Magyarország — Felkavarta a közvéleményt Blikk autóhitelesekről szóló cikksorozata. Az autóikért egy-egy lakás árával tartozó emberek ezrei azonnali megoldást követelnek a törvényhozóktól.
A Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség áprilisi fogyasztói bizalmi indexe nagyobb lett, mint az előzetes adat, de értéke elmaradt az előző havitól.
A csütörtöki kémesi kormányüléssel egybekötve a miniszterelnök falujárást tartott a baranyai községben. Sikerült egy olyan trafikossal találkoznia, aki nem nyert dohányárusítási jogot.
Jótékonysági esttel ünnepelt a 20 éves Béres Alapítvány „Az élet az, amiért érdemes és kell is küzdenünk!” idézte id. dr. Béres József szavait Béres Klára, a 20 éves Béres Alapítvány elnöke a daganatos gyermekek megsegítésre rendezett jótékonysági est kezdetén. A nagysikerű est teljes bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika új intenzív osztályának korszerű fejlesztésére ajánlották fel, melyről…
Előtte azonban vár még rá egy-két nagy kihívás... Örömmel jelentjük, hogy új tagot köszönthetünk az evamagazin.hu szerzői csapatában! Oroszlán Szonja mostantól rendszeresen jelentkezik úti beszámolóival, amelyeket rengeteg látványos, saját maga készítette fotókkal is illusztrál. Most új-zélandi beszámolójának utolsó részét olvashatjátok. Új-zélandi utam utolsó etapja a déli sziget fővárosa,…
Két, éves szinten egyaránt 4,7 százalékos eurókamatot fizető kötvény közül vajon melyik a jobb? Hogyan lehet számolni a változó inflációval? Mennyit számít egy kis eltérés a kötvények eladási árában? Fontos kérdések a rekordalacsony hazai kamatkörnyezetben.
Az Európai Unión kívül lévő kárpátaljai magyarságot csak egy államhatár választja el Magyarországtól, "egy vonal a térképen, amelynek jelentősége egyre inkább fogy a 21. század valóságában" - jelentette ki Orbán Viktor Beregszászon pénteken. A miniszterelnök II. Rákóczi Ferenc Főiskolán mondott beszédében hangsúlyozta: a nyolc ország területén élő magyar nemzetnek dolgozik az idő, "a jövő a mi…
Alaptalan vádnak tartja Lázár János (Fidesz) Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd Magyarországért tömörüléshez tartozó független képviselőnek a trafikpályázatok ügyében tett nyilatkozatát.
Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff a New York Times-ban közölt nyilatkozatukban továbbra is védik a 2010-ben publikált "Growth in a Time of Debt" című cikküket. Az eredeti cikk az országok...
A Demokratikus Koalíció alelnöke tiltakozását fejezte ki az egyetemek kézi vezérlése ellen pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében. Niedermüller Péter arra szólította fel a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá Szilvássy Zoltán rektori kinevezését a Debreceni Egyetem élére.
Megsérült egy motoros nő, amikor járművébe beleszaladt egy alsóbbrendű útról kikanyarodó autó Gödöllő belterületén péntek délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Elképesztő gólt kapott múlt hétvégén a Copa Sudamericanában a Cerro Porteno csapata a Danubio gárdájától. Más kérdés, hogy így is nyertek 3-1-re, de ezt a gólt sokáig fogják még emlegetni.
Alaptalan vádnak tartja Lázár János (Fidesz) Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd Magyarországért tömörüléshez tartozó független képviselőnek a trafikpályázatok ügyében tett nyilatkozatát.
Az idősebbik fiával együtt a bostoni merénylet elkövetésével vádolt Carnajev fivérek anyja is felkerült 2011-ben az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ (NCTC) potenciális terroristákat azonosító központi adatbázisába (TIDE) - jelentette pénteken a CNN hírtelevízió.
Levelet küldött Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője. Ebben a közgazdász azt kéri...
Újabb uzsorásokat lepleztek le ózdi zsaruk. A bűnözők a pénzek beszedését a családi pótlék, a szociális segélyek és a nyugdíjak érkezésének idejére időzítették....
Pesszimista hangulat jellemezte az irányadó nyugat-európai piacokat a kereskedés első felében, melyet a várakozásoktól elmaradó amerikai GDP-adat, valamint a gyenge Michigani fogyasztói hangulat...
