Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán bejutott a nyolc közé a marokkói Marrákesben zajló, 235 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztornán.
Washington - A Bostoni Maraton ellen elkövetett robbantás 19 éves gyanúsítottja azt vallotta kihallgatóinak, hogy az Egyesült Államok iraki és afganisztáni háborúja vitte rá őt és bátyját a támadás elkövetésére.
Egyedül Németország tett eddig számszerűsített, mintegy 6-800 főre vonatkozó katonai létszámfelajánlást Afganisztánt illetően a 2014 utáni időszakra tekintve - derült ki a NATO-országok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán.
A kormány elkötelezett a párbeszéd mellett minden, a jövő generációit érintő kérdésben - mondta a miniszterelnök-helyettes az Európai Hallgatói Unió (ESU) 64. közgyűlésének megnyitóján Budapesten.
Mario Gómez 49. percben szerzett góljával immár 2-0-ra vezet a Bayern München a Barcelona elleni BL-elődöntőn. A találat lesgyanús szituációól született.
Múlthéten jelentős leértékelődésen esett át a legtöbb nyersanyag a határidős árupiacon. Ezek közé tartozott az crude olaj is, amit azonban a készletadatok sem kíméltek.
Megfagyott az ereiben a vér annak a kansasi asszonynak, aki egy tigrissel találta szemben magát a WC-ben. A nő egy cirkuszi előadás közben bukkant rá az elkószált állatra.
A kínai Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern feladta az amerikai piac meghódítására tett próbálkozását, mivel törekvése több alkalommal is biztonsági aggodalmak miatt emelt gátakba...
München – A Barcelona sem tudta megállítani a bajor hengert, a Bayern 4-0-ra győzött a katalán sztárcsapat ellen a labdarúgó-Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, így megnyugtató előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán bejutott a nyolc közé a marokkói Marrákesben zajló, 235 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztornán.