Az ábrándozás jóval veszélyesebb autóvezetés közben, mint a mobiltelefonos üzenetpötyögtetés vagy beszélgetés - erre jutottak egy amerikai tanulmány készítői.
Lefejelt egy táblát, majd a fotósoknak rontott az amerikai rapper. Kanye West és állapotos barátnője, Kim Kardashian éppen egy mélygarázsból jöttek kifelé, amikor paparazzók hada támadta meg őket.
Első és egyetlen igazán nagy trófeáját szerezte meg tegnap este a Wigan Athletic, miután az FA Kupa dönőjének hajrájában egy fejes góllal megverte a Manchester Cityt. Így ünnepeltek a fiúk.
A DVSC a Videotont fogadja az OTP Bank Liga 27. fordulójában. Mindkét csapat számára fontos lenne pontokat szerezni, hiszen a Vidi mindenképp szeretné legalább a második helyét megőrizni, a DVSC pedig szeretne felkapaszkodni a tabella elejére.
Ideológiai szembenállásnak tartja a magyar alaptörvénnyel összefüggő uniós kifogásokat Szájer József. Határozottabb fellépést sürget a családon belüli erőszak ellen az MSZP. Megnyerte a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligáját.
Összesen nyolc helyen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap az országban: Maglócán, Martonfán, Noszlopon, Rádfalván és Szakonyfaluban polgármestert, Pitvaroson polgármestert és képviselő-testületet, Berettyóújfaluban és Komlón egy-egy helyi képviselőt választanak.
Vegyesek a tavaly júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve (Mt.) alkalmazásának eddigi tapasztalatai: bizonytalanságot okoz többek között a fizetett szabadságok szabályozása, míg a jognyilatkozatok utólagos jóváhagyásának lehetőségét kedvezően fogadták a munkaadók.
A bajnokesélyes Győri ETO otthonába látogat a Fradi az NB I 27. fordulójában. Ricardo Moniz csapata az Európa Liga indulásért küzdene, míg Pintér Attiláék szeretnék minél hamarabb lezártnak tekinteni a bajnoki hajrát. Edzői nyilatkozatok.
Hatalmas gólt lőtt Chad Coombes, a Waitakere United focistája az Óceániai Bajnokok Ligájában a vanuatui Amacare ellen. Átemelte a védőt, majd kapásból kilőtte a hosszú sarkot.
A Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég összegyűjtötte törvénykönyv eddigi, mindennapos alkalmazásakor leggyakrabban kritizált rendelkezéseket, pozitív újításokat és a továbbra is bizonytalanságot okozó értelmezési kérdéseket.
427 ezer sékelbe, vagyis több mint húszmillió forintba került az izraeli adófizetőknek Benjámin Netanjahu miniszterelnök és neje repülőútja Margaret Thatcher londoni búcsúztatására, derült ki az izraeli tízes tévécsatorna közfelháborodást kiváltó riportjából.
Egy román férfi meghalt, három pedig súlyos sérüléseket szenvedett autóbalesetben vasárnap reggel az M7-es autópálya zalai szakaszán, a sztrádát Letenye irányában teljes szélességében lezárták - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-t.
A Kárpát-medence agroökologiai adottságai lehetővé teszik, hogy a gyógynövény-termesztés, -gyűjtés, -feldolgozás közötti összhang megteremtésével az ágazat megerősödjön. A feltételeket most dolgozzák ki.
Kártyavárként omlanak össze a Fidesz hazugságai trafikügyben. Mostanra napnál világosabb, hogy központilag szervezett korrupcióval állunk szemben. Ami történt, az nem pusztán velejéig romlott és tisztességtelen, hanem egyértelműen bűncselekmény. Mégpedig bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény!
A japán jegybanki pénznyomtatási program április eleji bejelentése óta a 100-as kerek szint közvetlen közelében hullámzott dollár/jen árfolyam, és mivel többször kialakultak jenerősödési hullámok, a...
Éhesen nem okos dolog élelmiszereket vásárolni, mert egyrészt minden kívánatosabbnak tűnik, másrészt erősebb a hajlam a kalóriában gazdagabb termékek megvételére....
Szíriai lázadók szabadon engedtek négy Fülöp-szigeteki békefenntartót, akiket a héten ejtettek foglyul a Szíria és az izraeli fennhatóság alatti Golán-fennsík közötti tűzszüneti vonalon - jelentette vasárnap az al-Dzsazíra arab hírtelevízió angol nyelvű adása.
Az I. Kenyér- és Péksütemény Fesztiválnak a hétvégén a budai Vár legszebb része, a Savoyai-terasz ad otthont. Megsütik a Vár kenyerét, amit a vendégek azon melegében meg is kóstolhatnak.
Le kell bontani a szerdán gázrobbanás miatt kigyulladt és életveszélyessé vált fenékpusztai lakóépületet, az ott élő nyolc családot véglegesen máshol kell elhelyezni, közölte a vagyonkezelő keszthelyi Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója.
Elgázolta egy versenyző a szombati kiskunlacházi rali egyik rendezőjét, a férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
A magyar versenyzők négy érmet - három ezüstöt és egy bronzot - gyűjtöttek a szegedi kajak-kenu Világkupa-verseny vasárnap délelőtti 500 és 200 méteres döntőiben.