Egyelőre nem javul a helyzet, árvízvédelmi készültség van mintegy 2600 kilométeren, a belvíz pedig már 216 ezer hektárt öntött el. Például a Körösök mentén 20 ezer hektár van víz alatt, ezért folyamatosan szivattyúznak, de a levonuló árhullám nehezíti a helyzetet. Az elmúlt egy napban eddig példa nélküli mennyiségű, 750 ezer köbméternyi vizet vezettek ki a Hortobágy-Berettyóból, a víz egy részét a…
A parlament hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a választási eljárási törvényt, amelynek több pontját - Áder János államfő beadványa nyomán - januárban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság.
Navracsics Tibor közigazgatási miniszter aláírta Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár felmentését - erősítette meg az Index értesülését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-nek.
Rendkívüli kormányülést hívtak össze Portugáliában szombaton, azt követően, hogy az alkotmánybíróság előző nap alkotmányellenesnek minősítette az ötmilliárd eurós megszorító csomag több összetevőjét. Pedro Passos Coelho kormányfő válságtanácskozást tartott Aníbal Cavaco Silva államfővel is, aki közölte, a kabinetnek folytatnia kell a munkáját. A miniszterelnök vasárnap esti beszédében élesen…
Navracsics Tibor közigazgatási miniszter aláírta Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár felmentését - erősítette meg az Index értesülését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-nek.
Ma van a nemzetközi romanap. Ebből az alkalomból mintegy 50-en mentek megemlékezni a holokauszt roma áldozataira a Duna-partra. Az Amnesty International szerint 13 évvel az esélyegyenlőségről szóló irányelv bevezetése után az európai romák elleni hátrányos megkülönböztetés továbbra is jellemző az Unióban. Ezt a megállapítást az a brossúra is tartalmazza, amely az: „Emberi jogokat itt és most,…
Az OTP Bank Ligában szereplő Videoton kivizsgálást kér a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, miután egyes tudósítások szerint a Diósgyőr elleni szombati bajnokin Szabó Zsolt játékvezető fojtogatta Juhász Rolandot, a csapat válogatott védőjét.
Az Oxxo Racing Team a Kiskunlacházi reptérre látogatott ki, ami bár nem versenypálya, de arra tökéletesen megfelelt, hogy az első, funkcionális teszteket elvégezzék.
Hannover — F*ck Dictator, azaz B* meg, diktátor! felirattal a csupasz felsőtestén támadt rá négy ukrán nőjogi aktivista Vlagyimir Putyinra hétfőn a világ technikai és ipari újításait bemutató kiállításon.
Bár továbbra is sok a kérdés a jegybanki akció körül, és a lemondó MNB-alelnök is súlyos kritikával illette az új vezetést, a forintot erősen tartja az újabb japán pénznyomda.
Navracsics Tibor közigazgatási miniszter aláírta Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár felmentését - erősítette meg az Index értesülését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-nek. Gloviczki Zoltán utódját hamarosan bemutatják.
Szolnok — Rosszfiúk és rendőrök ugyanúgy megférnek egymás mellett, ahogy James Dean (†24) és Mickey Rourke (61) – Zsemlye Csaba nemrég szépségversenyt nyert motorján legalábbis.
A kormányfő április 8-i hatállyal Pankucsi Zoltánt és Kisgergely Kornélt nevezte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkárainak - olvasható a Magyar Közlöny hétfőn közzétett,...
Izrael nem bízza másokra a sorsát, hanem megvédi magát – erről beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Holokauszt emléknapján, az iráni atomfenyegetésre utalva. Simon Peresz államfő pedig azt mondta: a Holokauszt áldozatainak hamvaiból lelki megtisztulás és politikai újjászületés nőtt ki, és a zsidók felépítették saját államukat.
Magyarország - Rettegnek az emberek az újabb esőzéstől: a napokban két észak-hevesi faluban több tonna nedves föld indult meg milliós károkat okozva, a helyiek pedig attól félnek, hogy a további esőzés még több földet mozgat meg.
Veled utazom címmel új maxit jelentetett meg Ákos. Az énekes, akinek kiadványa nyolc változatban tartalmazza a dalt, hamarosan nyolcállomásos turnéra indul, ősszel pedig a Művészetek Palotájában lép fel.
A bőséges költségvetési tartalékoknak és az állampapírok vártnál jóval alacsonyabb hozamszintjeinek is köszönhetően teljesíthető az idei hiánycél - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn közzétette a márciusi államháztartási statisztikáit.
Az Oxxo Racing Team a Kiskunlacházi reptérre látogatott ki, ami bár nem versenypálya, de arra tökéletesen megfelelt, hogy az első, funkcionális teszteket elvégezzék.
A szombati Siófok elleni mérkőzés után kedden már újra pályán lesznek a Szivics-legények. Tomiszlav Szivics nincs könnyű helyzetben, sok sérült hátráltatja a felkészülést.
Megkülönböztető jelzést használó mentővel ütközött egy személyautó Miskolc közelében hétfő kora este, a balesetben két ember sérült meg könnyebben - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-t.
A negyedéves gyorsjelentési szezon megindulására várnak már a befektetők az amerikai tőzsdéken, ennek megfelelően mérsékelt elmozdulásokat mutatnak egyelőre az indexek. Piacmozgató makrogazdasági...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságai (KH NTI) 2013-ban is folytatják a hazánkba érkező burgonya szállítmányok kiemelt ellenőrzését. A vizsgálatok eredményeként legutóbb 9 tonna ismeretlen eredetű terméket foglaltak le az ellenőrök....
Ma van a nemzetközi romanap. Délelőtt a budapesti székhelyű nemzetközi roma szervezetek emlékeztek a roma holokauszt áldozataira, az Amnesty International pedig európai aláírásgyűjtésbe kezdett azt kérve, hogy az Európai Bizottság határozottan lépjen fel a romákat sújtó diszkriminációval szemben.
Bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség még februárban az ellen rendőr ellen, akit korábban azzal gyanúsítottak, hogy életveszélyesen megfenyegette a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait - értesült az MTI.
A negyedéves gyorsjelentési szezon megindulására várnak már a befektetők az amerikai tőzsdéken, ennek megfelelően mérsékelt elmozdulásokat mutatnak egyelőre az indexek. Piacmozgató makrogazdasági...
A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott találkozón a meghívott bankvezetők támogatták a jegybank múlt héten meghirdetett hitelprogramját, amelynek iránya helyes - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a szervezet hétfői sajtóbeszélgetésén.
A főleg a magyar alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó, utolsó, ötödik munkadokumentumról tárgyalt szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága abban az eljárásban, amely az alapjogok magyarországi helyzetét hivatott megvizsgálni.
Akár már június elsejétől hatályba léphet a munka törvénykönyvének a módosítása, amely a szabadságok elszámolását érintené - mondta el az RSM-DTM adószakértője. Fekete Zoltán Titusz hozzátette: a változtatást és így a korábbi számítási mód visszaállítását az teszi szükségessé, hogy a jelenlegi szabályozás szerint vannak olyan hónapok az évben, amikor a szabadságon lévő munkavállalók bére csökken.
A kormány azt szeretné, hogy a jogvédő szervezetek felismerjék: a felzárkózás területén ugyanazokért a célokért dolgoznak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.