A Hannover hazai pályán a sérült Huszti Szabolcs nélkül játszott 0-0-ás döntetlent a Stuttgart csapatával. Hajnal Tamás a kispadról nézte végig a találkozót.
Többek között Görbicz Anita mezét tépve, taposva fényképezett le román élsportolókat a ProSport című román napilap szombati számában, az Oltchim Valcea-Győri Audi ETO női kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.
Bolyós Gáborné, a község eddigi, független alpolgármestere nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Nógrád megyei Ipolytarnócon – tájékoztatta az MTI-t a jegyző.
Budapest - Fél év óta nyeretlen idegenben bajnokin a címvédő, a kispesti találkozón sem tudta begyűjteni a három pontot, így egyre távolabb kerül a dobogótól a DVSC labdarúgócsapata.
5,5 millióba került az adófizetőknek, hogy egy túlsúlyos nő úgy döntött, le akar fogyni, majd kitalálta, inkább mégsem. Pedig a 127 kilós nő közel 60 kilót leadott, mielőtt meggondolta magát.
Németországban az eddig becsültnél jóval többen, legkevesebb százezren élnek az adóparadicsomok által biztosított lehetőségekkel - írta a Focus című német hetilap egy számítógép-merevlemezről kinyert adatokra hivatkozva.
A szombati Győr elleni kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőre a Prosport román sportújság többek között az alábbi megalázó montázzsal hergelte a román drukkereket és a Valcea játékosait.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Balogh Imre Ferenc, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb voksot a monori 1-es számú egyéni választókerületben vasárnap tartott időközi képviselőválasztáson, így ő foglalhatja el a lemondás miatt megüresedett képviselői helyet – közölte a város jegyzője az MTI-vel.
Meredeken megugrott az észak-koreai társasutazások iránt érdeklődő britek száma annak nyomán, hogy a phenjani rezsim atomháborút sem kizáró, egyre élesebb retorikájának hatására az ország a lapok címoldalaira került.
Kártérítési keresetet nyújtott be az étrend-kiegészítőket forgalmazó kanadai MVP Biotech ellen Fazekas Róbert diszkoszvető, azt állítva, hogy a cég eltitkolta egyik készítményének anabolikus szteroid-tartalmát, s őt emiatt tiltották el a londoni olimpiai részvételtől.
A vasárnap reggeli adatokhoz képest 13 ezer hektárral nőtt a belvíz által elárasztott terület nagysága - közölte vasárnap este a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) az MTI-vel.
Egy brit szociális munkás két év alatt elvesztette exét, anyját, apját, nagybátyját, nagynénjét és testvérét is, legalábbis ezt állította. Kiderült, 66 szabadnapért temette el őket szóban.