Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden Szocsiban azonnali fegyvernyugvást sürgetett a Szíriában harcoló felek között.
A kedden nyilvánosságra került dokumentum szerint példák igazolják, hogy nőket azért visznek el, mert bizonyítéknak tekintik, ha óvszert találnak náluk.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi képviselőjét olvasó-riporterünk, Temesi László kapta lencsevégre, miközben éppen egy másik meghívásnak tett eleget csapatával.
PÁRIZS — Párizsban romantikázott Zoltán Erika (51) és Kátai Róbert (45). A popdíva férjét lepte meg egy franciaországi kiruccanással, amely olyan jól sikerült, hogy hamarosan újra ellátogatnak a szerelem városába.
A Thália Színház társulatát erősíti ősztől Molnár Piroska (67), a Nemzet Színésze az első évadban három előadásban kap szerepet. Nyáron a Munkaügyek című IrReality show-t forgatja tovább, de a héten még minden idejét első éves bábszínészosztálya köti le, akikkel a pénteki beszédvizsgára készül.
Készül a közösségi művelődési stratégia, amelyet ősszel szakmai egyeztetésre bocsájt a kulturális államtitkárság - közölte Halász János kultúráért felelős államtitkár Szegeden, a Magyar Népművelők Egyesülete (MNE) 30. vándorgyűlésének megnyitóján kedden.
Futóverseny miatt szombat délután lezárják a budapesti Kós Károly sétányt, a 70-es, a 75-ös és a 79-es trolibuszok módosított útvonalon járnak majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Rekordmennyiségű, 80,8 milliárd forintnyi lakossági állampapírt vásároltak az emberek áprilisban, így már összesen 1258 milliárd forintnyi állampapír van a lakosság kezében - közölte az Államadósság Kezelő Központ....
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 14,16 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el a tavaly október 1-jén kezdődött üzleti évének első felében, 20,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 14,16 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el a tavaly október 1-jén kezdődött üzleti évének első felében, 20,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága nem vette el az asztmás gyermekektől az emelt összegű családi pótlékot. Az államtitkárság az MSZP keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A hivatal egységes eljárást honosítana meg az uniós támogatásokkal kapcsolatos visszaélések és más bűncselekmények felderítésében - közölte Traian Basescu államfő.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága kedden megtartotta soros ülését. A testület súlyos büntetéssel sújtotta a vasárnapi Győri ETO-FTC rangadón lábtörést okozó Marek Strestiket.
Nem elég, hogy a 6 éves gyerek súlyos rendellenességekkel született, betegsége olyan ritka, hogy az orvosok képtelenek megmondani, mi is az. Döbbenetes adat, de évente több ezer kisbaba születik diagnosztizálhatatlan kórságban.
A gyanú szerint a két férfi - apa és fia -úgy kötöttek üzleteket, hogy később a kialkudott árnál magasabb összeget követeltek a vevőktől, akiket megfenyegettek.
Az F1-es Spanyol Nagydíj után összetűz zúdult a gumiszállító Pirellire. A csalódott Mercedes és Red Bull csapat egyenesen röhejesnek nevezte, hogy az abroncsok döntik el, ki nyeri a futamot.
Júniusban csődöt fog jelenteni Görögország egyik legnépszerűbb labdarúgócsapata, az AEK Athén, amely a következő szezonban önként a harmadik vonalban szerepel.
Legalább 94 ezer halálos áldozata van a már több mint két éve tartó szíriai konfliktusnak, de a halottak tényleges száma akár 120 ezer is lehet - közölte kedden becslésété az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
Ma publikálta a Merrill Lynch az alapkezelői felmérését, ebből kiderült, hogy az alapkezelők pesszimisták a kínai gazdaságot illetően, ezért mindent megtesznek, hogy a régióból kivonják a pénzüket,...
A forint erősödött a főbb devizákhoz képest, különösen a frankhoz és a jenhez viszonyítva kedd estére a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
A selejtezőben érdekelt három magyar közül egyedül Kosiba Dániel jutott fel a férfi egyes 128-as főtáblájára a jövő hétfőig tartó párizsi asztalitenisz-világbajnokságon, amelyen egyes és páros számokban osztanak érmeket.
A magyar gazdaság teljesítménye valószínűleg nőtt az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz mérve, és az éves összevetésű visszaesés is jóval kisebb lehetett, mint 2012 negyedik...
Az amerikai adóhivatal két egymást követő csúcsvezetőjét is tájékoztatták, hogy célzott és fokozott vizsgálat zajlik egyes konzervatív nonprofit szervezetek ellen - írták kedden vezető amerikai napilapok.
Gazdasági értelemben egyértelműen ráfizetéses az 1 és 2 eurócentes érmék előállítása, az emberek viszont ragaszkodnak az aprópénzhez, mert attól tartanak, hogy az érmék megszüntetése az árak emelkedéséhez vezetne. Az Európai Bizottság négy forgatókönyvet vázolt fel a helyzet megoldására.
Budapest - Itt az újabb bizonyíték, hogy más szabályok vonatkoznak a bennfentesekre, mint a régi trafikosokra! Kedden ugyanis, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi ígéretének megfelelően, kiírták a hoppon maradt régi trafikosoknak az újabb dohányboltpályázatot.
Javította a görög államadósság kockázati besorolását kedden a Fitch Ratings, a görög gazdaságban zajló kiegyensúlyozódási folyamattal indokolva a döntést.