Szokatlanul hosszú a forint mostani gyengülési periódusa, hiszen ma már a nyolcadik egymást követõ kereskedési napja veszített erejéből. Ilyenre az utóbbi években nem volt példa, tavaly...
Eger — Emlékezéssel kezdődött a Republic visszatérése, felvételről szólt a Fényes utakon című koncerthimnusz, és egy pillanatra a sörcsapolás is szünetelt, amikor a március 11-én elhunyt Bódi László Cipő (†47) hangja betöltötte a hatalmas sátrat az egri Eszterházy Károly főiskola udvarán.
Olcsóbb lehet június 1-jétől a lakossági PB-gáz tíz százalékkal a tavaly december 31-i árakhoz képest. Az erről szóló képviselői önálló indítványt pénteken nyújtotta be Németh Szilárd (Fidesz) az Országgyűlésnek.
A könnyűzenei kategóriákban a Bikini együttes, Jantyik Zsolt, Várkonyi Mátyás, Palásti Kovács Zoltán "Zoohacker", a komolyzene szereplői közül Zombola Péter, a magyarnótaszerzők közül Gyémánt Ferenc vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület díjait csütörtökön Budapesten. Bódi László "Cipő" munkásságát posztumusz szövegírói életműdíjjal ismerték el.
Ha csak a szocialistákon múlna, a közös miniszterelnök-jelöltről már ma is döntés születhetne, az Együtt 2014-PM pártszövetség szerint azonban még nincs itt az ideje az erről szóló megállapodásnak.
Megjelentek az interneten a Forma-1 teljhatalmú urának, Bernie Ecclestone-nak a lányát, Tamarát ábrázoló Playboy-fotók a nyuszis magazin májusi számából, melyeken a barna szépség meztelenül pózol.
Meglehetősen érdekes fajtáját próbálták ki a labdarúgásnak a dán FC Koppenhága pompomlányai. A csinos hölgyek buboréknak öltözve igyekeztek eltalálni a labdát, de ehelyett jobbára estek-keltek.
Együtt nézte meg a Barcelona Panathinaikosz elleni Euroliga-meccsét Shakira és Gerard Piqué, a katalánok sztárfocistája. A pár többször is gyengéd megnyilvánulásokkal adta a másik tudtára érzelmeit.
Frankfurt - Döbbenetes titokra derített fényt az egész Európában Derrick nyomozóként tisztelt és szeretett színészről, Horst Tappertről (†85) a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Főügyészség egy pápai székhelyű erdészeti társaság volt gazdasági vezérigazgató-helyettese ellen - tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI.
Az ország történetének legnagyobb illegális fegyverraktárára bukkant a szlovák rendőrség, a Pozsonyban és egy főváros környéki településen felfedezett készletek vélhetően egy pozsonyi alvilági csoport tulajdonában voltak.
Borzasztó pesszimista jóslat érkezett a Societe Generale stratégájától, a lehangoló világnézetéről ismert Albert Edwards továbbra is úgy véli, hogy az S&P 500 index 450 pontig esik, miközben az arany...
Édesapja otthonából elrabolt egy négyéves magyar kislányt két ismeretlen férfi a rimaszombati járásban lévő Ajnácskőn – közölte az MTI-vel Mária Faltániová, a besztercebányai megyei rendőrkapitányság szóvivője pénteken.
SALGÓTARJÁN — „Múlt héten fizettem, hála istennek, sikerült végre törlesztenem. Ezzel szeretnék példát mutatni mindenkinek, aki rajta van az adóslistán. A Blikk olvasóinak meg azt üzenem, hogy semmi közük ahhoz, miből fizettem.
Henrik Ibsen A nép ellensége című darabját próbálja a Katona József színházban Kulka János (54), aki először vendégeskedik a legendás hírű teátrumban. Bár a Nemzeti Színház társulatát idén elhagyja, nincs ideje lazítani, az Ibsen-bemutató után Hippolit, a lakáj szerepe vár rá.
Az ország történetének legnagyobb illegális fegyverraktárára bukkant a szlovák rendőrség, a Pozsonyban és egy főváros környéki településen felfedezett készletek vélhetően egy pozsonyi alvilági csoport tulajdonában voltak.