérletet tett az orosz titkosszolgálat egyik munkatársának beszervezésére.
Felvonulással, kulturális és gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepséget a pünkösdi hétvégén, május 17. és 20. között Siófokon.
Súlyos és komoly garanciák kellenének ahhoz, hogy az állam blokkolhasson olyan külföldről üzemeltetett oldalakat, amelyeket a bíróság itthon jogszabályellenesnek ítélt – erről Dojcsák Dalma beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Véget ért a pozitív korrekció, esni kezdett az arany. Ismét látótérbe került az 1321 dolláros lokális mélypont, aminek elérésére érdemes spekulálni short pozíció nyitásával. A fundamentumok továbbra sem az arany emelkedésének irányába mutatnak és most már a technikai kép is ismét az árfolyam csökkenését vetíti előre - olvasható az Erste elemzésében.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A második mérkőzést is a címvédő Eger nyerte a Szentes ellen a női vízilabda-bajnokság döntőjében, így összesítésben 2-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.
Nem lesz könnyű teljesíteni annak a pályázatnak a feltételeit, amit most írtak ki a hoppon maradt trafikosoknak. Az ellenzéki pártok közben feljelentenek, az ombudsmanhoz fordulnak, illetve bíróságra mennek az üzleti tervek nyilvánosságra hozatala érdekében.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.
Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint Magyarországnak érdeke, hogy betartsa a maastrichti kritériumokat, és hosszabb távon be kell vezetnie az eurót.
Összeomlott egy épülő ház kedden Ruanda északkeleti részén, és gyaníthatóan mintegy száz ember a romok alatt rekedt - közölte az ország katasztrófavédelemért felelős minisztere.