Egy uruguayi, kifejezetten mezekre szakosodott fociblog által felkerültek az internetre az angol válogatott jövő évi, Nike által gyártott mezei, amelyben kijutás esetén a brazíliai vb-n is játszhatnak majd az angolok.
Mirko Vucsinics két góljával verte a Juventus szombaton este a Pescara együttesét 2-1-re és lépett egy újabbat a bajnoki cím felé. A montenegrói csatár rögtönzött "sztriptízzel" ünnepelte első gólját.
A Citroëntől sosem állt távol az egyedi stílus, a különleges megjelenésű járművek gyártása, ezekre számtalan példát említhetnénk. Az új C4 Picasso ismét újat hoz.
Bejuthat a német parlamentbe az őszi választáson egy alig két hónapja alakult párt, amely az euróövezet felszámolását követeli - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
Ha a románok szeretnék az egyesülést a Moldovai Köztársasággal, akkor első lépésként teljesíteniük kell a magyar kisebbség elvárásait - vélekedett a román Adevarul című lap internetes kiadásában Cezar Maroti politikus-publicista.
Veteránok, hadirokkantak, hadiárvák és szimpatizánsaik tüntettek vasárnap Zágráb főterén a vukovári szerb nyelvű, cirill betűs feliratok bevezetése ellen.
Budapest - A gyerekei mellett a barátokkal tölti a szabadideje nagy részét Mészáros Árpád Zsolt (39). Szüksége is van most rájuk, hiszen a Budapesti Operettszínház művésze a héten elárulta: 13 év után tönkrement a kapcsolata kedvesével, Erikával.
A Ilia Bozoljac, Nenad Zimonjic duó legyőzte a világelső Bob Bryan, Mike Bryan kettőst, így a szerbek 2-1-es előnyre tettek szert az amerikaiakkal szemben a Davis Kupa negyeddöntőjének Boise-i összecsapásán.
A második félidőben szerzett góllal a Saint-Étienne otthon tartotta a három pontot és így - a Lyon meccséig biztosan - felkapaszkodott a tabella harmadik fokára.
Tovább nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága az országban, immár 216 ezer hektár van víz alatt, nyolcvan településen folytatnak valamilyen fokozatban védekezést. A belvíz miatt kitelepítettek száma vasárnap napközben tizenegy volt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Több csoportban összesen 78 határsértőt, köztük tizenhárom gyereket fogtak el a rendőrök Csongrád megye déli részén az elmúlt 24 órában, közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A hosszúra nyúlt tél végére történelmi mélypontra süllyedt a németországi földgáztározók töltöttségi szintje - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Százhatvan, héliummal töltött léggömbhöz erősítve repülte át a tengert az egykori börtönsziget, Robben-sziget és Fokváros között egy dél-afrikai férfi. Adománygyűjtés miatt vállalta a kockázatot.
Torinó - Alsógatyában ünnepelt Mirko Vucsinics (29) az olasz bajnokságban. A Juventus montenegrói labdarúgója a gólja után különleges látványossággal örvendeztette meg a női szurkolókat.
Valószínűleg két Rolling Stones-koncert lesz a nyáron Londonban az eredetileg tervezett egy helyett, miután rekordidő alatt, négy és fél perc alatt fogyott el a 65 ezer belépő a július 6-ára meghirdetett első fellépésre.
Balázs Attila ötszettes csatában kikapott Gilles Müllertől, így a magyar csapat az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül elvesztette a luxemburgiak elleni osztályozót a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjában.
Élete végéig Los Angeles-i villájában maradhat Gábor Zsazsa, miután egy helyi bíró úgy döntött, hogy a színésznő férje, Frederic von Anhalt herceg ezzel a feltétellel adhatja el az exkluzív ingatlant.
A Mazsihisz felszólítja a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet Menetével egy napra szervezett Magyar Motoros Menet megtartását, amelynek a szervezők az Adj gázt! címet adták.
Egy ideje szembetűnő jelenség már a kínai részvénypiac romló és a japán tőzsde javuló teljesítménye, a Financial Times cikke szerint pedig ez a trend egy darabig még folytatódhat. Ezt a folyamatot...
Idén nyáron elindulhat az Apple régóta pletykált zenestreamelő szolgáltatása, állítja bennfentes céges forrásokra hivatkozva a Mac Observer. Az Apple-ügyekben általában megbízhatónak tartott oldal...
Több száz kilónyi drogot és több tő kendert foglaltak le a rendőrök egy orosházi lakásban. Egy 27 és egy 55 éves férfit vettek őrizetbe, akik nemcsak saját részre állították elő a tiltott szereket, kereskedtek is vele.
Valószínűleg tovább lassult a múlt hónapban a magyarországi infláció üteme, és ez még inkább megkönnyítheti a monetáris enyhítési ciklus folytatását, feltéve, hogy a forint nem indul ismét markánsabb gyengülésnek - jósolták a csütörtöki adatismertetés előtti első előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
Nem volt szégyenlős Mirko Vucinic, a Juventus montenegrói válogatott csatára. Miután a Pescara elleni bajnokin értékesítette büntetőjét, egy szál alsógatyára vetkőzve ünnepelte gólját.
Bejuthat a német parlamentbe az őszi választáson egy alig két hónapja alakult párt, amely az euróövezet felszámolását követeli, mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.