A bőséges költségvetési tartalékoknak és az állampapírok vártnál jóval alacsonyabb hozamszintjeinek is köszönhetően teljesíthető az idei hiánycél - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új stratégiai alapokra kívánja helyezni az együttműködést a mobilszolgáltatókkal, ennek első lépéseként közleményben jelentette be, hogy nem kívánja...
A Magyar Nemzeti Bankban tartott találkozón a meghívott bankvezetők támogatták a jegybank múlt héten meghirdetett hitelprogramját, amelynek iránya helyes - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a szervezet hétfői sajtóbeszélgetésén. Gyuris Dániel, a bankszövetség alelnöke jelezte: ezzel együtt szükség van a részletek tisztázására, amelyekről várhatóan egy hónapig egyeztetnek.
Az ecuadori bajnokságban Adrian Bone ellen először befújt a bíró egy jogtalan büntetőt. A kapus kivédte az első próbálkozást, ám a játékvezető visszafújta, ám Bone a második kísérletet is hárította.
A tervek szerint a fővárosi önkormányzat betörne a szállodahajó-piacra - írja az Index. A Népszabadság úgy tudja: júliusig esélyegyenlőségi programot kell készíteniük az önkormányzatoknak.
A Sevilla hazai pályán Negredo duplájával legyőzte az Athtletic Bilbao együttesét a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
20-30 percet késnek a vonatok a Budapest-Vácrátót-Vác vasútvonalon, mert a kora reggeli órákban elromlott egy biztosítóberendezés - értesült a HavariaPress.
Márciusban jelentősen csökkent az inflációs nyomás Kínában. A 12 havi fogyasztói árindex 3,2 százalékról 2,1 százalékra csökkent, míg a konszenzus 2,5 százalék volt. A legnagyobb, 2,7 százalékos...
A huszonkilenc éves szabadúszó fotóst, Pierre Borghit négy hónapja hurcolták magukkal fegyveresek Kabulból. Egy földbe vájt lyukban tartották. Egy másik francia túsz is kiszabadult a minap.
A kezdeti gyengeség ellenére nyereséggel zárták a tegnapi kereskedési napot az amerikai részvénypiacok, makroadatok hiányában a befektetők a vállalati hírekre, illetve az első negyedéves gyorsjelentési szezon kezdetére figyeltek.
A bevétel tekintetében az elemzői várakozásoktól valamelyest elmaradó számot közölt az Alcoa ma, a piacok zárását követően közzétett negyedéves gyorsjelentésében. A profit tekintetében viszont nagy...
Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Connecticut állambeli Hartfordban arra bátorította az amerikaiakat, hogy a fegyvertartás szabályainak megszigorítása érdekében gyakoroljanak nyomást a szövetségi képviselőikre és szenátoraikra.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A legtöbb továbbfoglalkoztatásról szóló kérelmet, több mint 2500-at az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbította a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak: az egészségügy területéről 1910, az oktatáséról 520, a kulturális szférából 36, a sportintézményektől 46 fő továbbfoglalkoztatására nyújtottak be kérelmet.
Új színekkel és street art alkotásokkal díszíti ki néhány héten belül a budapesti romkocsmák tűzfalait a Színes Város Csoport: megújul egyebek mellett a Szimpla és a Wichmann söröző tűzfala és elkészül a Mika Tivadar-házra készült, Rejtő Jenő képzeletbeli pincérét ábrázoló terv is.
Új csúcsra emelkedett a tőzsdén kereskedett alapokban kezelt vagyon, a teljes alapkategória már globálisan 2090 milliárd dollárt kezel, csak az első negyedévben 73,4 milliárddal nőtt a vagyon. A...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Real Madrid isztambuli vendégjátékával, illetve a Málaga dortmundi fellépésével folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős küzdelemsorozata.
Emelkedő indexekkel kezdődhet a keddi kereskedés az európai részvénypiacokon a vártnál jobb eredménnyel indult amerikai vállalati gyorsjelentési szezon és a meredeken lassuló kínai infláció miatt.
Kevés időközi választást nyertek idén az országgyűlési pártok jelöltjei, ám közülük csak a Fidesz politikusai jutottak mandátumhoz. A pártok közül, a függetlenek után, idén csak a Fidesz volt sikeres az időközi választásokon, ez is mutatja a közvélemény-kutatásokból szintén kiolvasható magabiztos kormánypárti előnyt.
Folyamatos mozgásban van, ezért alapos vizsgálatra szorul a verőcei Szamos utcában szombaton megcsúszott agyagos hegyoldal. Az omlástól károsodott ingatlanon kívül más házak is veszélybe kerülhetnek - közölte Bethlen Farkas, a község független polgármestere kedden az MTI-vel.
Az amerikai indexek a hétfői kereskedés első szakaszában még csökkenést mutattak, majd a nap második felében jelentős emelkedés kezdődött, így a vezető tengerentúli börzék kivétel nélkül erősödéssel...
Folytatódik az érdekes Renault koncepciók sorozata. A Twin’Z elsősorban formatervével és jövőbe mutató világító elemeivel emelkedik ki a sorból, de a mondandóját sem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Tegnap piaczárást követően tette közzé a PannErgy a 2013.04.30-án tartandó közgyűlésének előterjesztéseit, melyekből többek között a társaság 2012-es nem auditált eredményére is fény derült, mely...
Jelentősen erősödött az amerikai bankrendszer stabilitása, mióta a Fed rendszeres stresszteszteket hajt végre a bankokon - mondta hétfői beszédében Ben Bernanke, a Fed elnöke a Reuters jelentése...
Szenvedősre sikerült a hétfő Európában, miközben az amerikai börzék felfelé kapaszkodtak, ennek alapján jó eséllyel az öreg kontinensen is a bika veheti át a stafétabotot. Mai elemzésünkben a Siemens...
Új színekkel és street art alkotásokkal díszíti ki néhány héten belül a budapesti romkocsmák tűzfalait a Színes Város Csoport: megújul egyebek mellett a Szimpla és a Wichmann söröző tűzfala és elkészül a Mika Tivadar-házra készült, Rejtő Jenő képzeletbeli pincérét ábrázoló terv is.
A világ vezető pszichológusai, neurológusai és vállalati tanácsadói beszéltek két napon át a tudósok legújabb felfedezéseiről azzal kapcsolatban, miként működik az idegrendszer, és mi mindent kell a vállalatvezetőknek figyelembe venniük, ha a legmagasabb teljesítményt szeretnék kihozni munkatársaikból. Az Európai Pozitív Business Fórum első alkalommal szólította meg az üzlet szereplőit a pozitív…
Szlovákiában egyötödével keresnek kevesebbet a nők mint a férfiak, így a nemek közti bérkülönbség 5 százalékponttal magasabb, mint az Európai Unióban mért átlag - derült ki a szlovák munka-, szociális és családügyi minisztérium adataiból.
174-211 ezer forint - ennyit keresnek a pályakezdő gépészmérnökök a diplomáspálya-követési rendszer legfrissebb, 2011-es adatai szerint. A végzettek átlagosan 2-5 hónap alatt találnak állást, írja az eduline.
Ha valaki munkát keres, elsősorban az interneten kezd kutatásba. A Wall Street Journal egy olyan álláskereső történetét mutatja be, aki az interneten nem, de másképp talált állást - írja a jobline.
Folyamatos mozgásban van, ezért alapos vizsgálatra szorul a verőcei Szamos utcában szombaton megcsúszott agyagos hegyoldal. Az omlástól károsodott ingatlanon kívül más házak is veszélybe kerülhetnek - közölte Bethlen Farkas, a község független polgármestere kedden.