Várhatóan újabb negyed százalékponttal 4,75 százalékra csökkenti alapkamatát keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a londoni elemzői közösség többségi előrejelzése szerint.
A Genfi Autószalonon már több álom is valóra vált: az 50 éves Lamborghini legerősebb modelljével ünnepelte jubileumát, a Porsche a 911 fél évszázados történelme felett hullajtott örömkönnyeket a GT3-mal, a Ferrari pedig majd’ 1000 lóerővel utasított maga mögé mindenkit. A legvadabb vágyakat azonban az Italdesign stúdió hozta elérhető közelségbe.
Csaknem másfél milliárd forintos kár érhette két ingatlanalap befektetőit - köztük az államot is -, miután hét magánnyugdíjpénztár vélhetőleg értéketlenné váló befektetési jegyeket adott át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak a 2011. évi nyugdíjreform keretében - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
Az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 4,0 százalék volt tavaly a bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiány; az Eurostat által közölt, magyarországi 1,9 százalékos hiányadat kedvezőbb az előzetesen bejelentett 2,1 százaléknál - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala által hétfőn közzétett számokból.
Noha a Suzuki Kizashi Európában és a tengerentúlon egyaránt kudarcot vallott, a japánok még látnak fantáziát egy középkategóriás limuzinban. A nagy visszatérés előfutára a Shanghaiban bemutatott Authentics tanulmány, melynek határozott fellépése láttán aligha gondolnánk, hogy a márkakereskedőknek problémáik lesznek az értékesítéssel.
Az esti órákban és a hétvégén sok az adóügyi visszaélés, ezért az adóhivatal revizorai taxiba ülnek és az éjszakai szórakozóhelyeket is ellenőrzik - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
A brit Andy Murray a múlt heti monte-carlói nyolcaddöntős veresége miatt a másodikról visszacsúszott a harmadik helyre a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
A 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Gyurta Dániel a 100 méteren szerzett szombati második hely után vasárnap győzött fő számában a norvégiai nemzetközi rövidpályás versenyen.
Az eddigi mennyiség dupláját gyártják mostantól az eldobható orvosi eszközökből Gyöngyösön. A németországi cég több mint 20 éve van jelen Magyarországon.
Az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 4,0 százalék volt tavaly a bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiány; az Eurostat által közölt, magyarországi 1,9 százalékos hiányadat kedvezőbb az előzetesen bejelentett 2,1 százaléknál - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala által hétfőn közzétett számokból.
Hétfői publikációja során az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 1,9%-os GDP-arányos deficitet jelzett Magyarország számára a 2012-es évre. Ez még a kormány által becsültnél is kedvezőbb...
A reformokkal hozta összefüggésbe az első három havi gazdasági növekedésre vonatkozó, várakozásoktól elmaradó adatokat a központi bank kormányzója Kínában.
Giorgio Napolitano eskütételét háttérbe szorítják a hétfői olasz sajtóban a kormányalakítást kísérő találgatások, amelyek szerint az államfő akár már szerdán kinevezheti az új olasz miniszterelnököt....
Előbb a Mercedes-Benz választotta magyarországi gyártóüzeme helyszínének Kecskemétet, most pedig az alföldi megyeszékhely voksolt a nagynevű járműgyár termékei, nevezetesen hibrid hajtású autóbuszai...
Hogyan kezdjünk neki az újrahasznosítás művészetének? Néhány gyakorlati tanács kezdő és haladó újrahasznosítóknak. Utánajártunk, mi az, aminek érdemes új funkciót vagy gazdát keresni. Ez lenne persze a legkívánatosabb megoldás, de mivel nem mindig lehet megvalósítani, igyekeztünk minél több információt összeszedni a szelektív hulladékgyűjtésről is. Veszélyes hulladékok E-hulladék…
A Financial Times értesülései szerint a Nokia még az idén 5 hüvelykes Lumia készülékkel jelenne meg. A hasonló méretű mobiltelefonok kategóriáját egyre többször phablet-nek is nevezik utalva a telefon és a tablet közötti átmenetre.
Az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 4,0 százalék volt tavaly a bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiány; az Eurostat által közölt, magyarországi 1,9 százalékos hiányadat kedvezőbb az előzetesen bejelentett 2,1 százaléknál, és a hetedik legjobb az unióban - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala által hétfőn közzétett számokból.
Áprilisban indul a rádiós piac összefogásával közösen kialakított új közönségmérés, melyet a következő három évben a TNS-Hoffmann - Mediameter konzorcium végez.
Az Egyesült Államok mindenképpen fontos alakítója a világ eseményeinek, de a szoros amerikai-európai szövetség is lényeges, különösen biztonságpolitikai kérdésekben, mert a világnak Európára is szüksége van - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy, a magyar-amerikai kapcsolatokról rendezett nemzetközi konferencián.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Medve támadt két pásztorra vasárnap este a Hargita megyei Bélbor térségében; az egyik pásztor meghalt, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Az ázsiai piacokon többségében emelkedéssel fejezték be a kereskedést az irányadó indexek, a mezőny élén ezúttal is a japán benchmarkok végeztek. A kedvező hangulatot segíthette, hogy a G20 burkoltan...
A hitelállomány növelése a gazdasági növekedés egyik alapvető feltétele, ezért a politikai vezetésnek fel kell hagynia a bankrendszer-ellenes retorikával és gyakorlattal – véli a Bankszövetség elnöke.
Szingapúr indiaiak lakta részén, Kis Indiában mintegy 40 százalékkal ugrott meg az aranyékszerek és -rudak vétele az elmúlt hetekben amiatt, hogy a sárga nemesfém ára két éve nem látott szintre zuhant.
Hétfői publikációja során az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 1,9%-os GDP-arányos deficitet jelzett Magyarország számára a 2012-es évre. Ez még a kormány által becsültnél is kedvezőbb...
Medve támadt két pásztorra vasárnap este a Hargita megyei Bélbor térségében; az egyik pásztor meghalt, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
A 75 kilogrammos Harcsa Zoltán mellett a 60 kilogrammos Varga Miklós is győzött Belgrádban, a Belgrade Winner (Belgrádi Győztes) elnevezésű hagyományos nemzetközi ökölvívótornán.
Szerdától bruttó két forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára 3 forinttal kerül lejjebb - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajatársaság a...
Hihetetlen jelenetek játszódtak le a Litex Lovecs-Levszki Szófia bolgár bajnokin. A meccsen a vendégek szurkolói Adolf Hitlert éltették születésapjának évfordulóján és számos náci transzparenst is felmutattak.
Épp a minap jelent meg Budapest lenyűgöző tetőteraszairól szóló összeállításunk, amit a Google térképének segítségével készítettünk, máris megtalált minket a város talán legexkluzívabb tetőteraszával...
Intézd karosszékből a nagybevásárlást! Nem győzzük eleget hangsúlyozni, és úgy gondoltuk a Föld napján aztán meg végképp nem hagyhatjuk ki az alábbi felszólítást: A hipermarketekben kapható, jó esetben egyenízű, rossz esetben teljesen íztelen zöldségek, gyümölcsök, élelmiszerek helyett válasszuk a helyi termelők finomságait! Fotó: Oscar Quintanilla/500px.com Nagy örömünkre egyre többen…
Hétfői publikációja során az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 1,9%-os GDP-arányos deficitet jelzett Magyarország számára a 2012-es évre. Ez még a kormány által becsültnél is kedvezőbb...
Szerdán 0 órától két forinttal csökken a benzin és 3 forinttal a gázolaj ára Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 402-403 forintos, a gázolajat pedig 412-413 forintos literenkénti áron tankolhatjuk majd....