Jelentősen csökkentették erre az évre szóló átlagos olajár-előrejelzéseiket szerdán londoni iparági szakelemzők, azzal indokolva a felülvizsgálatot, hogy a korábban vártnál nyugodtabb a geopolitikai környezet a globális nyersolajellátás szempontjából kulcsfontosságú térségekben, és a piac is egyensúlyban van.
Az euró csütörtökön (és pénteken) annak ellenére erősödött hirtelen és jelentősen a dollárral szemben, hogy a héten megjelent makroadatok, illetve Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki beszédének üzenete...
Az öngyilkosságok, járványok és mentális problémák növekedése az euróválság hozadéka – derül ki egy frissen megjelent tanulmányból. A The Lancet című orvosi szaklap szerint a szigorú megszorító intézkedések, amellett, hogy nem oldották meg a gazdasági problémákat, katasztrofális hatással vannak az egészségügyi helyzetre az érintett európai országokban. Az uniós vezetőket azonban, úgy tűnik, ezek a…
Hosszú, több mint egyéves vitafolyam egyik főszereplőjévé válhat Magyarország Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint, aki úgy látja, bő egy évvel az EP-választások és öt hónappal a németországi voksolás előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.
Az érintésmentes technológiával ellátott bankkártyákkal már nem csak fizetni lehet, hanem egyetlen érintéssel készpénzt is fel lehet venni. Lengyelországban az NCR fejlesztőcég a MasterCarddal és az...
Túlfűtött reakciónak gondolja Solt Pál az egykori legfelsőbb bíróság elnöke Viviane Reding Magyarországot, azon belül a bíróságok függetlenségét és a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolását érintő kritikáit. Solt az ATV Híradó kérdésére az unió igazságügyi biztosának washingtoni szavaira reagálva azt mondta, hogy nem látja veszélyben a függetlenséget. Darák Péter, a Kúria elnöke viszont…
A One World Trade Center (1 WTC), másik ismert nevén Freedom Tower, 104 emeletes épülete 2006 áprilisa óta készül, most pedig már a sajtó is megtekinthette a kilátást a szerkezetkész épület 100....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 198,81 ponttal emelkedett a héten. Az előző héthez képest 1,11 százalékkal növekedve 18 056,23 ponton zárt pénteken, a hét utolsó tőzsdenapján.
Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnököt is elérte a dél-amerikai országban az évszázad botrányaként emlegetett korrupciós ügy: rendőrségi vizsgálatot rendelt el ellene a szövetségi ügyészség.
Hosszú, több mint egyéves vitafolyam egyik főszereplőjévé válhat Magyarország Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint, aki úgy látja, bő egy évvel az EP-választások és öt hónappal a németországi voksolás előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.
Babos Tímea a japán Date-Krumm Kimikóval az oldalán bejutott a fináléba a 235 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna párosversenyében.
Igazán megható pillanat érkezett el a Barcelona-Mallorca (5-0) spanyol bajnoki 70. percében. Májátültetése után alig több mint egy évvel visszatért a katalán csapatba Eric Abidal.
Mintegy kétezer ember foglalkoztatását tervezi az idei közmunkaprogram keretében a nyíregyházi önkormányzat, a foglalkoztatottak több mint negyedének a városüzemeltető és vagyonkezelő társaság ad munkát - közölte a NYÍRVV Nonprofit Kft. marketing- és sajtóreferense az MTI-vel.
Hosszú, több mint egyéves vitafolyam egyik főszereplőjévé válhat Magyarország Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint, aki úgy látja, bő egy évvel az EP-választások és öt hónappal a németországi voksolás előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.
A Wikileaks-botrány óta példátlan felzúdulást váltott ki az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ), amely csütörtökön több ország vezető sajtóorgánumában kezdte meg az offshore-ügyletekre vonatkozó adatok közlését, írja a paicesprofit.hu.
Babos Tímea a japán Date-Krumm Kimikóval az oldalán bejutott a fináléba a 235 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna párosversenyében.
A ciprusi mentőprogram kivételes volt, készül azonban az uniós direktíva, amely lehetővé tenné, hogy bankcsőd esetén hozzányúljanak a bankban tartott nagybetétekhez. Olli Rehn szerint a 100 ezer euró alatti rész érinthetetlen marad.
Egészen elképesztő jelenet játszódott le a Kaiser Chiefs-Golden Arrows dél-afrikai bajnokin. Egy pályára futó drukker a nála lévő vuvuzelával támadt a bíróra és meg is ütötte, mielőtt a biztonságiak elkapták.
A többi között a trafiktörvényt megszegőkkel, vagyis a dohánytermékeket engedély nélkül értékesítőkkel szemben is közösen intézkedik a jövőben a fővárosi közterület-felügyelet és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal térségi főigazgatósága.
A szíriai főváros, Damaszkusz határában fekvő településen csapott össze a felkelőkkel a kormányhadsereg, közölte szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű szervezet.
Orosz ellenőrök megfigyelő repüléseket hajtanak végre Magyarország felett. A fegyvertelen ellenőrző repüléseket lehetővé tevő Nyitott Égbolt Szerződés teszi lehetővé az országokak.
Számos időjárási rekord dőlt meg a tavasz első hónapjában. Ezzel együtt sem a hosszúra nyúlt tél, sem a március közepén tapasztalt zord téli időjárás nem példa nélküli eset - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI megkeresésére.
A venezuelai választások egyértelmű esélyesének Nicolás Maduro ideiglenes elnök tűnik a friss közvélemény-kutatások szerint. A néhai Hugo Chávez jobbkeze tetemes előnnyel vezet Henrique Capriles ellenzéki jelölt előtt.
A Crystal Palace-Barnsley angol másodosztályú bajnokin a vendégcsapat kénytelen volt a londoniak váltómezében pályára lépni, mert a bíró úgy ítélte meg, a Barnsley dressze összekeverhető a Palace-éval.
Bizarr drapériát fotóztak le a Santiago Bernabeu-stadion előtt a Levante elleni bajnokit megelőzően. Arra eddig nem derült fény, hogy kerülhetett oda a molinó.
Ritkán látható jelenet esett meg a Sport és a Belo Jardim brazil bajnokiján. Az egyik ápolásra szoruló játékosért a pályára guruló orvosi kocsi elromlott és azt a játékosoknak kellett letolniuk a gyepről.
Számos időjárási rekord dőlt meg a tavasz első hónapjában. Ezzel együtt sem a hosszúra nyúlt tél, sem a március közepén tapasztalt zord téli időjárás nem példa nélküli eset - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI megkeresésére.
Egyre komolyabb tényezőként tartják számon a nőket a dubaji ingatlanpiacon. A tavalyi évben mintegy 13,3 millárd dirhamot, azaz több mint 36 milliárd dollárt invesztáltak nők dubaji ingatlanba, ami...
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Ferencváros 0–0-s döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás otthonában. A szombathelyiek vezetőedzője elégedett az egy ponttal, míg a vendégek trénere, Ricardo Moniz feldúltan beszélt a szurkolók sportszerűtlen megnyilvánulásai miatt.
Ellentmondó hírek szóltak arról, hogy elfogták-e a Páva Zsolt lányát megtámadó Nyerges Zoltánt, a rendőrség végül azt mondta, hogy nem. Jelenleg a rendőrök visszatértek az egyik pécsi utcába, és a TEK-kel megerősítve körbezártak egy házat.
Ellenállnak az izraeli kormányzati honlapok a hackerek folyamatos támadásainak az Anonymus csoport vasárnapra meghirdetett kibercsatájában - írta az izraeli média.
Gyertek, várunk a Wamp Minin! A szekció kifejezetten a gyerekeket célozza a csecsemőkortól egészen a kiskamaszokig. A hónap első vasárnapján a téma legjobb hazai képviselői lesznek jelen kizárólag minőségi, a megszokott áruházi kínálatnál sokkal színesebb, egyedi tervezésű és kivitelezésű termékekkel. A palettán gyerekruhák, gyerekkönyvek, textil- és egyéb játékok, kisebb nagyobb gyerekszoba…
Újabb hölgyversenyző lépett be a Forma-1 egyik előszobájába. A holland Beitske Visser ráadásul még csak 18 éves, ám a Red Bullnál mégis felfigyeltek rá és lehetőséget kapott az egyik junior csapatnál.